Megtelt élettel a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi

Két hónap alatt több mint 9000 néző látogatta meg a sepsiszentgyörgyi Művész Mozit. Hamar népszerű lett a sepsiszentgyörgyiek, háromszékiek körében a januárban megnyitott Művész Mozi by Cityplex. Családok, baráti társaságok számára vonzó a több évtizedes szünet után újraindult „mozigépezet”, hiszen a sajátos műsorkínálatában egyaránt megtalálják a hollywoodi kasszasikereket, európai művészfilmeket valamint magyar és román alkotásokat is.

A sepsiszentgyörgyi filmszínház két korszerűen felszerelt termének névadása – Chaplin és Fellini - is arra utal, hogy a szórakoztató sikerfilmek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a művészfilmek bemutatására. A mozit működtető Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársa, Lázár Prezsmer Endre szerint az elmúlt két hónap tapasztalata azt mutatja, hogy az amerikai sikerfilmekre érkezik több látogató, de van érdeklődés a művészfilmek iránt is.Ez annak is köszönhető, hogy a Kónya Ádám Művelődési Házban évekig működtették a Huszárik filmklubot, amely révén kialakult egy művészfilmekre vevő közönség. A szerdai és csütörtöki napok kínálatát ajánlják azoknak a háromszékieknek, akik elsősorban a művészfilmekért rajonganak, mondta Lázár Prezsmer Endre, aki szerint eddig a legnépszerűbb művészfilm a Toni Erdmann című német alkotás volt.

A Művész Mozi by Cityplex kínálatában azok sem csalódtak, akik a hollywoodi premierekre kíváncsiak, hiszen minden kasszasiker megnézhető a sepsiszentgyörgyi filmszínházban. Az elmúlt két hónapban a Passengers (Utazók) című sci-fi és a Kong: Koponya sziget című alkotások vonzották a legtöbb nézőt.Ígéretekhez híven a sepsiszentgyörgyi moziban vetítenek magyar szinkronos vagy feliratos filmeket is, így a legkisebbek körében értelemszerűen magyar szinkronos animációs vagy családi filmek a legnépszerűbbek. Mint arról beszámoltunk Sepsiszentgyörgyön 20 év után indult újra a Művész Mozi, ahol van egy 80 illetve egy 76 férőhelyes moziterem, amelyekben 2D-s és 3D-s filmek egyaránt nézhetőek.

A filmek kiválasztásában és beszerzésében a Kónya Ádám Művelődési Házzal a Cityplex Kft. dolgozik együtt, amely a mozibüfét is működteti. A programkínálat és a vetítésekkel kapcsolatos információk a mozi honlapján, és facebook-oldalán elérhetőek.

Kapcsolódók

Kimaradt?