Marosvásárhelyről szóló dokumentumfilmet mutat be az Édentől keletre filmklub

Kedden este 7 órától az Édentől keletre filmklub második kiadásán a marosvásárhelyi László József filmrendező-operatőr Human Places című dokumentumfilmjét vetítik.

A marosvásárhelyi G. Caféban szervezett vetítésen az alkotó is jelen lesz. László József sokszoros díjnyertes rövidfilmjei után ezúttal egy hetven perces kísérleti dokumentumfilmben mutatja be Marosvásárhely helyszíneit és embereit, eseményeit és hétköznapjait.

László József a kolozsvári Sapientia EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakán szerzett diplomát. Államvizsga filmjével, az Autóstoppal fődíjat nyert a magyarországi AXN filmfesztiválon, majd a Filmtett Workshopon megvalósult A fej című alkotásával a Trés Court Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon nyert első díjat. A Human Places az első egészestés dokumentumfilmje.

Ahogy minden embernek, úgy minden városnak megvan a saját arca. Ahogy minden városnak, úgy minden embernek megvan a maga tere. Ezek az "emberi terek" néha összefonódnak, egymásba gabalyodnak, de persze van úgy, hogy csak elmennek egymás mellett. A film egy év leforgása alatt készült Marosvásárhelyen, az ott élő emberek egymáshoz való viszonyukat és a terekhez fűzödő kapcsolatukat mutatja be. Rövid, egymástól független megfigyelésekből, hétköznapi jelenetekből áll össze. Stílusa a korai megfigyelő dokumentumfilmekhez áll közel, de olyan fikciós rendezők, mint Roy Andersson vagy Jacques Tati filmjeinek hangulata és formai megoldásai is visszaköszönnek. A Human Placest a DocuArt filmfesztiválon, Bukarestben és Kolozsváron is levetítették, a marosvásárhelyi közönség először az Édentől keletre filmklubban nézheti meg.

Kísérőfilmként László József két rövidfilmjét, A fej és A gödör címűt is levetítik. A filmek után közönségtalálkozó, beszélgetés lesz László József rendezővel, Ádám R. Szabó és Németh Szabolcs Előd filmkritikusok moderálásával. Az eseményt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács szervezte, illetve a marosvásárhelyi G. Café és a Filmtett Egyesület támogatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?