„Kiszállt a Madár”-koncertet tartott Csíkszeredában a Sárik Péter Trió

Teltházas prömierként koncertezett a Csíki Moziban csütörtök este a Sárik Péter Trió. A magyar jazz-formáció erdélyi turnéja itteni állomását a „Kiszáll a Madár” jelképes koncert-alcím kísérte.

Eddigi csíkszeredai koncertjeinek törzshelyszínét, az Ólommadár kultúrkocsmát „nőtte ki” a Sárik Péter Trió fellépése, így kapta a mostani erdélyi turnéjuk fellépése a „Kiszáll a Madár” nevet – magyarázta a csütörtök esti koncert nyitányán a hallgatóságnak Sárik Péter. Az est mottójaként működő alcím a Csíki Mozi színpadán is háttérként használta a zenekar, s a koncerten közönséggel beszélgető jazz-zongorista az eddig tőle ismert közvetlenséggel mesélt a Jazz-kívánságműsor turnéjuk eddigi érdekességeiről.

Sárik Péter és együttese négy éve fedezte fel, hogy popslágerek jazz-hangszerelésével olyan közönséghez is elérnek zenéjükkel, amely különben nem a jazz-stílus kedvelője – így született meg a Jazzkívánságműsor, melyben a közönség részéről érkező javaslatok alapján is bővül a repertoár.

A Myrtill Micheller énekesnővel turnéző csapat immáron a második Jazzkívánságműsor lemezbemutató turnéjánál tart. Olyan slágereket szólaltattak meg 29-én Csíkban is, melyeket, Sárik Péter szerint „megbolondítva” tálalhatják a jazz hangzásvilágában.

Beatles, Sade, Queen és sok más fülbemászó slágert ismerhetett fel a jazz köntöse alatt a közönség Csíkban is, s a turnéba Kolozsvár óta beépült egy igazi premier: egy turné alatt született népdalfeldolgozás improvizáció is.

Sárik Péter elmesélte, hogy a szerda esti színpadi beálláskor jutott csak eszébe, hogy pár hónapja egy kolozsvári rádióinterjúban azt ígérte: ugyan nincs a Jazzkívánságműsorban népdalfeldolgozás, de, a turnén majd hoznak azt is. Így gyakorlatilag a szerdai koncert alatt született meg kedvenc népdala, a Nem szoktam, nem szoktam jazz-verziója – melynek virtuóz zongorabetétjét és lírai futamait élvezettel hallgatta és nagy tapssal fogadta a csíki közönség.

Rajongva fogadták a csíkiak azt a helyszíni programváltoztatást is, hogy Beethoven-ó IX. szimfóniája gyors  tételének feldolgozása, valamint Csajkovszkij A hattyúk tava feldolgozása is elhangozzék Csíkban.

Ennek okát Sárik Péter azzal magyarázta: mivel Székelyudvarhelyen lesz vasárnap az egyedüli Beethoven-koncertjük, Csíkszereda és Székelyudvarhely „baráti kapcsolatainak ápolását” szeretné támogatni a rövid intermezzóval – és megígérte a csíkszeredaiaknak, jövőben ide is elhozzák a Beethoven-feldolgozásokat, melyek a „komfortzóna-elhagyás” zenei eredményei.

„Egy szegény hattyút ilyenkor mindig megölünk, feltámasztjuk, megfőzzük, és… nagyon szeretjük”- mondta Sárik Péter az Állatok Farmjából a Hattyú jazz-átiratát követő vastaps után. Az est további vastapsát pedig a koncert során trombita-hangon szólózó Myrtill kapta a csíki közönségtől.

Az együttes magával hozta a frissen megjelent Sárik Péter szerzői albumot is, melyen 8 neves énekesnek komponált dalok között szerepel például  az, melyet a román Luiza Zan magyarul énekel el, és az is, amelyet duettben énekelnek magyarul Palya Beával. Az erdélyi turnén az együttes tagjai ezúttal is dedikálják a CD-iket, és ezt Csíkban sem hagyták ki a rajongók.

A turné további helyszínei és időpontjai:

Október 30., Sepsiszentgyörgy - Hostel, 22.00

Október 31., Workshop. Sepsiszentgyörgy - Hostel, 11.00

Október 31., Székelyudvarhely - Dupla koncert. Polgármesteri Hivatal: Beethoven művek jazz feldolgozásai, 18.00

G-Cafe: Jazzkívánságműsor, 22.00

 

Kapcsolódók

Kimaradt?