Elhunyt Kira Muratova, moldovai szármású orosz filmrendező

83 évesen elhunyt szerdán Kira Muratova filmrendező, forgatókönyvíró Odesszában. Az ukrán és az orosz film egyik legfontosabb alkotóját tavasszal Mészáros Mártával együtt részesítette életműdíjban a bécsi LET’S CEE filmfesztivál.

Kira Muratova 1934. november 5-én született a mai Moldova Köztársaság területén található Soroca városában. Élt Bukarestben, majd Moszkvában végzett először filológia szakot, utána rendezői diplomát szerzett a moszkvai Állami Filmintézetben, Szergej Geraszimov és Tamara Makarova irányítása alatt.Végelgyengülés (Asztenyicseszkij szindrom) című filmjéért 1990-ben Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinálén, emellett többször elismerték az „orosz Oscarral”, a Nika-díjjal, díjazta az orosz filmkritikusok céhe, valamint a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) is. 1994-ben tiszteletbeli Arany Leopárdot kapott a locarnói filmfesztiválon. 2017 óta tagja volt az Amerikai Filmakadémiának.

Utolsó filmje a 2012-ben készült Eternal Homecoming (Vecsnoje vozvrascsenye) volt, a szerelmi háromszögről szóló filmet a Római Filmfesztiválon mutatták be.

Kapcsolódók

Kimaradt?