banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Demény Péter: Kerekasztal a Nobelről

Aki most meglepődik, az mit sem ért az elmúlt évtizedek kulturális mozgásaiból. A dalban a szöveget lehetetlen elválasztani a zenétől, mire adtak akkor Nobel-díjat a Svéd Akadémia tagjai? Ezeknek is elment az eszük. Miért is nem énekeltünk mi is?

Ez csak néhány abból a számtalan reakcióból, melyet Bob Dylan Nobel-díjának híre keltett. Azért nem tettem idézőjelbe őket, mert éppen azt tartom érdekesnek, hogy a lényegüket megjegyeztem. Először Arató László, másodszor Bárdos Deák Ágnes véleményét idéztem.

A Magyartanárok Egyesületének elnöke és a Kontroll Csoport frontembere. Mindkettőjük érve – érv, nem geg. Mióta is tette ki Duchamp híres vécékagylóját? Mióta „írta meg” Cage A csendet? Mióta rajongunk a Jézus Krisztus Szupersztárért? A szótárregényekért? Rejtő könyveiért? Egyed Péter Búcsúkoncert című verseskötetéért?

Azért emlegetem őket, mert ezek mind vagy nagy, vagy kevésbé nagy zajjal, de felborítottak valamit. Duchamp 1968-ban halt meg! Öt évtized nem volt elég ahhoz, hogy megértsük, mennyire megváltozott minden? Folyamatosan szabadkozni kell, hogy „szeretjük a krimit”, és hogy „Cohen remekül kikapcsol”? Ugyan miért?

Manapság (azaz majd’ egy évszázada) a kultúrának egy sokkal nagyvonalúbb felfogása hullámzik körülöttünk. Már nemcsak Goethe vagy Shakespeare, Verdi vagy Mozart, Michelangelo vagy Rembrandt jelenti a kultúrát, és nem kell szégyenlősen elfordulnunk, ha Viszockij a kedvencünk. Hiszen itt van, velünk él, együtt örülünk Könczey Elemérnek. Ő talán Leonardo?! De hát nem is kell Leonardónak lennie!

Bárdos Deák Ágnes érve meggyőzőbb, mint a sületlen poénok. Tényleg nehéz elvégezni azt a munkát, mellyel, mint valami szikével, elválasztjuk a szöveget a zenétől, bár én már olvastam kötetben a Cseh Tamás dalszövegeit – csakhogy azokat Bereményi írta. Igen ám, de amikor Cseh Tamást hallgatja az ember, akkor teljesen mindegy, hogy ő írta-e a dalokat! Íme, egy újabb lehetőség a morfondírozásra.

Paul Cernattal sem érthetek egyet, a remek román irodalomtörténésszel, aki azt mondja, Dylan „lekörözi” az olyan nobeleseket, mint Szymborska vagy Jelinek. Szymborska szép, melankolikus verseit nem körözi le semmi – de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ez az érv megint arról a versenypályáról érkezik, mely ellen ebben a cikkben felemelném a szavamat. Ha Dylan jobb, mint XY, akkor nyilván megérdemelte. Holott nem erről kellene beszélni, hanem arról, hogy megérdemelheti, mert oda tartozik, ahová a többiek.

Úgyhogy nyugodjon le mindenki (és folytatnám a facebookos mondatot, ha nem egy nyakkendős online-ba írnék), és hallgasson Bob Dylant. A Nobel-díj bizottság végre-valahára felismerte, hogy a XXI. században él.

Fotó: Huffington Post

Kimaradt?