Végre megszólalt Bob Dylan Nobel-díj ügyben

Pénteken jelent meg a The Telegraph-ban az az interjú, amelyben Bob Dylan „bámulatosnak, hihetetlennek” nevezte, hogy ő kapta 2016-ban az irodalmi Nobel-díjat. A dalszerző-énekes hetekig hallgatott, miután a Svéd Akadémia kihirdette döntését.

„Ki ne álmodna erről?”- mondta Dylan az Edna Gunderson készítette interjúban. „Nehéz elhinni…”- tette még hozzá. Arra a kérdésre, hogy ott lesz-e december 10-én a díjátadó gálán, azt válaszolta, hogy „Abszolút. Amennyiben lehetséges.” A riporter azt is megkérdezte, hogy eddig miért nem válaszolt a Svéd Akadémia megkereséseire, de Dylan erre titkozatosan csak annyit mondott: “Hát, most itt vagyok.”A Nobel-bizottság indoklása szerint a 75 éves folk- és rocklegenda „az amerikai dal hagyományára épülő új költői kifejezésmódért" kapta az elismerést. Sara Danius, a Svéd Akadémia titkára Homérosz és Szapphó szóbeli költészetéhez hasonlította Bob Dylan dalait, hozzátéve, hogy ezeket a szövegeket olvasni is lehet és kell is.

„Az hiszem igen, egyféleképpen” – kommentálta ezt a kijelentést Dylan a The Telegraphnak. „Bizonyos dalaim, a Blind Willie, The Ballad of Hollis Brown, Joey, A Hard Rain, Hurricane és mások biztosan rendelkeznek homéroszi értékkel”. Az énekes hozzátette, hogy másokra bízza dalszövegei megítélését, az egyetemi professzoroknak kell eldönteni, hogy lehet-e őket irodalomként olvasni. „Nekem nincs erre képesítésem. Nincs véleményem erről” – nyilatkozta Bob Dylan.Az énekes 2000-ben úgy döntött, hogy nem vesz részt az Oscar-gálán, mikor a legjobb betétdalért járó Oscar-díjat a Wonder Boys című filmben használt Things Have Changed című daláért neki ítélte az Akadémia. 2007-ben a spanyol trónörököstől, Asztúria hercegétől kellett volna átvegyen egy díjat, Bob Dylan azonban úgy döntött, inkább Omahában koncertezik. 2010-ben pedig Obamát is visszautasította: nem ment el a Fehér Házba, hogy átvegye az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb művészeti kitüntetését.

Kapcsolódók

Kimaradt?