Faragó József, a romániai magyar népköltészet kiemelkedő gyűjtője, az erdélyi magyar tudományos élet neves alakja 1922. február 2-án, Brassóban született. Tíz éve hunyt el, 2004. október 22-én Kolozsváron.

Brassói éveiről Albert Ernő írásából tudhatunk meg érdekes adatokat, azt is, hogy az egyik részről olasz származású kőfaragó ősökkel rendelkezett – vélhetően innen a Fábricz családnév helyett felvett Faragó név. Mind elemi, mind középiskolai tanulmányait szülővárosában, a római katolikus egyház magyar tannyelvű iskoláiban végezte, majd 1940-ben, amikor Brassó Románia része maradt, családjától elszakadva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban talált „menedéket”.

1941–1945 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem hallgatója volt, Gunda Béla ösztönzésére gyűjtötte össze a Felsőháromszéken történt kegyetlen kivégzés adatait, amelyek Balog Józsi halálához és az esemény hatására keletkezett balladához kapcsolódnak. 1945-ben 23 évesen „summa cum laude” fokozattal a néprajztudományok doktorává avatták. (A disszertáció 2001-ben látott napvilágot, Uzoni betlehemes 1942-ben és 1943-ban, a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában).

Rövid ideig egyetemi oktató, majd a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetének munkatársa, kutatója, főkutatója. Az évek folyamán 112 településen gyűjtötte a magyar népköltészet szövegeit; 1952–58 között 1022 napot töltött terepen, közel három évet vidéki kiszálláson. Az 1950-es évek elején tizennyolc moldvai magyar faluban gyűjtött népballadákat és népdalokat, amelyek zenei lejegyzését Jagamas János végezte el. Közös kötetük 1954-ben jelent meg, Moldvai csángó népdalok és népballadák címen.

Folklorisztikai munkásságának három fő területe volt. Elsősorban az élő folklórral, azon belül különösen a balladák, népdalok, népmesék, gyermekmondókák szövegeivel foglalkozott. Másodsorban a romániai magyar folklór és folklorisztika múltjával, történeti, archivált forrásaival. Munkásságának harmadik ága volt a magyar–román folklórkapcsolatok kutatása és széles körű tudatosítása. Munkássága szerteágazó, olvasókönyv író, a magyar szépirodalom klasszikus műveinek újrakiadója, bibliográfus. Közel ezer cikk szerzője, sok folklórgyűjtemény sajtó alá rendezője, a Népismereti Dolgozatok kezdeményezője és szerkesztője. Fő művei a Kurcsi Minya havasi mesemondó (1966), a Balladák földjén (1977).

A Magyar Néprajzi Társaság már 1976-ban tiszteleti tagjává választotta. A Kalevala Társaság (Helsinki) 1979-ben, a Magyar Tudományos Akadémia 1988-ban, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 1996-ban fogadta tiszteleti taggá. 1993-ban lett a Folklore Fellows (Turku) választott tagja. Ezeken kívül még számos szakmai kitüntetés, emlékérem birtokosa volt. Romániában csupán 2000-ben, hetvennyolc éves korában kapott elismerést: a Kriterion Alapítvány Ezüstkoszorúját.

Életműve átfogja a folklórműfajok teljes körét a mesétől a balladákon, a néptáncon, a népművészet elméleti kérdésein át a gyermekmondókákig. Közel 70 éve a magyar és a román folklorisztikai kutatás nem kerülheti meg Faragó József előmunkálatait és eredményeit.