Több mint 30 ötlet a könyvvásár reklámfilmjére

Vasárnap éjfélig lehetett jelentkezni a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezőcsapata által meghirdetett reklámszpot-pályázatra.

A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ pályázatára, amelyre 30 másodpercben kivitelezhető reklámfilm-ötletet vártak, összesen 32 pályamunka érkezett. Nemcsak Romániából, hanem Magyarországról is voltak jelentkezők, szinte minden korosztályból – a legfiatalabb pályázó még tizenéves. A pályamunkákat, amelyeknek a kiírás szerint eredeti, emlékezetes és kifejező módon kell népszerűsíteniük és hordozniuk a könyvvásár üzenetét, egy televíziós és reklámszakemberekből álló szakmai zsűri fogja értékelni, október 2-áig.

A legjobbnak ítélt forgatókönyv alapján a szervezők elkészítik a könyvvásárt népszerűsítő reklámfilmet, a pályázó pedig 500 lejjel lesz gazdagabb. Az önéletrajzába pedig beírhatja, hogy az ő ötlete alapján népszerűsítik Erdély eddigi legnagyobb, közel két évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi könyvvásárát.

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra november 14-e és 16-a között kerül sor, a megszokott és egyben legméltóbb helyszínen, a Marosvásárhely Nemzeti Színházban. Az előző évekhez hasonlóan jelen lesznek a Kárpát-medence többi régióiban (Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja) működő kiadók, de a multikulturalitás szellemében romániai, nem magyar kiadókat is várnak.

A tizenkilencedik vásár egyben a 2012-es vásár során elindított újítások folytatására is alkalmat ad, így a szervezők a könyvek mellett gazdag programkínálattal is várják az érdeklődőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?