Magyar kultúra napja: Marosvásárhelyen „Petőfi-összessel” ünnepeltek

1847-ben kiadott „Petőfi-össszessel” és a Maros Művészegyüttes János Vitéz című táncszínházi előadásával ünnepelték a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen.

A Petőfi összes költeménye című, a Maros Művészegyüttes nagytermében hétfő este bemutatott kötet a költő szerkesztésében jelent meg 1847-ben. A Maros Megyei Múzeum tavaly októberben foglalta le az értékes kötetet, amelyet Jakab István és Nyulas Bernát marosvásárhelyi vállalkozók vásároltak meg 10 ezer lejért, majd adományoztak az intézmény számára – tájékoztatott Soós Zoltán a „Petőfi-összes” legelső kiadásáról.A szerző felvétele

Ennek első oldalán egy ajánlás is olvasható: Teleki Sándor gróf, a költő barátja – aki a forradalom után szintén emigrációba kényszerült –, 1854-ben Párizsban a román könyvtárnak adományozta a kötetet, ezt pedig magyar és román nyelven is beleírta. A könyv Párizsból Bukarestbe került, végül egy magángyűjtőtől jutott a múzeum tulajdonába.

A magyar kultúra napjáról, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezett művéről, a Himnuszról, illetve Petőfi Sándorról, aki ugyanebben az évben jött világra, Kilyén Ilka színművész beszélt. „Amikor megszületünk, akármelyik nemzethez tartozhatnánk, de az anyatejjel és anyaszóval szívjuk magunkba azt a kultúrát, amelytől egyediek leszünk, amely megkülönböztet majd másoktól, más kultúráktól. A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk, az, ha megtanítjuk érteni ezt a kultúrát és élni benne” – hangsúlyozta.

Barabási Attila, a Maros Művészegyütes igazgatója rámutatott: a hétfő esti ünnepi rendezvény az összefogás jegyében jött létre. Hozzátette, a művészegyüttes és a múzeum számára nemcsak ünnepekkor, hanem az év többi napján is fontos a magyar kultúra.Részlet a János Vitéz előadásból | Fotó forrása: a Maros Művészegyüttes Facebook-oldala Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa nevében Flender Gyöngyi konzul elmondta, az általa képviselt intézmény idén első alkalommal kapcsolódott be a magyar kultúra napján szervezett rendezvényekbe, majd megígérte, hogy jövőre is hasonló nagyszabású rendezvényen ünnepelhet a közösség.

Az est további részében Kilyén Ilka színművész Petőfi Sándor A 19. század költőjéhez című versének szavalatát hallhattuk, az ünnepséget a Maros Művészegyüttes János Vitéz című táncszínházi előadása zárta. Ezt követően közelebbről is megtekinthették az érdeklődők a színpadra kihelyezett 1847-es kiadású Petőfi-kötetet. 

(Címlapfotó forrása: a Maros Művészegyüttes Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?