Kilenc ok, amiért szerethető a Borszéki Tündérfesztivál

Nem tudunk más romániai Tündérfesztiválról, a most hétvégén zajló borszékin kívül. Összeszámoltuk a helyszínről, mi szerethető benne. 

1. Tündér-brand

Borszéknek már öt éve turisztikai szlogenje a „Borszék, a Tündérkert!”, amit éppen ezen a fesztiválon kezd 2014-től összeállni. Borszék ezt nem kitalálta, hanem a borszéki Tündérkert-legendával örökölte. A fesztivál nem egy csinálmány – hanem a magától értetődőségtől eddig nem látszott lehetőség. Itt a Tündérkert nevű természetvédelmi zóna: barlangokkal, Tündér-feredővel, mofettával, lépcsőzött kőbányákkal. És az erdőn át vezető, a kaptatókon keskeny falépcsőkkel ékesített turistaösvényeivel. A Tündérek mind itt hagyták a nyomokat. Bele lehet a keretbe ülni, otthonosan. Adja magát.

Belenőni – ez lehetne a trend rendezvényszervezői irány, lévén, hogy Borszékfürdő turisztikai fellendítése a tét. És, akkor majd, jól is kell csinálni. „Sikerorientáltan”: látogatószámmal, forgalommal, bevételi mérleggel. Szervezői keret most: a helyi turisztikai szövetség, amely a Borszéki Városházától pályázza ki a főtámogatói, össz-vissz 2000 lejt. És az egész büdzsé voltaképpen ennyi. Kétezer. A többit a szervezet alelnöke, Borsi Gyöngyi kapcsolati tőkéjéből áll össze, nagyon személyesen szakmailag: a Fitness Villa közel 20 éve szervez egészség-programokat Borszéken. Ezért költözött ide Gyöngyi, aki tanárember, Nagyváradról. Az álmában él: életerő, gyógyerő, Borszék különlegességének hirdetése, ápolása, köszönete. EZ a Borszéki Tündérfesztivál most.

Nem tömegrendezvény – de ahogyan Borszékfürdő a tömegturizmust is megélte, a Tündérfesztivál is megérheti a tömegrendezvény-státust. Hírben, látogatottságban. De Borszék most még csak kóstolja ezt a „fesztivált”, ami még nem is fesztivál annyira, hanem „Tündérbaráti szeretetünnep”. Szerethető így. Családias, beavató léptékű. Semmi giccs, semmi „brand-árus” fogyasztói stratégia, semmi „tündérárusítás”. Csak gyógyerő-ismertetés, csak szeretet. Épít. Üdít.

2. Kézzel készített cickafarok-kitűzők

 Üdítő és közösségépítő a kisköltségvetésű Borszéki Tündérfesztivál kitűzőként működtetett, természetes emblémája. Második éve ugyanazzal egyedi kis kitűzővel fogadják ugyanis a résztvevőket: cickafarokkal. Ezzel kezdődik az esemény, még a hivatalos megnyitó előtt: pirkadatkor elmennek a borszéki lányok és fiúk a hegyaljába, és a hatalmas gyógynövény-mezőkről megtöltik kosaraikat cickafarokkal. Azért a gazdag virágzatú cickafarok, mert elég tartós, és mutatós is erre a célra. Gondosan megkötözik fehér gumiszalagokkal, megerősítik a törzsét – ezt pici biztosítótűkkel illesztik ki-ki hajtókájára. Magukéra, fellépőkére, sétáló turistákéra, hajukba pedig koszorúkat fonnak belőle. Kisfiúk is büszkén viselték idén, akik a szabad programban énekelve „dedikáltak” éneket- és hegedűszólót a Tündéreknek. Diszkrét és szép, kedves és természetesen eredeti.

3. Tündér-szokásjog

 Az első Tündérfesztivált megelőzte a Tündérnap is, 2013 végén. Ekkor Borsi Gyöngyi a regölés tradíciójára figyelve gyűjtötte maga köré az énekelni- és zenélni tudó, akaró borszéki gyerekeket. Borszéken, mely Hargita megye Északi Régiójának egyetlen magyar többségű települése, eddig csak a kecskések jártak a síző turisták között újévi jószerencsét kívánva. Gyöngyiék átírták dialógussá a Borszéki Tündérlegendát, lefordították románra, és a gitárkísérettel betanulták. Az érzés, indíttatás, most is ugyanaz – nyári verzióban. Most a Tündérkert nevű hely fókuszálása a cél – ez télen nem lehetséges. Itt van négy borvízforrás, közvetlen fölötte pedig önkéntes közmunkával, farönkökből épített hagyományos feredő. Használata ingyenes. Gyógyhatása kétségtelen. Ide szokás jönni, messzi tájakról, gyógyulgatni. Sikertörténetek vannak, de a turisztikai promóció még nincs megizmosítva: szájról-szájra terjed. Gyógyulni: szokás Borszéken. Ha pedig ezt köszönni lehet az Égieknek, akkor, illendő, egy Tündérkertben a Tündéreknek (is).

