Évadkezdés az András Lóránt Társulatnál

Újra színpadon láthatjuk Marosvásárhelyen az András Lóránt Társulat produkcióit. Október 17-én a „Femme” című táncszínházi előadást, október 18-án pedig Eugène Ionesco „A székek” című drámája alapján készült táncszínházi produkciót láthatják az érdeklődők, mindkettőt 19 órai kezdettel. Az előadások helyszíne Brăila utca 10, a régi zsinagóga épülete.

Femme

„Ez a darab számomra a belső törvények általi kiszolgáltatottságról szól. Az ember kiszolgáltatottsága természetének bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a drámai szöveg dramaturgiai ívétől rugaszkodik el, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz.” – vallja a Femme című előadásról Bezsán Noémi rendező-koreográfus.

Szereplők: Könyves Andreea-Evelin, mUresan Alice, Macaveiu Blanka, Pál Alíz, Tőkés Imola, Vetési Orsolya, Dabóczi Dávid, Pop George, Ruszuly Ervin

E. Ionesco: A székek

„A magányos pillanatok felismerésekor rádöbbenünk arra, hogy az ember által érzékelt világ szerelemközpontú, és az élet szerves része a szerelem. A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez. Vagy él a kínálkozó lehetőségekkel, vagy úgy megy el mellettük, hogy tudomást sem vesz róluk, anélkül fogalmazva meg ki nem mondott véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét. Az élet is egy ilyen meg nem tapasztalt, önkéntelen kísérlet, melyben nem a lassú halálba fordulás örömét éli meg az ember, hanem az öröknek hitt változás depresszív reményét.” – írja A székek című produkcióról Pál Alíz rendező-koreográfus.

Szereplők: Györfi Csaba, Pál Alíz, Bezsán Noémi

Az előadásokra jegyeket foglalhatnak a következő telefonszámon: 0745526959

Kapcsolódók

Kimaradt?