Újabb öt évig lesz Ion Caramitru a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója

A következő öt évben is Ion Caramitru fogja vezetni a Bukaresti Nemzeti Színházat, miután a menedzseri projektjére 9,95-ös osztályzatot kapott a Kulturális Minisztérium honlapja szerint.

A régi-új igazgató tervei között szerepel versenytárgyalások kiírása egy színházi kávézó, egy kiállítóterem és egy könyvesbolt létrehozására az intézmény új épületében. Ugyanakkor kezdeményezni szeretné egy új fesztivál megszervezését, amely a nemzeti színházak előadásaiból szemlézne. Prioritásként kezeli a színház 9G elnevezésű, fiatal művészeket támogató programját is.

Hozzátette, jelenleg a színház múzeumának és könyvtárának felújítása zajlik, mindkét tér a jövőben nyitva áll majd a látogatók és kutatás számára.

Kimaradt?