banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

„... Zúgni fog kis templomban az ének, havas karácsony s úrvacsora...” – Ady Endre karácsonyai

42 karácsonyt ért meg, ezeknek nagy részét Érmindszenten töltötte, de Párizsban, Budapesten, Csucsán és kórházban is karácsonyozott. Jézuska, fenyőfa, betlehemi jászol, csordapásztorok, háromkirályok, arany, mirrha, tömjén, mennyből az angyal, rórátéra harangozó Isten, gyémántként sziporkázó hótakaró: mind, mind megjelennek verseiben, ennek ellenére nincs két egyforma Ady-vers a karácsonyról. Sztárköltő korában a fővárosi lapok szerkesztői egymásra licitálva versenyeztek egy-egy karácsonyi Ady-versért. Hogy mi volt a titka? Ritka hitelességgel, a giccs biztos elkerülésével tudta hitélményét versbe fordítani. Utolsó szentestéjét csak egy rövidke hónappal élte túl. Ady-sorozatunk  karácsonyi különkiadásában a költő ünnepeit mutatjuk be verseinek, leveleinek, családtagjai és barátai emlékiratainak segítségével.

Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum

1877 karácsonya

Érmindszent főutcáján haladva, a fehéren világító református templomnál balra térve a falu széli, zsúpfedeles, apró ablakú házikóban laknak Adyék. A házból fény szűrődik ki, mert rövidek ám a nappalok ilyenkor, karácsony közeledtével. Mari meggyújtja a lámpát, annak ellenére, hogy férje, Lenci nem szereti, ha fölöslegesen fogy a lámpaolaj. De az ura most nincs idehaza, csak vacsorára várja. Kinéz az ablakon, az út üres, se szekér, se ember, csak a deres legelők, amíg a szem ellát. Ijesztő, komor magányosság. Ráadásul a temető is közel, és a temetőben, nevelőapja sírjában egy kis koporsóban fekszik elsőszülött leánykája, a két évvel ezelőtt, karácsonykor született Ilonka. Élt hat hónapot.

Mari visszahúzódik az ablakból, előveszi recepteskönyvét. Valamit sütni kéne karácsonyra. Miközben a receptek között lapoz, gőgicsélést hall a bölcső irányából: Bandika fölébredt. Alig egy hónapja született a gyermek, de már megkeresztelték, ugyanis attól félnek, hogy nővérkéjének sorsára jut. A kis Ilonka nemhiába született karácsonykor, gyorsan elvitték maguk közé az angyalok. A fiatalasszony könnyei mindig elerednek, ha kislányára gondol. Vajon Bandika megmarad-e? Hat ujjal született, ami nem jó jel, ráadásul olyan kicsi, erőtlen, étvágytalan.

Nem ébredt fel a csecsemő, csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét. Anyja megringatja a bölcsőt, és visszatér a receptesfüzetéhez. Sokféle süteményt jegyzett fel, mert nem lehet úgy férjhezmenni, hogy a fiatal menyecske ne legyen felkészülve a különböző alkalmakra. Most nézegeti, forgatja a lapokat, vajon melyiket süsse meg. Van ott diós lepény kétféle, diócsók, diókocka, diópuszedli, finom diós tészta, Joli-féle diós pite, diós csokoládé, diós kalács, diós kenyér, diós porhanyós, diós róló és diós kifli. Hogy minden diós? Hát hogyne volna az, a diósadi Adyak még a süteményekben is, nemcsak a nevükben szeretik a diót. Az asszonyka végül egy ízes-diós rudacska mellett dönt:

Egy oldal Ady Lőrincné süteményes könyvéből „21 d liszet 14 d vajat, v 9 d zsírt 6 deka cukrot 2 tojás sárgáját összegyurunk és piheni teszük később félujnyi vastagra nyujtjuk es tepsibe teszük ízzel meg kenve a következö habot teszükrá: 2 tojás kemény habjához hozákeverünk 21 d darált diót 21 d cukrot es ezt rákenjük az ízre de vigyázva hogy ösze ne vegyüljön, a tetejét cukrosdióval meghintve sütjük ha megsült hoszukas rudacskákra felvágjuk”

Az alacsony mennyezetű, fehérszobás, kis parasztházat nemsokára betölti a finom süteményillat. A háromosztatú, paticsfalú, nádfedeles ház Marika öröksége. Középen a konyha, és abból jobbra-balra nyílik egy-egy aprócska szoba. De hátha majd, valamikor, jobb időkben elegendő pénzük, módjuk lesz arra, hogy igazi nemesi kúriát emeljenek a telken. A fiatalasszony leül a bölcső mellé, a „táltos-jellel” született fiát nézi. Vajon mit rendelt a kicsi Bandinak a sors? Az ő anyai szíve azt szeretné, ha fontos, ismert ember, nagy úr lenne a fiából, mert ő, Pásztor Mária eleget szenvedett már, eddigi életével bőven megfizetett a végzetnek gyerekeiért is. Gyönyörű barna szemei mélyén már most ott van a soha nem múló bánat szomorúsága. Pedig még csak 19 éves.

„Sötét haja szikrákat szórt. /Dió-szeme lángban égett. /Csípője ringott, a büszke, /Kreol-arca vakított. /Szeme, vágya, eper-ajka, /Szive, csókja mindig könnyes. /Ilyen volt a legszebb asszony, /Az én fiatal anyám.”

