Új igazgatót keres a Figura Stúdió Színház – felmondott Czegő Csongor

„Személyes okokra” hivatkozva felmondott a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, Czegő Csongor. A sepsiszentgyörgyi, dramaturgként is ismert színházigazgató még 30 napig igazgató marad, amíg Gyergyószentmiklós önkormányzata kinevez egy ügyvezetőt. A Maszol szakmai felvetéseire interjúban reagált.

 „Nem kívánom kommentálni a tényt” – mondta megkeresésünkre Czegő Csongor, aki április 29-én adta be a felmondását a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál. A három éve igazgatói feladatkört ellátó, nemrég a tisztségre újból sikeresen versenyvizsgázó igazgató a Maszol szakmai kérdéseire készséggel válaszolt. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e összességében az eddigi Figura-vezetése alatti megvalósításokkal, előjelezte: jelenleg végzi ezt az elemzést, és a témában pár nap múlva Gyergyószentmiklóson tart sajtótájékoztatót.

Milyen eredményeket mutatott fel a színház igazgatásod alatt?

Konkrétumok terén az elmúlt időszak számomra a repertoárépítés időszaka volt. Ezért dolgoztunk együtt sok rendezővel, ezért készült ebben az évadban elég nagyszámú, egyformán fontos projekt: 2014-ben 7 új darab, 2015-ben 4. Ha az idei évadot nézed, ebben a hatodik címnél járunk augusztus óta. Konkrét eredmények: 2013-ban Budapesten vendégszerepeltünk a Közép-Európa Táncszínház Vendégváró Fesztiválján (2013 január: A téboly hétköznapjai, Utolsó pillanat, Aranylégy c. előadások utaztak), vendégjátszottunk a Mandragóra című előadással Debrecenben (2013 május), ugyanabban az évben az Arany-légy című előadással Kisvárdán a Magyar Színházak Fesztiválján. 2014-ben: felléptünk a Bárka Színházban (2014 május: Murlin Murlo és Füttyös kalandjai), voltunk egyet Debrecenben (2014 június: Az arab éjszaka, Murlin Murlo), és ugyanebben az évben a Murlin Murlo volt Kisvárdán, Az arab éjszaka pedig az Interetnikai Színházi Fesztiválon (október, Csíkszereda). 2015-ben voltunk Pécsett, a Családi Színházi Fesztiválon (május, Füttyös kalandjai) és Kisvárdán (Kés a tyúkban). Ezen az utóbbi fesztiválon nyert Máthé Annamária fiatal alkotóknak járó Teplánszky-díjat.

Megszüntetted a felnőtt bérletet. Ez stratégiai lépésnek tűnik – bevált?

A Figura bérleteit én kezdetektől rossz döntésnek éreztem, olyasminek, ami alapjaiban megy szembe a társulat tulajdonképpeni küldetésével. Egy saját produkciókra épített bérletrendszer olyan penzum, amit két teltház ígéretéért színháznak őrültség felvállalni. Ilyen értelemben lehet stratégiáról beszélni. Én inkább egy folyamat különböző stációiként éltem meg, aminek során racionális döntések következményeként most csak szabadjegyes ajánlatunk van.

A nézettséget tekintve a bérletrendszer megszüntetése nem hozott akkora visszaesést, mint az a pillanat, amikor a diákközönség számára már nem ért pluszpontot a színházbérlet az iskola házi vetélkedőjén. 2013-ban 18000 körüli volt a teljes nézettség, 2014-ben 13900 körül voltunk fesztivál nélkül, tavaly pedig 16500 volt a nézettség (szintén fesztiválok nélkül).

Nem tudom, ezeken a számokon mennyit javított volna a bérletrendszer megléte. Csak annyit tudok, hogy ebben a formában többet tudunk játszani, nincs meg a nagyszínpadi előadás kényszere, a meghívott előadások rizikója (minőség éppúgy, mint fogadtatás).

Föltűnt, hogy a Figura által szervezett gyergyói fesztiválokon, konkrétan a Dance.Mouvement.Theather-en, nem nevezett be a Figura előadásokkal. Miért alakult ez így ki?

Hasonlóan racionális döntés volt az is, hogy a Figura koreográfiai projektjeit leépítjük, vagy legalábbis szüneteltetjük. Akkor, amikor ezek a projektek elkezdődtek (szűk tizenöt évvel ezelőtt), ez a művészeti ág Romániában gyerekcipőben járt. Fontos alkotók dolgoztak itt Magyarországról és Romániából egyaránt, több szép előadás is született: ezek közül én az Arany-légy sikerét élhettem meg.

De a misszióhoz képest – ami a kísérleti színház –, ezt a vonalat falsnak érzem. Olyan módon, mintha valaki a focit azzal akarná megújítani, hogy kézzel is labdába ér. Plusz vedd azt, hogy közben Romániában is lett egy táncművészeti szcéna, amiben a Figura csak saját fesztiváljával tud jelt adni magáról. És lett közben egy sereg fiatal táncos, koreográfus, aki helyzetet, kontextust keres.

Én azt érzem, ha a tánc-művészeti szegmenst újra feltámasztjuk, ezt nem saját produkcióként kell megtennünk. Hasznosabb, ha produkciós partnerként vagyunk jelen egy tánc- vagy mozgásszínházi projektben. Szóval azért nem vagyunk a Dance-en, mert nincs táncos projektünk. De van Dance, mert (1) az elmúlt tíz évben kitermelte saját közönségét (2) van akarat és lelkesedés, hogy mindenáron összehozzuk, és (3) idén van annyi támogatás, hogy egy kicsit nagyobbat is tudjunk gurítani.

Czegő Csongort 2012. november 1-jén iktatták a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatói tisztségébe, a másodszor meghirdetett versenyvizsga eredményeként. A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó intézmény élén Béres László rendezőt váltotta. A megbízatási szerződés lejártával 2016. február 27-én, újabb sikeres versenyvizsga után nevezték ki továbbra is igazgatónak – a tisztségre ő volt az egyedüli pályázó.

Kapcsolódók

Kimaradt?