Hogyan lett dalszövegíró a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András, mi a különbség közte és egy költő között, hogyan hasonlítható össze a szakralitás a popzenével? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphattak választ a Szent György Napok alatt a Bod Péter Megyei Könyvtárban szervezett, teltházas beszélgetésen a zenekar rajongói.

A zenészt faggató Szonda Szabolcs könyvtárigazgató kérdéseire válaszolva Lovasi felidézte: 15-16 évesen kezdett el „ígéretesen közepes” verseket írni, később pedig azért lett dalszövegíró, mert zenekarának szüksége volt egyre. Költőt már ismert többet is, és azt gondolta róluk, hogy aranyosak, de nincs nagy különbség köztük és egy dalszövegíró között. A szövegíróval szemben megengedőbb a közvélemény, kevésbé szigorú mércét alkalmazunk velük kapcsolatban, mint a költőkkel szemben – véli Lovasi, aki éppen ezért használja inkább a „dalszövegíró” titulust.

A Kispál és a Borz frontembere úgy gondolja: a vers használati tárgy. Tizenévesen gyakran olvasott József Attilát a vécén, ezért napi használati cikknek érzi a költészetet.

A popzene is napi használatra való, mint egy kéztörlő, amit eldobunk, ráadásul ez a műfaj valláspótlék, a szakralitás, a meghittség és a valahová tartozás igényével él vissza – még a színpad is olyan, mint egy oltár.

A zenekar történetét röviden felvázolva arról beszélt, a kilencvenes évek elején olyan rés keletkezett a szakmában, amelyen a Kispál és a Borz meg a Tankcsapda – a „bölcsész metál meg a rendes” – befértek. Az ezredforduló táján a lemezeladások, a jogdíjak és a playback-haknik már kevesebb pénzt hoztak a konyhára az akkor felkapott együttesek számára, ezért fordult a kocka, és a korábban alternatív, sor végi zenekarok kaptak teret, a Petőfi Rádiónak (is) köszönhetően.

Ami a szövegírási technikát illeti, Lovasi elmondta: mindig ki kell nevezni magunknak egy sort, amit fontosnak tartunk, annak a folytatására pedig vagy kell várni akár félévet is, vagy rögtön következik. A technika pedig nem bonyolult: az általa látott képet ő nem megfesti, hanem leírja. Arra a kérdésre, hogy a komoly, borongós szövegekhez miért társul időnként vidám zene, Lovasi azt válaszolta: az ember időnként komolyan venné magát, de azt humorral üti el. Sok szövegét ugyanakkor elrontja úgy, hogy nem ír bele refrént, vagy úgy kanyarítja a sorokat, hogy ne legyen belőlük végül sláger.