POSZT: közönségdíjas kolozsváriak, különdíjas vásárhelyiek

A kolozsváriak előadása közönségdíjas lett, a marosvásárhelyiek pedig a szakmai zsűri különdíját kapták a szombat este véget ért a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása (rendező: Mezei Kinga) közönségzsűri díját nyerte el a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. A díjat a június 5-14. között zajló fesztivál szombati zárógáláján nyújtották át a társulatnak. Az előadás június végén a Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján is vendégszerepel majd.

A Máté Angi Mamó című regénye alapján készült előadás pécsi vendégszerepléséről Lovassy Cseh Tamás írja a Revizor kritikai portálon: „Mezei Kinga rendezése a magánynak egy újfajta dimenzióját nyitja meg: mit kezd egy elárvult kislány egy rusztikus környezetben, egy szigorú, ám gondoskodó nagymama oldalán? Felnőtté válás és öntudatra ébredés költői története ez, markánsan női szemszögből. Az előadás ez utóbbi jellemvonása pedig a produkció talán legnagyobb érdeme is.”

Az előadás alkotói: Góli Kornélia dramaturg, Gömöri Éva jelmeztervező, a zenét Mezei Szilárd szerezte, a vetített fényképeket Fülöp Péter jegyzi. Mamó szerepét Albert Csilla, Angiét pedig Györgyjakab Enikő alakítja. További szerepekben: Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Váta Loránd, Bodolai Balázs látható, közreműködnek Szallós-Kis Anna, Szabó Kati Kinga és Szabó József Attila zenészek.

Szakmai különdíj az Alkésztisznek

A Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Alkésztisz (r: Sorin Militaru) című előadása nyerte a POSZT szakmai zsűri különdíját. A társulat folyamatosan három éve visszatérő versenyzője a találkozónak, ez idő alatt ez a hatodik díj, amellyel elismerik a marosvásárhelyi társulatot Magyarország legrangosabb színházi seregszemléjén.

"Az idei részvétel is, már önmagában megtiszteltetés volt, a díj, annak a befektetett munkának és irányvonalnak a visszaigazolása, amit nemrég kezdtünk el a Tompa Miklós Társulatnál. Büszke vagyok a társulatra, és próbáljuk így folytatni! ” -értékelte Keresztes Attila a társulat művészeti igazgatója.

Kimaradt?