Hitchcock-művekkel startol kedden a marosvásárhelyi Édentől keletre filmklub

Nyári szünet után újraindul kedden a marosvásárhelyi Édentől keletre filmklub. Este 7 órától a marosvásárhelyi G. Caféban az Észak-Északnyugat (North by Northwest) című 1959-es Alfred Hitchcock filmmel kezdődik a második évad, közölték a szervezők.

„A januárban indult első évad vetítéssorozatát is Alfred Hitchcock-filmmel kezdtük, a Hátsó ablakkal, amelyre rengetegen voltak kíváncsiak. Az ő filmjei – pár kivételével – nagyon jól öregedtek. Ma is ismerik a nevét, még ha nem is láttak az emberek tőle egyetlen filmet sem, tehát úgy gondoljuk, jó hívószó lehet. A szórakozás pedig garantált” – mondta Szabó R. Ádám filmkritikus, a filmklub társszervezője.Az Észak-Északnyugat kémfilm, thriller és szerelmi történet keveréke: Roger Thornhill (Cary Grant) egyszerű reklámszakember. Így is van egészen addig, míg egy szép napon három ismeretlen elrabolja egy étteremből. A megbízó Philip Vandamm, aki egy percig sem titkolja, hogy ellenséges kém és titkos információkat szeretne kicsikarni belőle. Roger nem tudja, hogy ő csak az amerikai titkosszolgálat csalétke, akivel az ellenséges kémet szeretnék félrevezetni. Amikor a férfi tisztázni próbálja a dolgot, alig ússza meg ép bőrrel a sivatagban mélyrepülésben ellene indított támadást, amely mögött szintén Vandamm, az ellenséges ügynök áll. Csak a szép Eva (Eva Marie Saint) siet a segítségére, de ő sem az, akinek látszik.

Októberben további három filmet lehet megtekinteni a rendezőtől: a Szédülést (Vertigo, 1958), A gyanú árnyékában címűt (Shadow of a Doubt, 1943), illetve a talán legismertebb Hitchcock-filmet, a Psychót (1960). Ahogy az ezelőttiben, úgy ebben az évadban is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a szervezők a rövidfilmekre, kiemelten az erdélyi alkotásokra, ezért a nagyjátékfilmek előtt több „hazai terméket” is le fognak vetíteni: Hústorta (Jakab-Benke Nándor filmje, 2008), Öngól (László József filmje, 2009), Márió (Klopfstein Bálint filmje, 2014), illetve a helyi alkotók sorát megtörve Tim Burton Vincent című, 1982-es animációját.

„A koncepción nem változtatunk. Ezentúl is havi tematikát kijelölve fogunk válogatni, ahogy tettük tavasszal: eddig volt szerelem, feminizmus, paródiák, Woody Allen, illetve második világháború témájában filmválogatás. Továbbra is szeretnénk meghívottakat fogadni. Megpróbáljuk tovább fokozni az interaktív esteket: mivel oktatási céllal működik a klub, előadás-szerű eseményeket is kínálunk. Egyik tervünk az, hogy valamikor az ősszel két alkalmat arra szánunk, hogy a videoklipek történetét vázoljuk fel” – beszélt az új évad terveiről Németh Szabolcs Előd filmkritikus, az Édentől keletre filmklub társszervezője.

Az Édentől keletre filmklub célja közönségbarát, minőségi, régi és újabb filmek vetítése műfajra, illetve nemzetiségre való tekintet nélkül, de kiemelten figyelve erdélyi alkotókra. Vetítés minden héten, kedden este 7 órától, a marosvásárhelyi G. Caféban, Szabó R. Ádám és Németh Szabolcs Előd filmkritikusok felvezetőjével és ajánlásával. A filmklub edukatív céllal működik, a belépés ingyenes. A filmklub szervezője a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, támogatója a Filmtett Egyesület és a G. Café. További információk az Édentől keletre filmklub Facebook-oldalán olvashatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?