Elhunyt Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus, újságíró

Életének 91. évében elhunyt Budapesten Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus, újságíró, holokauszttúlélő, írja a szombat.org.

„Auschwitz túlélője és memoárírója, a régi zsidó temetők és az erdélyi portréfotózás doyenje”, ahogy a zsidó kulturális portál fogalmaz, 1929-ben született Marosvásárhelyen. Családjával együtt Auschwitzba deportálták őket, ahol édesanyját és húgát megölték, ő édesapjával munkatranszporttal Schotterwerkébe majd Dörnhauba került, ahonnan együtt térnek haza közel egy év után, 1945 májusában.A Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, ennek ellenére esztergályosként kellett dolgoznia, majd az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségébe került, és fényképész volt az Akadémia kolozsvári fiókjánál. 1958-ban lett a marosvásárhelyi Művészet, majd az Új Élet munkatársa, közreműködött a Hét, Korunk, Művelődés folyóiratokkal és több napilappal is.

Közreadta Orbán Balázs fényképeit (Orbán Balázs – Székelyföld képekben, Sütő András előszavával, 1971) feldolgozta Teleki Sámuel erdélyi Afrika-kutató fényképfelvételeit (Teleki Samu Afrikában, 1977), romániai magyar írókról és képzőművészekről készített művészi portrékat. Portréfotói és az erdélyi zsidó temetőkről készült képei hazai és nemzetközi kiállításokon vettek részt, fotóalbumait több nyelvre lefordították. Hatvan hazai és párizsi vagy New York-i emigrációban élő magyar művésszel készített interjúját és portréfotóit a Quadro Egyesület adta ki 2018-ban Bennünk a nagyvilág címmel.Erdélyi Lajos 1988-ban áttelepült Magyarországra, cikkeit 1992-ig a Magyar Nemzetben publikálta. Túlélés – egy fotográfus visszaemlékezése címen jelentette meg memoárját 2013-ban. Életéről Jávor István rendezésében portréfilm is készült.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?