Kiállítás nyílt egykori magyar-zsidó futballmágusokról és labdazsonglőrökről

Különleges kiállításnak ad otthont Marosvásárhelyen a volt ortodox zsinagóga harmadik emeleti terme: a két világháború közötti híres focistákat, magyar-zsidó labdarúgókat elevenít meg egy miniatűr focipályán.

A tárlat anyagát a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest állította össze, és a Balassi Intézet jóvoltából érkezett egy hétre Marosvásárhelyre. Kósa András László, az intézet bukaresti igazgatója elmondta, a román fővárosban állították ki korábban a Futballmágusok és labdazsonglőrök című kiállítást, amelyet hamarosan Nagyváradon, a frissen felújított zsinagógában is bemutatnak, onnan pedig Kolozsvárra viszik és remélhetőleg Temesvárra is eljutnak vele.

A jelenleg Tánc és Kortárs Művészetek Házaként működő volt zsinagógában Weisz Árpád, Eisenhoffer József, Nikolsburger Rezső, Molnár György, Braun József, Blum Zoltán, Guttmann Béla, Kertész Vilmos, Sternberg László, Szendrő Oszkár és Fischer Lajos „látható”. A kiállítás a magyar foci szép és felemelő korszakát idézi a két világháború között, ám arról sem szabad megfeletkezni, hogy mi következett ezután, hogy tragikus véget értek meg ezek közül az emberek közül többen is, volt aki koncentrációs táborban, volt aki szovjet fogságban lelte a halálát. Mások külföldre mentek és ott építettek szép karriert – fogalmazott Kósa András László.

Mit is jelentett a sport a két világháború között a zsidó fiatalok számára? – tette fel a kérdést Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke, majd meg is válaszolta: ugyanazt, mint bármely más közösség számára: kiemelkedést. Mert „nem mindenkiből lett felfedező, vagy atomfizikus, volt, aki a sport által tudott előrelépni” – magyarázta Dub. Ugyanakkor a cionista mozgalomban volt egy olyan mentalitás is, hogy aki Izraelbe akar menni, annak izmosnak, sportosnak, fizikailag erősnek kell lenni.

Az András Lóránt Táncegyüttes is hasonlít ehhez a focicsapathoz, hiszen az egészséges életmódhoz elengedhetetlenül hozzátartozik a mozgás, legyen az sport, vagy akár tánc. „Valamilyen értelemben hazaérkeztek ezek a játékosok” – fogalmazott András Lóránt, a táncegyüttes vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?