Sétáltunk egyet a hétvégén kezdődő Csíki Jazzfesztivál kulisszáiban
A Mikó-várban pénteken kezdődő Csíki Jazzfesztivál kulisszatitkaiba avatott be a rendezvény főszervezője. Szilágyi Nóra maga is énekes, és a Csíki Játékszín munkatársa.
A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválnak van „jogelődje”, egy mini-verziója. Milyen nagyot álmodtál, mikor belevágtál a legelsőnek a szervezésébe?
Hatalmasat. De akkor még nem tudtuk az alapító társaimmal, hogy mekkora munka ez, és hogy majdnem lehetetlen feladatra vállalkoztunk. Játékosan álltunk neki, nem ijedtünk meg semmitől, az első úgyis sikerült, mint a mesében. Aztán jött a neheze, amikor ezt folytatni kellett, és évről évre emelni a színvonalat.
Egy Angyal, sofőr képében
Mi volt a legelső sikerélményetek? Sztorit is kérünk, ha lehet.
Amikor elindult a fesztivál, és minden a helyén volt, az volt a legelső igazi sikerélményünk, mégis valami mást emelnék ki. A sok csoda közül, ami övezi a fesztivált számomra az legkiemelkedőbb, amikor második évben kiderült, hogy az egyik zongorista nem hozott magával zongorát. Aznap más sem igényelt zongorát, így nem is volt a színpadon. Mindez másfél órával kezdés előtt történt, és kb 5 perc alatt hívtam fel minden zongorista barátomat, akik aznap foglaltak voltak, kivéve egyet, Szilágyi Herbertet, csakhogy ő Sepsiszentgyörgyön lakott. Nem volt sem kisbusz, sem sofőr, aki máris indulni tudott volna. Erre előlép egy szegedi csapat sofőre, akit azóta Angyalnak hívunk, hogy ő megy.
A következő percben már Daradics kollégám rajzolta neki a térképet, hogy hol az az utca, ahol megtalálja a zongorát, mert nem volt soha életében Szentgyörgyön. Másfél óra múlva ott volt a zongora a színpad mögött, és amíg a kedvenc bemondóink 3 nyelven bemondták a produkciót, a hangstáb beszerelte és indult a koncert, a nélkül, hogy a közönség vagy a művész tudott volna valamit erről az egészről. Na, akkor mindhárman összeestünk egy kicsit a stressz és a sikerélmény kavargó súlya alatt. Nem lehet elmondani azt a boldogságot, amit akkor éreztünk.
Az első megpróbáltatás, vagy az a pillanat, mikor már „élesben” derült ki, hopp, ezt eltoltuk – vagyis melyek voltak a nagy tanulságok?
Az is a második év volt. Utolsó nap. Amikor ráeszméltünk, hogy tényleg nem fog sem a jegyekből, sem máshonnan bejönni az a pénzmennyiség, ami még hiányzik ahhoz, hogy mindent kifizessünk. A társaim barátoktól kértek kölcsön, én bankkölcsönt vettem fel. Ekkor ment szét az alapcsapat, amin szerintem senki nem csodálkozik. Ilyenkor mindenki a másikat hibáztatja, pedig mindannyian együtt voltunk hibásak. Tanulság? Sok volt. A legfontosabb az, hogy pályázatokat kell írni és nyerni, és időben előkeríteni a pénzt arra, amiről biztosan tudunk, mert úgyis lesz még pár jókora összeg, amiről előre nem tudunk. Ez azóta is így van. Nem szabad rizikózni, mert barátságok, komoly kapcsolatok mennek rá.
„Egyformán tiszteljük a zenét”
Kérlek, meséld el, hogyan lett nemzetközi a Mini Jazz Fesztivál?
A kis álomfesztiválnak „mini” nevet adtunk, de már a harmadik sikeres fesztiváltól kezdődően egyre több fellépő jegyezte meg, hogy ez egyáltalán nem mini, hanem olyan, mint egy nagy fesztivál, és egyre többen kérdezték, hogy miért nem cseréljük a „mini” jelzőt „csíki”-ra? A nemzetközi rang a nemzetközi sztárokkal érkezett meg a negyediknél, de a csíki nevet tavaly éreztem először, hogy fel kell venni, amikor láttam, mennyien büszkék rá, hogy Csíkban van ez a rendezvény. Megkérdeztem néhány barátot, és a művészeti tanácsadómat és döntöttem. Úgy látszik, nálunk kétévente jönnek a változások, a páros éveknél. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövői? Lehet még több meglepetést?
Hogy jött a képbe Sárik Péter?