A fürdőépítő kalákában pedig sok erdélyi és magyarországi segítő szívből-lélekből beletett. Mi is most tudtuk csak meg, teljesen véletlenül – már ha vannak véletlenek: Vida Gábor író is köztük volt, mi több, akkor, itt írta meg fél regényét.

4. Házi csapat és Tündérfogadalom

 A Borszéki Tündérfesztivál szervezői magja mind a borszéki gyógyerő kedvezményezettjei – első kiadásban pedig a Bella Villa adminisztrátora, Fazakas Anna Mária szervező-partnerségével a teherbíró menedzselés is erősítést élvezett. Idén is védnöke a rendezvénynek Erdős Carol szatmári színművész, aki pihenőszabadságát töltötte tavaly is a Fitness Villában – így értesült a fesztiválszervezésről, és hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát. Ami üzemeli a kemény egészségügyi válságon is átjutó színészt: a borszéki gyógyerő, a Tündérfesztivál varázslata, mágiája. A koncepció és szervező csapat meleg emberi hitelessége. A két nyelven, magyarul és románul is tökéletesen beszélő művész két napot áldozott az első kiadáskor a forgatókönyv, szövegkönyv megírására – és lelkesedésből ajánlta fel, levezeti a műsort. Szervezőtárs, akit kommunikációs okból emelt ki a szervező „védnök”-nek. Aki hisz valamiben, és tesz érte, az védnök. Akkor is, ha a „protektor” románul nem a megfelelő tükörfordítás.

Az első kiadásra már megszületett a Tündérfogadalom. Két nyelven írt versike, amit szóróanyagon, a programmal együtt kapnak meg a részvevők, járókelők. A Tündérfogadalmat „a Tündérek ihlették”. Imaként mondikálható, megzenésíthető, dudorászható – vagy olvasgatható. Nem firtatjuk tehát, ki is a szerzője. A Borszéki Tündérfesztivál állandó PR-anyaga: a lelkületet, hozzáállást rögzíti. Beavató, tisztító, mozgósító.

5. Boldogság-forrás, forráskóstolók

Borsi Gyöngyi nevezi évek óta a 11-es, azaz Petőfi-forrást Boldogság-forrásnak, panziója vendégeinek vallomásai alapján. Ugyan a borszéki források vegyelemzésében a két évvel ezelőtti kötelező hivatalos mérések szerint nem mutattak ki lítiumot, vendégeinél Gyöngyi folyamatosan megfigyelte: a depressziós betegeknél látványos hangulatjavító hatással van a 11-es forrásnál végzett ivókúra. A turisztikai alelnök idén azzal a hírrel fogadott: két év után éppen most zajlottak le az időszerű mérések, amelyek szinte mindegyik forrásnál kimutatták a lítiumot. Úgyhogy, a kémiai összetevőket idén kinyomtatták, és a források vizét – akár a tavaly is –, a borszéki segítőkkel frissen töltött palackokból kínálták. A kóstoló ingyenes, de az első kiadáson is láttuk: a bekonferált Boldogság-forrás vizéért akár 10 lejt is hajlandó lett volna fizetni a sorban álló közönség. Alig hitték el, hogy ingyenes. Fejlesztés a fesztiválon, hogy míg tavaly műanyag poharakból kínálták, idén a korondiaktól rendelt kóstoló-bögrékből lehetett kortyolni a vizet. Minden bögrére felírta a gyártó a forrás nevét. A kóstolás idén is ingyenes volt – a bögrevásárláshoz pedig csak azok formálhattak jogot, akik a vizet is megkóstolták.

