Óvoda az űrben - az új Luc Besson sci-firől

Húsz év – ahogy mondani szokás, ez már gombócból is sok – telt el Az ötödik elem óta, amely a rárakódó, nosztalgikus idő miatt egyre elevenebbnek és jobbnak tűnik. Így a Valerian kapcsán már csak az lehetett a kérdés, hogy sikerül-e egy másik klasszikussal előrukkolnia Luc Bessonnak, vagy inkább az elkerülhetetlen rozsdásodás tényéről szól majd az új nekirugaszkodás.

Besson pedig elég sokarcú alkotó ahhoz (a francia különctől a hollywoodi iparosig és vissza – minden utat bejárt már), hogy bármelyik véglet igaz legyen. Készített egészen felesleges filmeket és írt csupa közhelyes fordulatból álló könyveket, de persze sikereseket is (ő állt a Taxi, A szállító és az Elrabolva „sorozatok” mögött), rendezőként pedig a különös hangulatú alkotásoktól (Metró, A nagy kékség, Leon, a profi) jutott el a biztos önismétlésig (Lucy – az új évezred kevésbé szerethető Nikitájaként).Vizualitásban a Valerian csiricsáré világa most is lenyűgöző, csakhogy az elmúlt években sokat változott a világ. Az ezerszínű, szemfárasztó látvány néha teljesen üres filmeket próbált leplezni, (ki emlékszik már Wachowskiék utolsó tévedésére, a Jupiter felemelkedésére vagy a példásan jellegtelen Holnapoliszra?) ezért a rutinosabb néző már kissé gyanakodva fogadja a vizuális szőnyegbombázást. De mit lehet tenni: ez lesz a Valerian legerősebb oldala, az aprólékosan kidolgozott, néhol humorral, máshol monumentalitással turbózott univerzum, amely vibrálóbb és elevenebb bármelyik kaleidoszkópnál.

A látványcunamiban Besson örömmel rejtett el egynéhány utalást Az ötödik elemre is, de alapjában a ’67-ben indított, majd a kétezres évek elején újult erőre kapó francia képregény (Valérian et Laureline) világára támaszkodott. És Besson valóban nagyon ért ehhez: a kissé otromba, de szerethető lényekhez, a csak pár kockányira felvillanó univerzmuokhoz, világűrmélyi változatossághoz, amelyben határt csak a saját képzelete szabhat.

Ám ez a Besson már nem a húsz évvel ezelőtti Besson. Talán az arányérzéke tompult el leginkább az évek során. Az ötödik elem mindig tudta, hol kell megállni ahhoz, hogy ne zuhanjunk a giccs legmélyebb bugyraiba. Nos, itt nem mindig sikerül a fékre lépni. Rihanna mellékszerepe és karaktere maga a felesleges túlhabzás, de ugyanilyen könnyen fullad giccsbe a gyöngyökkel zsúfolt tengerpart, és a folyton balettes mozdulatokkal örömködő trónörökös, aki persze csúnya halált hal a bolygó pusztulásakor.Persze érteni véljük, hogy ez némiképp szándékos is, hogy a túllihegés koncepció lenne, csak ez itt Az ötödik elemmel ellentétben sokszor fárasztó lesz és elnehezíti a már amúgy is megterhelt alkotást. És ugyanígy a film ritmusával is: gyakran érezzük úgy, hogy túlnyúlik a jelenet, túlmagyarázza az amúgy csekélyke cselekményt, hogy elvész a részletekben, és nem érzi a szavak súlyát. Laureline monológja a szeretetről a film egyik csúcsjelenetének szánt részében, ha nem lenne oly kínosan hosszú, bármelyik magyar falvédőn megállná a helyét.

A legnagyobb tévedés viszont a szereposztás. A Valeriánt alakító Dane DeHaan lehet, hogy bizonyos szögből hasonlít a fiatal Alain Delonra, ám itt a kölyökképűsége szinte teljesen komolytalanná teszi a szerepét. Azt még csak-csak elhisszük neki, hogy űrhajók egész falát beboríthatják a skalpjai, de nem azért, mert oly nagy nőcsábász lenne, hanem mert vélhetően a nők anyai ösztönét hívja elő. Így inkább dédelgetésre alkalmas és nem időt és teret átívelő férfimunkára. Így amikor a már említett csúcsjelenetben azzal vág vissza Laureline-nek, hogy ő márpedig katona, így a szíve kemény, mint a szolgálati szabályzat, legszívesebben szűkölve nevetnénk fel kínunkban.Emiatt a képregény savát-borsát adó évődés a két űrügynök között a vásznon teljesen hiteltelenné válik. Mit akarhatna Laureline a kisöccsének tűnő Valeriántól? Milla Jovovich gyermeki ártatlanságát anno nagyon jól hangsúlyozta ki az akkor még karrierje csúcsán álló Bruce Willis markánsága. Itt az egész flörtölés inkább óvodai konfliktusnak tűnik és nem lánykéréssel megspékelt udvarlásnak.

A Valerian és az ezer bolygó városa minden erénye ellenére sem tud olyan könnyed, olyan franciásan légies és olyan megható lenni, mint amilyen Az ötödik elem volt. Ott tényleg elhittük, hogy egy csók meg tudja menteni a Földet, és egy elnöknek is meg kell értenie, hogy a szerelem nagyobb úr, mint az, hogy át akar adni egy kitüntetést. A Valerian – bár ugyanúgy végződik: nagy szerelem egy szűk helyen – meg sem tudja közelíteni ezt a frivol hangnemet.

Valerian és az ezer bolygó városa – francia sci-fi, 129 perc. Írta és rendezte: Luc Besson. Szereplők: Dane DeHaan, Cara Delevingne, Clive Owen.

Kapcsolódók

Kimaradt?