„Az én rabságtörténetem a nagy rabságtörténetekhez képest jelentéktelen és elviselhető volt a maga abszurditásában” – válaszolta Sándor Iván a pénteki nagyváradi Törzsasztal-beszélgetésen Kőrössi P. József kérdésére.

A József Attila-, Márai Sándor- és Kossuth-díjas írót 1952-ben letartóztatják, de addigra már zsidó származása miatt volt tapasztalat „bujkálásból, menekülésből, megaláztatásból”. Sándor Iván szerint 1944, 1952 és 1956 is nagy iskola volt számára, ezek nélkül a tapasztalatok nélkül talán író sem lett volna.

A műegyetem A jövő mérnöke című lapjához 1953-ban kerül, majd 1956. október 22-én ő vitte el a diákok 12, később 16 pontját a nyomdába, ahol kinyomtatták az október 23-án a műegyetemen felolvasottakat. A letartóztatást véleménye szerint azért kerülte el az író, mert ágyban fekvő beteg volt. Sándor Iván mesélt a Film, Színház, Muzsika folyóiratnál töltött évekről, például arról, hogy egyes filmeket vagy darabokat nem engedtek ugyan például Budapesten bemutatni, de a szakma számára ezeket hozzáférhetővé tették.

A beszélgetés során két regényre, a 2012-ben megjelent Az éjszaka mélyén 1914 és a 2014-ben megjelent A Vanderbild-yacht hajósorvosa című kötetekre tértek ki részletesebben, ezek kapcsán pedig elkerülhetetlen volt a 20. század történelme eseményeire való reflektálás.

Az első világháborúban játszódó könyv „az identitásvesztés” regénye a szerző szerint. A főszereplő, Kiss Ádám sorsa mutatja meg, hogyan válik „tömegemberré”. Identitása visszanyerésének egyetlen útja van, ha vállalja a halált érte.

A második regény egyik szereplőjének, Zsókának a figuráján keresztül a szégyenérzet maradandósága jelenik meg. Az első világháború az egész európai világ végét jelentette, ez vezetett Trianonhoz és a második világháborúhoz is, fogalmazott Sándor Iván, aki szerint a történelem saját tanúságairól feledkezik meg örökös körforgásában, és képes a leggonoszabb eszméket is újra és újra életre hívni.

Képsz. Kőrössi P. József és Sándor Iván az Illyés Gyula Könyvesvoltban beszélgetett pénteken