6. Fáklyás Tündérköszöntő

Nem szándékosan kitervelt, de valahogyan mindig telihold idejére esett a Tündérfesztivál. Immár a varázslat és a fáklyás köszöntő szerves főszereplője a telihold. Elektromos kivilágítás nincs a Tündérkertben, de, Tündérnapkor, hatalmas tábortűz van, élő zenével. Külön szerethető, hogy nincs stabil forgatókönyv, és nincs ceremóniamester.  A szervezők egyedül a lenti eseménysort konferálják. És valahogyan, olyan halk, harmonikus, illedelmes itt mindenki, noha nincs semmi tiltás. A Tündérfesztivál éji köszöntője egy szent mozzanat. Valaki mindig ügyel a máglyára, valaki mindig szótlan beljebb tesz egy-egy parázsló végű ágat. Valakik mindig csak lépdelnek a mobiltelefon-fénysávban, halkan. Valaki mindig odaül a gitár mellé énekelni. És, idén, mindenki látta azt a narancsszínű fénygömböt a telihold mellett. Ami rendben is van, mert tavaly a harmatos füvön szaladgáltak fénycsíkok. Biztosan megmagyarázható, de, a Tündérköszöntő éjszakáján a magyarázatok valahogy nem szerepelnek senki kívánságlistáján. Csak az öröm.

7. Borszék Trubadúrja

 A nagyszebeni folk-énekesnőről, Raluca Cismaru-ról beszélünk. Német és angol nyelvtanárnő, zenei óvodapedagógiával foglalkozik, és a világ összes gazdátlan ebének mentora. Az első Tündérfesztiválkor járt életében először Borszéken – a Tündérfesztivál az egyik otthona. Mindig párjával jönnek, mindig körbejárnak minden Borszék-zugot, és sosem kérdik meg, hogy miért nem tökéletes minden. Úgy tökéletes, ahogyan éppen van – mondják, mosolyogva.

Idén Raluca azt mondta a közönségnek: készül magyarul is énekelni, de ez idénre még nem sikerült neki. Amit nagyon könnyedén meg tudunk neki bocsátani, lévén, hogy ő az a román folkénekes, aki kérte: hadd öltözhessen be székelyruhába. Lefotóztatta magát. Kitette a fotót a facebookjára. Azt mondta: mikor először idejött, itt hagyta a szívét Borszéken.

8. Tündérek Zerindje – és a Végtelenben Létezők

 Az idei Borszéki Tündérfesztiválon két összeért vendégcsapat vitte el a rendezvény fő programsorát, illetve az animálását. A Bihar megyei Zerindről érkezett Dénes József református tiszteletes hangszeres együttese és énekeseik. Ahányan, annyi félék, annyi alkat, és a melegséget és alázatot ilyen tisztelettel adni csak a szeretettől üzemeltetve lehet. Ott voltak a megnyitón, ott voltak a templomban, ott a Gyógyfürdőért való imán – és ott voltak a zárónap csárdásestjén. Két napot átmuzsikáltak, átimádkoztak és átverseltek. A Fitness Villa felé menet esténként gyöngéden cincogtatott hegedűikkel lehetett találkozni velük: ültek a pici teraszon, és zenéltek a hegyeknek. Csak úgy.

„A Végtelenben létezünk” mottóval pedig az Erdélyi Etka Jóga Oktatói Csoport volt itt. Ők a név bizarr hangzása ellenére egy Etelka keresztnevű (Etka) magyar hölgy által kitalált módszert  tanulgatják – immár Erdélyben is meghonosítva, a nemrég elhunyt névadó, „Etka anyó” álmát megvalósítva. Nem is jóga, hanem mozgásfejlesztés, a hétköznapok praktikus nyelvén – és a kisgyerekek mozgáskultúrájának „visszatanult” titkával. Az egészségápolás- és egészségmegőrzés módszereit tanulják, és tanítják – immár Marosvásárhelyen is. Vezetőjük, a magyar licensz levédett Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer egyesülete elnöke: a szászrégeni származású Andrássy Éva, aki Borszéken gyermekeskedett, és, tavaly novemberben, a borszéki Dévai Ferences Alapítvány otthonának gyűjtött adományokat Szegeden. A színpadon is bemutatott gyakorlatsoruk csak egyik, látványos eleme volt a segítségnek. Kérdezés nélkül léptek be a gyengülő láncszemek erősítésére.

9. Éjszakai Tündérfürdőzés

 Az „etkásokkal” összefüggésben: miért kellene sokat töprengeni, ha éjszaka, teliholdnál, vágya támad az ember leányának (vagy fiának) megmártózni a Tündérek feredőjében? Jaj, hogy nincs fürdődressz? Van éjszaka. Jaj, hogy nincs törülköző? Van pamutpóló valakinek, abból jut. Jaj, és ha meglát valaki? Hát akkor becsatlakozhat a megszentelt helyen, pőrén, tisztelettel, halkan, mosolyogva.

A képekből, amelyek közléséhez „Borszék gyógyhírének terjesztéséért” minden rajtuk szereplő hozzájárult, ki-ki eldöntheti.

Kapcsolódók

Kimaradt?