Kézdivásárhelyi vendégjátékkal folytatódik az Aradi Kamaraszínház nyári évada

A Kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Művészet című előadásával folytatódik július 17-én, 20 órakor az Aradi Kamaraszínház nyári évada az Arad Megyei Kulturális Központ nyári színházában (Baritiu utca 16.).

Yasmina Reza kortárs drámája művészeti kérdéskörök margóján bontja ki a barátság természetét, s jól szemlélteti, hogy az emberi kapcsolatokat szinte sosem nyilvánvalóan fontos, hanem látszólag mellékes dolgok határozzák meg – a képvászon csak ürügy, a nézeteltérések gyűjtőlencséje. Az utóbbi évek nagy nemzetközi színházi sikereket elért drámáját a közönség az Udvartér Teátrum (2019-ig Kézdivásárhelyi Városi Színház) társulatának előadásában és Barabás Árpád rendezésében tekintheti meg. A szereposztásban Kolcsár Józsefet, Kiss Lászlót és az aradi közönség számára jól ismert Lung László Zsoltot láthatják.„Mi a barátság? Mitől barát a barát? Mikor barát, vagy mikor nem barát a barát? Mi az, ami nem fér bele a barátságba? Rengeteg olyan kérdést vet fel a darab, amit a mindennapi életben az ember a barátjával nem tesz meg. Yasmina Reza ebben a darabban elképesztően mélyrehatóan és lényegre tapintva járja körbe az emberi kapcsolatok egyik legkényesebb kérdését. Számunkra nagyon izgalmas volt tanulmányozni a próbák alatt a barátságot, mint lételemet. Jó így a színházban ezeket a kérdéseket kinagyítani, kiélezni, hisz a néző ha kimegy, ugyanezeket a kérdéseket teszi majd fel önmagának is” – nyilatkozta a darab kapcsán Lung László Zsolt.

Jegyek 15 (teljes árú), 10 (nyugdíjas, egyetemi hallgató), illetve 5 (diák) lejes áron válthatók online, a www.biletmaster.ro oldalon. Akinek nincs lehetősége online vásárlásra, jegyigényét jelezheti telefonon a nagyszínház pénztárában a 0744/475147-es számon, jegyét pedig felveheti az előadás előtt egy órával a helyszínen.  Telefonos jegyfoglalás hétfőtől péntekig 10 – 16, szombaton 10 – 12 óra között. Rossz idő esetén az előadást másnap, július 18-án, 20 órától tekinthetik meg az érdeklődők a nyári színházban.

Elindult Aradról a Szórvány Kulturális Karaván, Varga Miklós főszereplésével

Simonyifalva és Kisjenő volt az Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020 első két állomása, ahol előadták a Ki szívét osztja szét című táncszínházi produkciót, amelyet Varga Miklós színész-énekes főszereplésével és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel közösen állított színpadra az Aradi Kamaraszínház. A tervek szerint a karaván Szentpálon, Nagyiratoson, Majláthfalván, Zimándújfalun, Kisiratoson és Kisperegen folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?