Bob Dylan nem megy el az irodalmi Nobel-díj átadójára

Bob Dylan nem megy el a Nobel-díjak december 10-én Stockholmban esedékes átadására. Az amerikai énekes – az irodalmi kategória idei kitüntetettje – kedden levélben közölte erről szóló döntését a díjat odaítélő Svéd Akadémiával.

Az intézmény szerdai tájékoztatása szerint a levélből kiderült, hogy a 75 éves zenész „szerette volna személyesen átvenni a Nobel-díjat, de más kötelezettségei sajnos nem teszik ezt lehetővé”. Dylan hangsúlyozta ugyanakkor, hogy rendkívül megtisztelőnek tartja a kitüntetést. A világhírű énekes a Svéd Akadémia szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset, ezzel érdemelte ki az elismerést, amelyet hagyományosan december 10-én, a díjat alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján ad át a svéd uralkodó.

A Svéd Akadémia közölte, hogy tiszteletben tartja Bob Dylan döntését. „Az, hogy egy díjazott ne tudjon eljönni Stockholmba a díj átvételére, szokatlan, de nem példa nélküli” – hangsúlyozta közleményében az akadémia, példaként hozva fel Doris Lessinget, Harold Pintert, Alice Munrót és Elfriede Jelineket, akik egészségi okokra hivatkozva mondták le a stockholmi utazást és a személyes jelenlétet a díjátadón.

„Távollétük dacára övék a díj, és ez érvényes Bob Dylanre is” – szögezték le a közleményben. Utaltak azonban arra, hogy egyetlen feltételként Dylannek Nobel-előadást kell tartania a december 10-i gálát követő hat hónapon belül. A díjazottak általában a díjátadót megelőző 10 napban mondanak Nobel-beszédet.

A Nobel-díj egy diplomából, egy éremből és a 8 millió svéd korona pénzjutalomról szóló igazolásból áll. Egyelőre nem tudni, hogy a Nobel-érem és a dokumentumok miként jutnak el az amerikai költő-zenészhez. A dpa szerint „óriási a csalódottság Stockholmban”. A Nobel-díjat odaítélő testületnek már az is rosszul esett, hogy Dylan hetekig nem reagált személyesen az október 13-i bejelentésre, és csak a hónap végén közölte, hogy „természetesen” elfogadja a díjat, sőt „lehetőleg” személyesen veszi azt át.

Kapcsolódók

Kimaradt?