Friss történelmi filmekkel folytatódnak a marosvásárhelyi Filmes találkozások

Izgalmas, 1956 után játszódó, nemrég készült magyar történelmi filmekkel folytatódnak a márciusban indult marosvásárhelyi Filmes találkozások az András Lóránt Társulat székhelyén, a Brăila utcai régi zsinagóga épületében.

Az Édentől keletre filmklub közleménye szerint április 27-én, pénteken este 6 órától a 2014-es A berni követ című politikai thrillert vetítik, amelyet Köbli Norbert forgatókönyvéből Szász Attila rendezett. A vetítés után a szervezők (Németh Szabolcs Előd, Szabó R. Ádám és Szabó R. Csaba) Novák Csaba Zoltán történésszel beszélgetnek az 1956-os forradalom és szabadságharc filmes vonatkozásairól, a történelemre és a magyar társadalomra tett hatásairól (mint például a tömeges migráció), emlékezetéről, megítéléséről, illetve erdélyi vonatkozásairól.A berni követ valós eseményekre alapozó története szerint napra pontosan két hónappal Nagy Imre és mártírtársai kivégzése után a Magyar Népköztársaság berni követsége ellen két magyar emigráns fegyveres támadást hajtott végre. Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint, Nagy Sándor és Papp Endre a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni a magyar nagykövet túszul ejtésével. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Céljukat tulajdonképpen elérték, mert heteken keresztül a külföldi sajtó napirenden tartotta a támadás - és ezáltal a levert forradalom - ügyét, hiszen nemcsak a nemzetközi politika, a diplomácia, de a helyi képes újságok is több alkalommal foglalkoztak a témával.

A berni követ (2014)
Szász Attila rendezése
Köbi Norbert forgatókönyve alapján
főbb szerepekben: Kulka János, Kádas József, Szabó Kimmel Tamás, Szikszai Rémusz, Lovas Rozi, Balsai Móni
76 perces, színes magyar tévéfilm
történelmi film, politikai thriller

Május 4-én pénteken este 6 órától A vizsga című, 2011-ben bemutatott filmet lehet megtekinteni. Ezúttal a film rendezője, Bergendy Péter  is jelen lesz a vetítésen és az azt követő beszélgetésen.A vizsga megtörtént eseten nyugvó története 1957 decemberében játszódik. Az egy évvel azelőtti zűrzavaros események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között atyai tanítómestere, Markó Pál  figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán az eddig szigorúan titkolt szerelmével, Évával, és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél, András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte, és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat meg a másikban.

A vizsga (2011)
Bergendy Péter rendezése
Köbli Norbert forgatókönyve alapján
főbb szerepekben: Nagy Zsolt, Kulka János, Hámori Gabriella, Scherer Péter, Elek Ferenc, Haumann Péter
89 perces, színes magyar játékfilm
történelmi film, politikai thriller

A rendezvényekre a belépés ingyenes, támogatók a Nemzeti Kulturális Alap, a Studium Prospero Alapítvány. A rendezvénysorozat partnerei az Édentől keletre filmklub, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, az András Lóránt Társulat és az Aranka György Alapítvány. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?