Újabb drámaosztály indul a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban

Az Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezője által 2000-ben alapított és vezetett, Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozata a következő tanévtől egy újabb kilencedikes színészosztályt indít. A felvételire májusban kerül sor, de már most elkezdődnek a rendszeres felkészítők. Legközelebb pénteken, október 13-án 17 órakor a Plugor Sándor Művészeti Líceum B. Angi Gabriella drámatermében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szaktantárgyakkal.

A tizenhét éves hagyománnyal rendelkező drámatagozat több alkalommal elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak járó minisztériumi díjat úgy a csoportos, mint az egyéni országos tantárgyversenyeken. Legutóbb a Juventusz Fesztiválon kapott első díjat a végzős drámások előadása. Már hat színészosztály ballagott el, jelenleg két évfolyama van a tagozatnak.

A drámaosztály egy komplex szakmai képzés, amely a szakmai kérdéseken túl, magába foglalja a tizenévesek személyiségének fejlesztését, olyan szaktantárgyak által, mint színészmesterség, improvizáció, beszédtechnika, művészi beszéd, színpadi mozgás, retorika, társasági tánc, kontakttánc, bábképzés, újságírás, filmművészet, színháztörténet, pályázatírás és színházesztétika. A szaktantárgyakat szakképzett tanárok és színész- pedagógusok tanítják.

A kamaszok a képzés által közel kerülnek önmagukhoz, kialakul a verbális és non-verbális kommunikációjuk, kíváncsiak lesznek társaikra és a világra, felvállalják önmagukat, megnyílnak, levetkőzik gátlásaikat, fejlesztik gondolkodásmódjukat úgy, hogy közben szakmai ismeretekre is szert tesznek. Közelebb kerülnek a művészetek, főként a film- és színházművészet nyelvrendszerének megértéséhez.

A tagozat vezetője, Fazakas Misi egy interjúban így fogalmazott a drámatagozatról: „Az én hozzáállásom tulajdonképpen mindig is az volt, hogy ez nem egy középiskolás színésznevelde. Tehát nem az van, hogy megpróbáljuk legyúrni a szakmát a színházat szerető fiatalok torkán, amikor ők – 15–16 évesen – az önkeresésben, a személyiség kibontakoztatásában, önmaguk megismerésének egy nagyon fontos fázisában vannak. Sokkal inkább az van, hogy a színházi gyakorlatok „ürügyén” találunk ki és tanítunk olyan tantárgyakat, tartunk olyan tevékenységeket és képzéseket, amelyek az önismeretet, az önértékelést, a beszédkészség fejlesztését, a rugalmasságot, a nyitottságot, a gondolkodásmód kialakulását segítik.”

A drámás diákok számára a tagozat rendszeresen szervez ingyenes kirándulásokat, nemzetközi szaktáborokat, valamint Fazakas Misi vezetésével, lehetőségük van színházi előadásokban is kipróbálniuk magukat. Az európai, ázsiai és marokkói hírnévre szert tett Osonó Színházműhely produkcióiba beválogatott drámás diákok több alkalommal vesznek részt erdélyi, európai és thaiföldi turnén.

Az iskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.

A drámaosztály elvégzése nagyobb esélyt nyújt a színművészeti egyetemek színész-, bábszínész-, rendező-, teatrológia- szakára való bejutásra. Az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a kommunikációs készség kialakulása elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai, illetve a T.V.- és rádió-műsorvezetői pályákon való érvényesülést.

A filozófia, pszichológia, szociológia, teológia, hitoktatói szakokra is megkönnyíti a felvételit a színészosztályban szerzett ember és önismeret. A drámaosztályban tanult komplex, változatos és több területet átfogó szaktantárgyak felkészítik a diákot a Film- Fotó- Média összművészeti egyetemekre, valamint az újságírói és kommunikáció szakokra való bejutásra.

Azon diákok számára, akik más településről érkeznek, az iskola emeletén egy korszerű, 2009-ben átadott bentlakást biztosít a líceum. Érdeklődni a 0740578725-ös telefonszámon lehet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?