Február végére készül el a korszerűsített Ady-emlékkiállítás Nagyváradon

Bár egy része már látogatható, február végén válik teljessé a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum új kiállítása a felújított Mülleráj épületében. A Magyar Kultúra Ünnepe programsorozat zárórendezvényeként már be is mutatták az interaktívvá váló tárlatot az új táblával ellátott helyszínen.

A megjelenteket a moderátor szerepét is elvállaló Borsi Imre Lóránt, a múzeum munkatársa köszöntötte, majd Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke elmondta, hogy szűk egy év alatt sikerült az épületet felújítani, s hamarosan elkészül a teljes tárlat is.Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja Ady életének és pályájának jelentős váradi pillanatait idézte fel, beszélt a barátokról – köztük Bíró Lajosról, Nagy Endréről de az intrikus Szűcs Dezsőről is –, szerelmekről – Léda mellett Márton Gabriellát és azt a Rienzi Máriát is megemlítve, akitől a költő a vérbajt kapta –, a Holnapról és a Szigligeti Társaságról és természetesen Ady három napos elzárásáról is.

Szabó Ödön parlamenti képviselő ez alkalommal a múzeum egykori munkatársaként felidézte az emlékmúzeum első vezetőjét Tabéry Géza írót, gyűjtőmunkáját, a múzeum 1955-ös megnyitását, és azt is elmondta: tíz évre sikerült megkötni a bérleti szerződést az ortodox egyházzal, a múzeumnak helyet adó egykori Mülleráj tulajdonosával. A politikus köszönetet mondott a felújításban résztvevőknek, köztük az új koncepciót kidolgozó E. Csorba Csilla művészettörténésznek (Petőfi Irodalmi Múzeum) és Boka Lászlónak,az Országos Sézchenyi Könyvtár tudományos főigazgatójának, és azt is hangsúlyozta: azt a fajta többnyelvűséget látná szívesen a magyar közösség Nagyváradon, ami az Ady-múzeumban megvalósult.Az emlékmúzeum anyaintézményét, a Körösvidéki Múzeumot igazgató Aurel Chiriac elmondta: régebbi kapcsolat fűzi össze a Körösvidéki Múzeumot és a PIM-et, és arról is beszámolt, hogy a kiállítás darabjait az általa vezetett intézmény szakemberei végezték el. A többnyelvűség a Körösvidéki Múzeumban is megvalósult, hangsúlyozta Aurcel Chiriac, aki hozzátette: számára igazgatóként nagyon öröm volt látni az új tárlat példaértékű megvalósítását.

Rövid verses-zenés összeállítás következett Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója és művészei, Nagy Kálmán és Nagy Éva előadásában, majd E. Csorba Csilla beszélt a készülő kiállításról.

Interaktív elemekkel bővül a kiállítás

A művészettörténész a tiszteletadás jegyében Ady halálának és temetésének leírásait idézte, miközben egy kivetítőn a temetésről és a költő szobrának 1930. március 23-i felállításáról láthattunk korabeli felvételeket. „Nagyváradra utazni az Adyval való találkozást jelenti” – emelte ki E. Csorba Csilla, aki azt is elmondta: a február végére elkészülő teljes kiállításon Ady Endre nagyváradi,  1900 és 1903 közötti időszakának eseményeit mutatják be a 80 négyzetméternél kisebb területen. A már látható tárgyak mellett – például kéziratok, könyvek, Ady rendőri engedélye és feltételezett íróasztala – fontos szerepet kap az interaktivitás is, hiszen két érintőképernyőn a költő életének 25 fontos helyszíne lesz látható, versei színművészek előadásában magyarul és románul is meghallgathatók, s szintén kétnyelvű a „versfal”, az az alkalmazás, amelynek segítségével versszakokból hiányzó szavakat illeszthetik helyükre a látogatók. A teljes kiállítás a tervek szerint február 28-ára készül el.

Kapcsolódók

Kimaradt?