Magyar sikert is hozott a BAFTA-díjátadó

Tálas Zsófia vágta a legjobb brit animációs rövidfilm BAFTA-díját elnyerő Poles Apart című animációs rövidfilmet. A Londonban élő magyar szakember a vágója Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének, illetve a rendező készülő új alkotásának is, valamint ő dolgozott a kolozsvári Visky Ábel Romanian Sunrise című rövidfilmjén is.

A BAFTA-díjak magyar vonatkozását az RTL Klub Híradója fedezte fel. „Teljesen szürreális, még most is nehéz felfogni, mert ez tényleg az egyik legnagyobb díj Angliában, amit lehet kapni. Borzasztóan örülünk, hogy egy vizsgafilm idáig el tudott jutni” – mondta a csatornának Tálas Zsófia, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmtörténet szakának és a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Beaconsfield-i National Film and Television School vágó szakának elvégzése után költözött Londonba.Paloma Baeza, a Poles Apart rendezője a vasárnapi BAFTA-gálán vehette át az elismerést, ahol a legtöbb díjat a Három óriásplakát Ebbing határában című film nyerte. Az animációs kisfilm egy jegesmedve és egy grizzly találkozásáról szól. A szereplőknek Helena Bonham Carter és Joseph May kölcsönözte a hangját. 

Kapcsolódók

Kimaradt?