Az Európai Parlamentben mutatkoznak be az Örökségünk Őrei

Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatkoznak be kedden az Örökségünk Őrei vetélkedő idei nyertes csapatai. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa.

Winkler Gyula EP-képviselő meghívására ötödik alkalommal érkeznek brüsszeli tanulmányi látogatásra az Örökségünk Őrei vetélkedő nyertesei, idén a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum és a Kolozsvári Református Kollégium diákjai utaznak Belgium fővárosába. A már megszokott parlamenti és egyéb európai intézmények meglátogatása, valamint a brüsszeli épített örökség megismerése mellett először nyílik alkalom, hogy a nyertes csapatok az Európai Parlamentben bemutassák műemlékvédelmi tevékenységüket.

„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. Ezt ismertük fel 2012-ben, amikor útnak indítottuk örökségvédelmi programunkat, az Örökségünk Őrei -  Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű projektet, amelynek az a különlegessége, hogy maguk a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján, és 5 év alatt olyan mozgalommá tették, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek" – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki a kerekasztal-megbeszélésén a program ötletgazdájaként mutatja be a ma már mozgalommá érett Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezést. A programról az RMDSZ ez alkalomra háromnyelvű kiadványt jelentetett meg.

„Egyre nagyobb sikerrel zajlik az Örökségünk Őrei vetélkedő, az e körül kialakult erdélyi mozgalom példaértékű lehet nemcsak a kárpát-medencei magyar közösségek számára, hanem egész Európában is. Azért tartom fontosnak, hogy brüsszeli tanulmányúttal díjazzuk az épített örökség védelmét felvállaló, legötletesebb diákcsapatokat, mert ezáltal is példát mutatunk a fiataloknak, hogy az erdélyi magyar és az európai identitás kiegészíti egymást. Európa nem létezik régiói és nemzeti közösségei nélkül" – mutatott rá Winkler Gyula EP-képviselő, az esemény házigazdája.

A politikus elmondta, terveik között szerepel, hogy 2018-ban a kulturális örökség európai éve által nyújtott lehetőségeket, kereteket arra használják fel, hogy az erdélyi kezdeményezést beemeljék az európai legjobb gyakorlatok sorába és ebben a folyamatban fontos lépés, hogy a programot bemutatják az Európai Parlamentben.  

Kedd délután mutatkoznak be az Európai Parlamentben az Örökségünk Őrei idei nyertes csapatai. A kerekasztal megbeszélés házigazdája Winkler Gyula EP-képviselő, a rendezvényen Navracsics Tibor, az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős európai biztos ismerteti a 2018 - a Kulturális Örökség Éve Európában programot, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős alelnöke bemutatja az Örökségünk Őrei mozgalmat és diákvetélkedőt, Bocskor Andrea EP-képviselő, a CULT Bizottság alelnöke Kisebbségi kultúrák - 2018 az Európai Kulturális Örökség Évében címmel tart előadást, majd Isola Anna Georgina, Navracsics Tibor európai biztos kabinetjének munkatársa a kulturális örökség európai évének irányelveit és kezdeményezéseit vázolja.

Kapcsolódók

Kimaradt?