Magyar Költészet Napjára: Utóérzés Balatonszárszón (GALÉRIA)

Egy évvel ezelőtt, 2013. április 11-én Balatonszárszón jártam. Az állomással szemben a Balaton partján különleges emlékmű áll. Egy vasúti kocsi megrakva betűkkel, amelyeket összeolvasva József Attila verssorai jönnek ki. Ortutay Tamás szobrászművész és Sarkady Mária építész munkája.

A villasoron áll az Európai Uniós forrásból felújított egykori Horváth-panzió, a József Attila emlékház. Onnan indult el a költő 1937. december 3-án este sétálni, hogy aztán egy óra múlva bekövetkezzen a halálos esemény, amelyet egyes kutatók balesetnek, mások szándékosnak tartanak.

Az eseményről a korabeli krónika úgy ír, hogy átugrott a sorompón, majd megpróbált átbújni az 1284-es számú, 19 óra 36 perckor induló tehervonat két kocsija között. Ám az elindult és a kocsikat összekötő csavarkapocs súlyos ütést mért József Attila fejére, bezúzta koponyáját, a költő a földre zuhant, a vonat leszakította jobb karját.

Az emlékházban újságíróknak nincs kedvezmény, teljes árú belépőt kell vásárolni, fogadott a múzeumőr-jegypénztáros hölgy, arra is figyelmeztetve, hogy fényképezni szigorúan tilos. „Kapható képeslap a házról, a házban látható kiállításról?” Erre a kérdésre is nemleges választ tudott adni. Ezért megbocsátható, hogy egy-két felvételt készítettem, miután kissé csalódottan indultam végignézni az első látásra szegényesnek ígérkező kiállítást.

Egyik meglepetés a másik után ér, képek, levelek, audio-vizuális eszközök visznek egyre közelebb József Attila életéhez. Olyan  részletek tárulnak elém, válnak szinte kézzelfoghatóvá, érezhetővé, érzékelhetővé – amelyekről tudni tudtam ugyan, de ennyire soha nem ütöttek szíven.

Először is az ágy, a pamlag, amelyen pszichiáterének vallott. Aztán a bőrönd, meg a levelek, amelyekben búcsúzik. Pipa, toll. Kézírása kinagyítva a falon, az 1937. február 20-án készült  Rorschach-teszt, amelyről Bagdy Emőke és Láng Iringó pszichológus osztja meg szakvéleményét, elemzi a költő személyiségét.

Mozzanatok a költő életéből. Szülei élete fotókon, levelekből, visszaemlékezésekből kirakva. A kisgyermek élete, a nélkülözések testet és lelket ölő megpróbáltatásai, a vidéki élet kegyetlenségei, a nagyvárosi nyomorúság. Életében megjelent kötetei, eddig nem, vagy kevésbé ismert fotói.

Egy írógép a falon, az üveg mögött. És a legvégén a legdöbbenetesebb „emléktárgy”: egy fehér ing, tépetten, szakadtan, barna foltokkal. 

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=GvXWdNRF5OU

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?