banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Titkos verset rejt az Előző részek – bemutatták Ozsváth Zsuzsa első önálló kötetét

Előző részek címmel jelent meg Ozsváth Zsuzsa első önálló verseskötete a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában, amelyet csütörtökön mutattak be a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum teraszán.

Az egybegyűlteket Szamos Mariann muzeográfus köszöntötte, majd a szerzővel Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad folyóirat irodalmi rovatának szerkesztője beszélgetett. Sokat szokott-e sírni? – hangzott az első kérdés a szerzőhöz, mivel Tasnády-Sáhy meglátása szerint a kötet egyik leggyakrabban előforduló szava a „könnycsatorna”.

„Aki azt mondja, nem sír, az hazudik” – summázta Ozsváth Zsuzsa, akinek verseiben a víz, a tenger, a folyó és egyéb folyadékok is feltűnnek. Elhangzott, a kötet dramaturgiája is olyan, mint egy vízfolyam: olykor a felszínen folyik, alábukik, vannak víznyelők, ráadásul a víz alapvető közege az életnek, hiszen testünk 70 százalékát teszi ki. 

A szerző rámutatott, lázadni tizenévesen kezd az ember, szerinte akkor lehet lázadni, ha már eléggé ismerjük a világot, ha van, mi ellen lázadni. A lázadás ugyanakkor nem a megismerésről szól, hangzott el a lázadás hiányát firtató kérdésre válaszul, majd a kötetben megjelenő szent szövegeket idéző sorokra terelődött el a szó. „Mindenki valamilyen szentséget keres” – mondta Ozsváth Zsuzsa, aki szerint ha valaki megpróbál gondolkodni, előbb-utóbb eljut egy szakrális állomáshoz, ami ugyanakkor nem feltétlenül az egyházi Isten. 

A kötet szövegei valamiképpen már a múlt részei, mondta el a szerző a cím kapcsán, majd a kötet fülszövegét jegyző Kovács András Ferencet idézte, aki szerint előzménytörténete van egy vagy több szereplőnek, egy vagy több lírai énnek.

A 21. században az, aki írásra adja a fejét, elküldi a szövegeit, felolvasásokra jár, performanszokon vesz részt, vázolta Ozsváth Zsuzsa, aki elmondta: míg az írott szöveg statikus, a performansz a mozgósított szövet. Az Élő Várad Mozgalomban egymást inspirálták, s szerinte a városnak is előnyös, hogy van egy Élő Várad mozgalom. Folytatja az írást és a képeivel is szeretne foglalkozni a képzőművészet szakot végzett Ozsváth Zsuzsa, aki végezetül azt is elárulta, hogy a kötetben van egy Easter Egg című „titkos vers”, és aki megtalálja, az egy plusz síkot kap, melyen át értelmezheti a kötetet.

Természetesen versek – például a Hetven százalékAz angyal kétszer csönget vagy a Főzőcske is elhangzottak a dedikálással záruló könyvbemutatón. A kötet Budapesten az Írók boltjában megvásárolható, és online megrendelhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?