Botrányos könyvet írt Demény Péter, ráadásul románul. A “Ghidul ipocriţilor” (Képmutatók kézikönyve) azért botrányos, mert elkerülhetetlen az olvasó felismerése, hogy ő maga a legnagyobb képmutató, akit valaha életében megismert – mondta a kötet szerdai, Kolozsváron tartott bemutatóján Mihaela Ursa. A szerző tanár-kollégája bevallotta, ő is töprengeni kezdett, vajon nem éppen róla mintázta-e Demény a „képmutató tanárnő” prototípusát. „Első olvasatra vakációs olvasmány a Képmutatók kézikönyve. Aztán a hahotázás keserű mosolyra vált, és amikor magadra ismersz, már egyáltalán nem tudsz nevetni” – foglalta össze Mihaela Ursa az érzelmi reakciók várható skáláját, majd megjegyezte, a könyv hatására az ember késztetést érez, hogy az Anonim Alkoholisták példájára így kezdje mondandóját: XY vagyok, képmutató.

„Balázs Imre vagyok, képmutató” – vette a lapot a másik kolléga, rögtön meg is fogalmazva a kérdést, ami a hallgatóság magyar tagjaiban természetszerűen adta magát: miért román nyelven írja meg egy magyar író a Képmutatók kézikönyvét? Balázs Imre József erre két magyarázatot talált. Az egyik Caragiale, akinek még csak távoli megfelelője sincs a magyar irodalomtörténetben, és akinek szellemiségében fogant Demény Péter első román nyelvű kötete. A második magyarázat nyelvtani: a szerzőnek – állítja az írótárs – ehhez a műhöz szüksége volt a grammatikai nőnem és hímnem adta nyelvi lehetőségekre, amelyeket a magyar nyelv nem kínál fel.

Stilisztikailag nagyon élő, olvasmányos Demény Péter könyve – mondta Alex Goldiş, aki szerint nem véletlen, hogy román nyelven gunyorosan moralizál az ember. „Ha megszületne – ami még nem született meg – az első román horrorfilm, az is csak paródia lehetne, plázacicákkal és izomagyúakkal” – véli Goldiş. A Ghidul ipocriţilor-t valamelyest Radu Paraschivescu Ghidul nesimţitului (A pofátlanok kézikönyve) isnpirálta, de nagy különbség, hogy míg a „pofátlan” emberek könnyen felismerhetők, kategorizálhatók és el tudunk tőlük határolódni, addig a képmutatókkal kénytelenek vagyunk azonosulni. A képmutató kifinomult: valódi énjét a műveltség és rafinéria máza takarja. Egyszerűen nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy mi magunk vagyunk a kötet szereplői.

„A könyv bukaresti bemutatóján azt mondták, hogy ez egy moralista műve” – szólt hozzá végül Demény Péter is a beszélgetéshez – „nos, ha ez igaz, akkor én a fejem búbjáig egy bűnös moralista vagyok.” A szerző egyébként már évek óta publikál román nyelven, román nyelvű blogot is vezet a magyar mellett. „Szomorkás derűvel  írtam ezt a könyvet. Jó kaland volt számomra, az ördögit láttatni magamból, és jó volt románul írni” – vallotta meg Demény Péter, aki megnyugtatott mindenkit, aki önmagát véli felismerni egyik vagy másik alakjában: „végig rólam van szó a könyvben. Kicsit nehezebb volt, amikor magamról mint nőnemű képmutatóról kellett írnom, de végülis én vagyok minden szereplőben.”