A fesztivál kapcsán sokszor megjelenik a nevem a kétszeres Fonogram-díjas Sárik Péter neve mellett, ami számomra rendkívül megtisztelő, mint ahogyan az is, hogy személyes jó barátomnak is nevezhetem Pétert. Ő immár harmadik éve művészeti tanácsadója a fesztiválnak. Az első fesztiválnál még nem ismertem, a másodiknál már tárgyaltunk, a harmadikon fel is lépett, és azóta egyre mélyül barátságunk, mert szerintem valahogyan egyformán közelítjük meg, egyformán tiszteljük a zenét. Ő egyből ráérzett arra, hogy mi a célom ezzel a fesztivállal, miért ragaszkodom hozzá ennyire, bármilyen nehéz is ezt csinálni, és egyből felajánlotta a segítségét, amit is örömmel ki is használtam, hiszen bíztam benne, és szükségem volt a tanácsaira.
Neki, mint tudjuk, a szíve csücske Székelyföld, nekem pedig a szívem csücske a fesztivál, hét megtaláltuk a módját, hogy néha találkozzunk, bármilyen elfoglalt és aktív emberek vagyunk mindketten, és számomra mindig megnyugtató volt, amikor adott egy-két jó ötletet, vagy megnyugtatott egy-két kérdésben. Idén végig itt lesz a fesztivál alatt, aminek én kimondhatatlanul örülök, mert biztos sok kérdésben a támaszom lesz, és annak nagyon örülök, hogy végre nem dolgozni jön, hanem kicsit kikapcsolódni, élvezni, amit közösen kitaláltunk.
Egy nagy kaliberű rendezvényhez nagy kaliberű támogatás is kell – miközben ez egy növekvő, építkező rendezvény. Mivel lehet megfogni a támogatókat, mit lehet ígérni cserébe?
Én nem használnám azt a szót, hogy megfogni. A közpénzekre nem lehet ígérni, azt vagy adják, vagy nem. Szerintem arra az eseményre adnak közpénzből támogatást, amelyről világosan látszik, hogy komoly dolog és a közösség érdekeit, fejlődését szolgálja. Ezekre pályázni kell, aztán partnerségre felkérni a másik felet, ha mér, elég nagyok vagyunk. Mi megléptük ezeket a lépcsőfokokat, és nagyon megtisztelő volt, amikor először kiemeltek a pályázatok közül úgy a városi, mint megyei önkormányzatnál. Ez az egyik típusú támogatás. A másik a pályázat. A harmadik pedig a „szponzor”, a helyi magáncégek, akiket megkeresünk azzal a kérdéssel, hogy csatlakozna-e a támogatói körhöz, mert még szükségünk van X összegre. Őket sem győzködjük, a válasz vagy igen, vagy nem, és ez is attól függ, hogy látják-e, hogy komolyan csinálod? Látják-e, hogy hasznos dologba fekteted a pénzüket. Cserébe reklámfelületet tudunk adni, elég sokat, de úgy érzem mégsem ez a mérvadó.
Kávézni lehet a fellépőkkel
A jazzfesztiválok között mi a jellegzetessége a Csíki-nek?
Minden évben valami más meglepetéssel készülünk. Gyakran hasonlítanak minket a közkedvelt garanai jazzfesztiválhoz, ami számomra nagy büszkeség, mert az a kedvenc jazzfesztiválom az országban. Szerintem az lehet a közös bennünk, hogy mindkettőt nagy szeretettel és maximális odaadással szervezzük. Igazából legszívesebben velük kötném össze valamilyen szinten jövőre a fesztivált, hiszen amúgy is július végére szeretnénk mozdítani a dátumot, mert a második próba után egyértelművé vált, hogy az augusztus 20 utáni időszak Csíkszeredában mindig lehűlést, esős időt hoz. Itt megjegyezném, hogy nem rettenünk meg az esőtől, a nézők se tegyék, sátrakkal, meleg teával, jó borokkal várjuk őket, és főleg jó muzsikával. Az kérjük, hozzanak meleg ruhát.
Milyen forgalommal számoltok – illetve miként növekedett a kiadások során a fesztivál befogadóképessége?
Minden évben növekedett a nézőszám, idén számítunk a maximális nézőszámra, főleg szombati napon, ami 600-700 embert jelent. Körülbelül ennyi is a kapacitása a várudvarnak. Ezért már hangsúlyozzuk is mindenhol, hogy a jegyek korlátozott számban kaphatók.
Workshopok – ez is lesz idén. Hogyan képzeljük el, mit ébresszen fel egy laikusban az az ingyenes programlehetőség?
