Édentől keletre – ingyenes filmklub indul Marosvásárhelyen

A filmklub keretében edukatív céllal, heti rendszerességgel kerülnek vetítésre régi és nem olyan régi nagyjátékfilmek nemzetiségre, műfajra való tekintet nélkül, havi tematikákba szervezve.

Kiemelt figyelmet szentelnének a szervezők a helyi, illetve erdélyi alkotóknak is, ezért kísérőfilmként minden héten bemutatásra kerülnek erdélyi alkotók rövidfilmjei, animációi, kisebb dokumentumfilmjei, videoklipjei is. Havonta egy alkalommal a filmklub felkér egy Marosvásárhelyen élő művészt, közéleti szereplőt, hogy hozza el és mutassa be egy kedvenc mozis alkotását. Közleményük szerint a későbbiekben terveznek különleges vetítéseket, meglepetéseket is. „Ha az Amerikai Egyesült Államok és benne Hollywood a filméden, akkor úgy tűnik, hogy mi, itt Keleten nagyon távol vagyunk tőle, mégis meghatározza a közízlést. Romániában és Magyarországon is számos fontos és minőségi film készül, mégis leginkább a nyugati filmeknek vagyunk kitéve: moziban, tévében, és lássuk be, letöltéseink között is ezek dominálnak. Mi minden filmet komolyan szeretünk venni, legyen az „művészfilm” vagy „tömegfilm”.

Ahogy a polcunkon Bodor Ádám és Esterházy Péter mellett Stephen King, Agatha Christie vagy a Harry Potter-sorozat van, úgy megfér egymás mellett a Saul fia, A hetedik pecsét és a Star Wars is. Ennek szellemében szeretnénk egyszerre edukatív és szórakoztató programot összeállítani, olyan alkotásokat hozni, amelyek a művészfilmes tartalmi igényességet akár popcorn mozis könnyedséggel tálalják, legyen szó akár bűnügyi, romantikus filmről, skandináv, francia, netán Hongkongban, Hollywoodban készültről és természetesen románról, magyarról, erdélyiről.

A filmeket felvezetjük, kontextualizáljuk, kiemeljük az érdekességeit, és a vetítések után beszélgetést is igyekszünk kezdeményezni, amely természetesen fakultatív. Aki csak egy csésze kávé vagy tea, netán sör mellett akar kellemesen filmet nézni, azt is szívesen várjuk, sőt!” – mondták el az Édentől keletre filmklub házigazdái, Németh Szabolcs Előd és Szabó R. Ádám filmkritikusok.

A filmklub január 24-én (kedden), este 7 órától indul, Alfred Hitchcock Hátsó ablak című, 1954-es thrillerének vetítésével. A kísérőfilm Felméri Cecília Boldogságpasztillája lesz. További információk az esemény Facebook-oldalán olvashatóak.

A következő kedden, január 31-én este 7-től pedig László József marosvásárhelyi rendező Human Places című, Marosvásárhelyről és lakóiról szóló rendhagyó dokumentumfilmje lesz megtekinthető, amelyet a rendező két rövidfilmje, A fej és A gödör fog kísérni.

A filmklub szervezője a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, állandó helyszín a marosvásárhelyi G. Café, a belépés ingyenes. További információk az Édentől keletre filmklub Facebook-oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?