Lengyelországi vendégjáték Marosvásárhelyen

A Keresztes Attila által Katowice-ben rendezett Yvonne, burgundi hercegnő című előadást tekintheti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közönsége. A lengyel nyelvű előadást magyar felirattal játsszák november 26-án, kedden.

A Marosvásárhelyen vendégül látott katowice-i Yvonne, burgundi hercegnő című előadás létrehozásának gondolata a Tadeusz Bradecki lengyel rendező által vezetett Gombrowicz-alkotóműhely alkalmával született meg 2008-ban, Kolozsváron. Keresztes Attila rendezését 2010-ben mutatták be a katowice-i Teatr Śląskiban, 2011-ben Lengyelországban a rendező megkapta a Złota Maska (Arany Maszk) díjat az év legjobb rendezéséért.

Azóta az előadás a budapesti Nemzeti Színházban is vendégszerepelt, a lengyelországi Radomban megszervezett Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon pedig alakításdíjban részesült a főszerepet játszó Agnieszka Radzikowska és a Kamarást megformáló Jerzy Głybin.

„Keresztes Attilát nem érdeklik a burgundi kulisszák és a királyosdi kulisszái mögött meghúzódó családi titkok, bűnök, szenvedélyek. Józan, illúziótlan szemmel nézi Gombrowicz parodisztikus Shakespeare-játszmáját, akár egy Brecht-tanítvány, nem akarja, hogy a műben bevallva-bevallatlanul ott sűrűsödő emóciók megérintsék. (…)

A két részben játszott darab mindkét nyitó képében ott egy értelmetlen szavakat suttogó (női) démon. Ez a figura nem az író szülötte, aki irtózott minden metafizikától, hanem a rendezőé, mégsem hat didaktikusan. Talán épp azért nem, mert Keresztes nem nyúl a szöveghez, nem rövidít, nem von össze, s az általában problematikusnak elkönyvelt szövegrészeket, képeket nemegyszer virtuóz könnyedséggel oldja meg” – írja a budapesti vendégjátékról a Színház című folyóiratban Pályi András színikritikus.

A lengyel nyelvű előadás magyar nyelvű felirattal tekinthető meg.

Az előadásra érvényes a Bernády György mecénás, valamint a Kemény János bemutató bérlet.

Jegyeket a www.biletmaster.ro honlapon, a Kultúrpalota jegyirodájában (keddtől péntekig 12.00-től 17.30-ig, tel.: 0372 758 230), illetve a színházi jegypénztárban (keddtől péntekig 12.00-től 15.00 óráig) lehet váltani.

 

Kimaradt?