A mi fesztiválunkon ez egy déli kávézást jelent a művészekkel, ahol személyesen, testközelből megismerhetjük őket, érdekességeket mondanak el és mutatnak be a zenéről, és aztán következik egy közös zenei játék. A gyerekek ugyanekkor a várudvaron játszanak a zenével, mi pedig az egyik fesztiválkocsmában, amely majd az esti örömzenélés helyszíne is lesz.
Idéntől izmosabb a stáb, médiaszakértővel bővültetek. Milyen üzemmódra lehet számítani, milyen anyagokkal izgatjátok a jazzélvezőket: lesznek-e például házi interjúk?
Nem készülünk házi interjúkkal, inkább azt érezzük, hogy most fokozottabban jelen lesz a sajtó, akik majd interjúzni fognak, ami főleg a médiaszakember kollégánk, Mircea Colceriu érdeme. Másrészt a sztárvendégeink nevére mindenki felkapja a fejét, így azt látom, hogy rengeteg interjú fog készülni külsősök által, és nem csupán a sztárvendéggel, hanem a többi különleges fellépőnkkel is minta kubai Elsa Valle, a dominikai Kasai, vagy a magyarországi Barabás Lőrinc.
Megoldások kényes témákra
Kategorikus a fesztiválszabályzat: koncertek közben nem hogy videofelvételek, még fényképek sem készíthetők.
Ez a komoly rendezvényeken teljesen természetes. Nálunk ez elejétől így van, mert tudtuk, hogy erre oda kell figyelni. Mindig a saját fotósunk, saját filmesünk anyagai kerülnek a nyilvánosság elé, illetve előre bejelentett tévések, rádiósok rövid, pár perces anyagai. A külföldi sztárvendégeknél erre szerződésben leszögezett, szigorú szabályok és törvények vannak, amit nekünk be kell tartanunk. Feltételezem, ez azért van, hogy elkerüljék a fotókkal való visszaélést, kényelmetlen pillanatképeket, de ez nagyon bonyolult téma, szerintem mindenki érti már a lényeget. Viszont a mai technika adta lehetőségeket is kihasználjuk természetesen, tehát a helyszíni jelentésekre is odafigyelünk, ám azt is a mi stábunk egyik tagja kezeli, hogy azt is tudjuk kézben tartani.
A Régizene Fesztiválon vitát keltett, hogy a nézők egy része kifogásolta a gyerekzsivajt. Ennek elébe mentek?
Ez is bonyolult, ám számunkra nagyon fontos téma. Már évek óta küzdünk ezzel a kérdéssel, hiszen a fesztiválunk egyik legismertebb vonása a családias hangulat. Az volt a nagy kérdés, hogyan maradjon családias, ugyanakkor hogy oldjuk meg ezt úgy, hogy senki ne sérüljön. Ezért idén azt találtuk ki, hogy 3 dolgot adunk ajándékba a 7 év alatti gyerekeknek és két dolgot kérünk a szülőktől: ingyenesen beengedjük őket este a koncertekre, egy hatalmas jazz-játszóházzal várjuk őket a bástyában, és délelőtt ingyenes zenés foglakozást is szervezünk nekik. Mindezért pedig azt kérjük a szülőktől használják bizalommal a játszóházat, ahol pedagógusok fognak a gyerekekre vigyázni, aztán az optimális időn túl, este 9-10-kor oldják meg, hogy valaki értük jöjjön (nagymama, bébiszitter) aki lefekteti őket. Én magam is kisgyermekes anyuka vagyok, és mindig így oldom meg, szerintem más is meg tudja oldani, mert máskor is adódnak ilyen helyzetek.
A jazz nem minden műfaja emészthető egyformán mindenkinek, viszont lesz a fesztiválon jazzsüti – ami, akár ennek cáfolataként is felfogható. Mit tudhatunk erről?
Nagyon sok stílust bemutatunk minden egyes napon, a legkomolyabb jazztől a legtáncosabb juzzfunk műfajig – a program itt olvasható jazzfesztival.ro -, és mindehhez szolgáltatunk minőségi italokat és ételeket is. Idén az egyik legrégebbi támogatónkat felkértem, készítsenek valami ételkülönlegességet, ami borhoz is, sörhöz is, teához is kávéhoz is illik, mondjuk valami jazz-perecet. Kis idő múlva közölték, hogy mondanak jobbat. Lesz jazz-fánk! Jó étvágyat kívánunk hozzá a kedves nézőinknek és jó szórakozást, maradandó zenei élményt a koncerteken.