Nemzetközivé nőtte ki magát a Csíki Jazzfesztivál

Hetedik éve szervezi meg idén augusztus 21-23-án a Csíki Nemzetközi Jazzfesztivált. A szervező Mini Jazzfesztivál Egyesület Gyergyószentmiklósnak és Székelyudvarhelynek is nyújt egy-egy koncertet a támogatók révén.

Az idén augusztus 21. és 23. között megszervezett fesztivált a rendezvény központi helyszínén, a csíkszeredai Mikó-várban ismertették a szervezők és a támogatók csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Szilágyi Nóra fesztiváligazgató mellett jelen volt Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa programokért felelős vezérigazgatója, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) vezetője, André Zsuzsanna, Románia Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának munkatársa, továbbá Mircea Colceriu médiaszakember és Fekete Bernadetta színésznő. 

Mint kiderült, a Csíki Jazzfesztivál művészeti vezetője, Sárik Péter augusztus végére is elhozza a rendezvényre Románia egyik legnépszerűbb jazz-díváját, Luiza Zant – akivel közös lemezen dolgoztak az elmúlt időszakban. A programkínálat azonban emellett is szédítően rangos: a nemzetközi élvonalból olyan előadók lesznek jelen Csíkszeredában, akik az összes jazz-műfajban megdobogtatják a zenekedvelők szívét.

Mielőtt végigszaladnánk a sztárnévsoron, jó hír a gyergyóiaknak és udvarhelyieknek: augusztus 22-én Gyergyószentmiklós, a Lázár Panzióban 21 órától, augusztus 23-án Székelyudvarhelyen a Városháza téren 20 órától a Csíki Jazzfesztivál keretében koncertezik majd, premierként, a magyar Random Trip zenekara.

Az idei kiadás sztárvendége a svéd Lars Danielsson világhírű nagybőgős, csellós, zeneszerző. A Csíki Jazzfesztiválon a triójával lép fel, a Liberetto 2 albumot hozzák el, amely országos premiert is jelent.  Lars olyan nemzetközi sztárokkal játszott, mint például Ceacilie Norby énekes, Rick Margitza szaxofonos, John Abercrombie gitáros Kenny Wheeler trombitás és Trilok Gurtu ütőhangszeres. Danielssen jelentős elismerést szerzett, mint zenekarvezető is.

Munkái sorában, kritikusai szerint, 2005-ös albuma, a Libera Me nagyon átgondolt és ritka, a Dán Rádió Szimfonikus Zenekara is szerepel rajta, a 2007-es Pasodoble pedig nagyban támaszkodik a lengyel Leszek Mozdzer zongorista fürge kezeire, a 2009-es Tarantella című lemezén pedig olyan műfajokat ötvöz többek között, mint az Euro-klasszikus kamarazene és hagyományos skandináv népzene.

A dobnál jelen lesz Magnus Öström, aki világhírét a Esbjörn Svensson Trio dobosaként szerezte – a szakma szerint 1993-tól ez a trió forradalmasította a jazz világát. A „majdnem hipnotikus” és rockos ritmusaival Öström egy nagyon fontos része volt a triónak, újraértelmezve a klasszikus zongora triót. A zenekar karrierje a csúcson ért véget, mikor 2008-ban Svensson elhunyt egy tragikus búvárbalesetben.

Magnus 2012-ben elnyerte a Legjobb Nemzetközi Dobos kitüntetést az Echo Jazz keretében. Az "Eclipse" rock folyóirat szerint: "A zenész, aki annyira maga mögött hagyta a saját komfort zónáját, hogy végül megelőzte saját magát egy hatalmas megdicsőüléssel." A stílusát ugyanúgy jazz-rock és progresszív rock dominálja, de a hangulata sokkal pozitívabb és derűlátóbb.  Larst kíséri a zongoránál  Gregory Privat, aki Martinique-ben született.

További fellépők között hölgyeket is hallgathatunk: Csíkba érkezik a kubai születésű, jelenleg Európában élő Elsa Valle, aki a legrangosabb havannai Zeneművészeti Akadémia elvégzése után rögtön a híres havannai Tropicanában kapta első elismerését. Kritikusai szerint hangja, énekstílusa egyszerre érzéki, melankolikus és robbanékonyan improvizatív.

De a népes fellépők sorában Csíkban játszik majd Winand Gábor, a kortárs jazz első számú énekese Európában, aki emellett szaxofonon és fuvolán is magas szinten játszik, de a fesztiválról már ismert Gereben Zita is visszatér.

Hargita Megye Tanácsa az előző évhez képest még nagyobb összeggel, az alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központon keresztül 20 ezer lejjel támogatta a fesztivál létrejöttét, emellett logisztikai segítséget is nyújt a fesztivál minél színvonalasabb megszervezése érdekében. Zonda Erika vezérigazgató kiemelte, a megyei tanács számára azért is különösen fontos az ilyen jellegű kulturális események támogatása, mivel az idegenforgalom növekedését is remélik ezektől.

részletes program elérhető itt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?