Bob Dylan festményeiből nyílt kiállítás Londonban

Az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, Bob Dylan nem csak dalszövegeket írt, hanem fest is. Képeiből a londoni Halcyon Galériában nyílt kiállítás The Beaten Path (A megtett út) címmel.

Míg irodalmi Nobel-díjával kapcsolatban sokáig nem szólalt meg, a kiállítást egy esszével vezeti be Bob Dylan, ami a galéria internetes oldalán is olvasható. Az esszét egy anekdotával kezdi: mikor 1974-ben nyolc éves szünet után Chicagoban lépett fel a zenekarával és a koncert végén a közönségből valaki meggyújtott egy gyufát, majd egyre többen követték a példáját, a zenekar tagjai ösztönösen a kijáratokat kezdték keresni, mert azt hitték, hogy a közönség fel akarja gyújtani a csarnokot. Feltételezésük a 8 évvel azelőtti negatív közönségreakciókon alapult. Valójában a közönség éppen ellenkezőleg, a tetszését fejezte ki ezzel a gesztussal. „Ezzel a sorozattal az volt a célom, hogy olyan festmények szülessenek, amelyeket sem én, sem más nem ért félre” – folytatja Bob Dylan.Az amerikai tájakat ábrázoló festményekből álló kiállítás virtuálisan is megtekinthető.

Bob Dylan munkatársai közben megerősítették, hogy az amerikai énekes nem ad interjút Stockholmban a decemberi Nobel-díj átadóján, jelentette kedden a svéd TT hírügynökség. Még az sem biztos, hogy egyáltalán elutazik a svéd fővárosba.

A Svéd Akadémia október 13-án jelentette be, hogy az irodalmi Nobel-díjat Bob Dylan amerikai költő-dalszerző-zenésznek ítélték oda "a nagyszerű amerikai dalok hagyományába illeszkedő új költői kifejezésmódjáért". A bejelentés után Dylan hosszú ideig nem szólalt meg, ám október végén felhívta az akadémiát és közölte, hogy elfogadja a díjat. Hallgatását azzal magyarázta, hogy a hírek hallatán nem volt képes szavakba önteni érzéseit és hangsúlyozta: nagyra értékeli az elismerést.

Kapcsolódók

Kimaradt?