Száz évvel ezelőtt is tudtak mulatni ükapáink, ükanyáink, és nem is akárhol és akárhogy - derült ki a Korzo Egyesület keddi tematikus városnéző sétáján Kolozsváron. 

Az egyik legnagyobb népszerűségnek a nagy festők képeinek élő megjelenítése örvendett (tableau vivant), ezzel a szórakozási formával bálokon, táncesteken is előszerettel éltek. A séta végén a résztvevők maguk is kipróbálhatták az élő képmegjelenítést, a Sétatér tava előtt készült egyik festményt merevítették ki, rögtönzött kellékekkel.

A Korzo Egyesület pontosan egy évvel ezelőtt mutatkozott be a nagyközönség számára az 5. Kolozsvári Magyar Napokon. A hatodik kulturális seregszemlén két tematikus sétával lepték meg a magyarnapozókat: az Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában, valamint A király (ál)ruhái: Mátyás-kultusz Kolozsváron című programokkal.

Két kaszinó is működött Kolozsváron

Az Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában tematikus séta alatt rengeteg olyan tényre is fény derült, amiről ritkán hallani. Kiderült például, hogy a sétatéri Kaszinó épületében a 19. században nem is működött kaszinó, az akkori két kaszinó a Deák Ferenc utcában és a Bánffy palota bizonyos termeiben kapott helyet. Ez utóbbi például polgári kezdeményezésre jött létre, míg a másik inkább a nemesek kiváltsága volt.

A kolozsvári társasági szórakozást, mulatozást bemutató túra a Deák Ferenc utcából indult, ahol a két sétavezetőtől, Barazsuly Viktóriától és Újvári Dorottyától azt is megtudhattuk, hogy a kaszinókban nemcsak billiárdozni, kártyázni mentek a férfiak, hanem olvasni, társalogni és legfőképpen kapcsolatokat kialakítani.

A séta következő állomásán, a Farkas utcában elképzelhettük a már nem álló kőszínház épületét. A kőszínházban nemcsak előadásokat, hanem rendszeresen bálokat is tartottak, sőt a 19. század végén és a 20. század elején filmeket is vetítettek.

Sétavetőink itt szaftos részleteket árultak el a báli etikettről, amely azt is megszabta, miről társaloghattak azok a hölgyek és urak, akik a bálban ismerték meg egymást. Szemléletes ismertetőt kaptunk arról, hogyan nézett ki a bálterem, ahol kézi vezérlésű vízesés is működött. A kőszínházban dominó bálokat is szerveztek.

Irány a Nyehóba!

Ki tudja, miről kapta a nevét a New York Szálló? És azt, hogy mi a különbség a kávéház és a kávémérés között? A túra ezen állomásán kiderült, a 19. században a szállót az angol nyelv nehézségei miatt egyszerűen csak Nyehónak hívták, és ha bárki hallani akarta a legfrissebb pletykákat, elég volt betérnie fél órára a Nyehóba.

A szállóban táncesteket is szerveztek, ahol a hölgyek sok más mellett kolozsvári hírlapokat, azok híreit mutatták be. Szenzációszámba ment például az a hölgy, aki ruhájára ráhímezte a Kolozsváron megjelenő összes hírlap nevét, és ezzel vonult végig a társaságon.

Tízpontos kérdés: ki tudja, milyen a kalikó-estély?

A sétavezetők arról is szót ejtettek, hogy a szállót a 20. században nagymértékben átalakították. Az első emeleten a legnagyobb lakosztályok kaptak helyet, külön fürdőszobával, meleg vízzel. A hely egyik érdekessége, hogy francia konyha is működött benne, egy erre kirendelt teremben tekézni is lehetett.

Vendéglőjének tetőzete üvegből készült, amelyet meg lehetett emelni. Az üvegtető nem mindenkit bűvölt el annyira, hogy itt ebédeljen, éppen ezért a szállóban egy másik, kisebb étterem is működött. A sétán az is kiderült, miért voltak olcsóbbak a legfelső emeleti szobák.

A szálló kávéházában többek között Jókai és Ady is hörpölgetett.

A bálokat inkább a Redutban rendezték

A bálok szokásos helyszíne nem a New York Szállóban, hanem a Redutban, a jelenlegi néprajzi múzeumban volt. Redutnak nevezték Európa-szerte azokat a városi vigadóépületeket, amelyekben különböző társasági eseményeket szerveztek.

Maga az épület már a 17. században állt, bár többször átalakították. Katonaiskola is működött benne.

A séta ezen állomásán Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya hosszasan ecsetelte a hölgyek 19. századi toalettjét, és arra is választ kaptunk, hogy miért lett egyre nagyobb gúny tárgya a század végére a krinolin.

Az egykori Redut udvarán számoltak be arról a szórakozási formáról, amelynek során nagy festők képeit jelenítették meg élőben (tableau vivant) a bálokon, táncesteken. Színészek, egyesületek tagjai, lányiskolák diákjai kiválasztottak egy festményt, metszetet, elkészítették a hozzá való kosztümöket, a díszletet, majd a hosszas előkészületek után beálltak abba a pózba, amelyben az alkotás szereplőit lefestették. Munkácsy képeit is így „láthatta” például a kolozsvári közönség.

A Sétatéren nagy volt a por

A tematikus séta utolsó állomásán, a Sétatéren kiderült, a park története a 19. század elejére nyúlik vissza. A mulató és szekerező hely kialakítására többek között bálokon gyűjtötték össze a pénzt. A korabeli lapokból kiderült, a lakók sokáig panaszkodtak a porra, az elhaladó szekerek igen gyakran törtek borsot az orruk alá séta közben.

Külön érdekesség, hogy a Sétatérre szervezett eseményeket rendszerint tűzijátékkal zárták, több ilyen mutatvány egy kolozsvári cukrásznak köszönhető.

A séta végén a túravezetők meglepetést is tartogattak: arra kérték a résztvevőket, hogy a Sétatér tava előtt készült egyik festményt jelenítsék meg ott helyben rögtönzött kellékekkel. Voilà.

Hogy a következő tematikus sétára mikor kerül sor, a Korzo Egyesület oldalán lehet tájékozódni. A sétavezetők annyit elárultak, hogy a következő Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában című túrára szeptemberben, A király (ál)ruhái: Mátyás-kultusz Kolozsváron címűre viszont már csütörtökön sor kerül.