Az anya

Pásztor Mária 1858. július 4-én látja meg a napvilágot, Szatmáron. Legkisebb gyermeke Pásztor Dánielnek és Kabay Rozáliának. Apja Ady Lőrincné Pásztor Máriavalamikor éppen itt, Érmindszenten volt református pap, azonban viselt dolgai miatt fegyelmi úton megfosztják palástjától. Pásztor Dániel ugyanis elkártyázza a felesége hozománybirtokát, majd az egyház javaihoz is hozzányúl, és közben lelkészi munkáját elhanyagolja. A kipenderített pap bosszúból katolikus hitre tér, Szatmárra költözik, és a szatmári püspöknek a szolgálatába áll számvevőként. Itt születik és katolikusként kereszteltetik meg negyedik gyermeke, Pásztor Mária. A kislány négy és fél éves, amikor sokat szenvedett édesanyja, az alig 36 éves Kabay Rozália „epéshidegben” meghal. Két esztendővel később az 53 éves, bűnös életet élt Pásztor Dániel is visszaadja lelkét teremtőjének.

Máriát ekkor anyai nagybátyja, Kabay Gábor és felesége, Sipos Julianna veszik magukhoz és nevelik fel Érmindszenten. A kislány csak néhány elemi osztályt végez, később sem olvas könyveket. Nevelőszülei a kimerülésig dolgoztatják, és első kérőjének odaadják a tizenhat éves lányt. Ugyanakkor tiszteletet érdemlő a hozománya: a gyermektelen Kabay Gáborék szinte minden vagyonukat ráíratják: az 53 magyar holdból a kis Mariska 40 holdat kap örökül.

Pásztor Mária szépsége híres a környéken, a legenda szerint Ady Lőrinc pántlikás, négyökrös szekéren jön át Lompértről Érmindszentre leánykérőbe. De a halk szavú, szép, törékeny teremtésnek sok szenvedés jut osztályrészül nyakas, szoknyabolond férje mellett. Fájdalmas mosolyát Bandi fiának a barátja, Bölöni György a Giocondáéhoz hasonlítja:

„Ezt a szépséget mind Bandi örökölte. Az övé lett a kreolos arcszín, a nagy, dióbarna szem, a sötét gesztenyehaj, az arc egész nemessége. Meghatóan szép volt Ady Lőrincné arca a maga nemes egyszerűségében. Arcán állandó bánatos mosoly... mintha kedvenc bús jelzőjét édesanyjára teremtette volna a költő... Édesanyjában együtt volt testileg és szellemileg az az istenség, aki ezt az Apollót magából kipattantotta.”

Az apa

A költő nagyapja, Ady Dániel a lompérti Wesselényi-birtok intézője, előtte azonban a másik Wesselényi-birtokon dolgozik, Hadadon, és ott születik fia, Lőrinc – Lenci, ahogy Szilágyság-szerte emlegetik később – pontosan 1848-ban, a forradalom esztendejében. Ady Dániel könnyelmű, lump természete igencsak leapasztja az amúgy is kicsi birtokot, amelyet négy gyermeke – három fia és egy leánya – között kellene felosztani. Lőrinc másodszülött, az iskolát, a könyvet nem kedveli, apja természete ütközik ki rajta: nyakas, szókimondó, kötekedő fiatalember, aki a mulatozást és a nőket nem veti meg.

Az Ady család 1890 körül „Kistermetű ember, akinél nyoma volt Bandi széles, hatalmas vállának, de nyoma sincs az ő kényelmes, ritkán mozgó puhaságának. Szíjas, acélos teremtés volt Ady Lőrinc, amint Bandi az apját említette. Virtusos kis ember, munkában edzett, aki korán talpon volt, szerette a földet, imádta a lovat, s élvezettel gyújtott rá hosszúszárú pipájára, amit magatermelt szűzdohánnyal tömött meg.. Olyan volt ő maga is, mint egy jól kiszívott tajtékpipa, rőt, szőkés fejével. Magyar csizmát, magyaros nadrágot viselt. Karakán, talpraesett ember, aki szerette a bort, és asszonyok után is elkalandozott. Ez volt Ady Endre édesapja... Tőle kapta vidámságát és kedélyét, mulatós kedvét, a bor, az asszony, a cigány szerelmét, tőle türelmetlenségét és zsarnokiasságát. Ady Lőrinc káromkodásaiból váltak Ady Endre verseinek szitkai, ostorcsapásai és hetykeségből a költő isteni dölyfje.” (Bölöni György)

Ady Lőrinc 23 éves, amikor házasságközvetítő rokonok kommendálása alapján megismerkedik az érmindszenti árva leánnyal, akinek figyelemre méltó a hozománya. 40 hold föld nem sok, de nem is kevés ahhoz képest, hogy mit tud Ady Dániel biztosítni másodszülött fiának. A szülők egykettőre megegyeznek, Lenci se bánja, mert szemrevaló a menyasszony is, 1874-ben megtartják az esküvőt.

És lesznek ketten együtt az Ady Endre szülei. „Anyám hangjában szomorúság,/Apám hangjában vad feledés,/Jaj, be, kicsiny az élet,/Be kevés, be kevés./Hiszen ők cselekvék, hogy élek,/Hogy sokat és nagyot akarok,/Hallgatnak s én rettegve/Érzem, hogy ki vagyok.”

Házaséletük első 25 esztendejét a faluvégi kis fehér házikóban élik le, ahol 1877. november 25-én születik meg, Ilonka után második gyermekük, Ady András. Bandika. Nevét később a hangzatosabb Endrére cserélik.

Az anyakönyvi bejegyzés

 „Az angyalok gyémánt havat hoznak...”

1883-ban Ady Lőrinc kézen fogja Bandit (időközben megszületett Lajos is, 1881 januárjában), s a református templom udvarán roskadozó kis, nádfedeles viskóba vezeti, amelyet Katona Károly rektor uram nagyvonalúan iskolának nevez. A gyermek itt tanulja három éven át a betűvetés, olvasás, számolás, zsoltáréneklés és biblia-történetek komoly tudományát. Az iskola szomszédságában lévő fehérre meszelt, dísztelen templomban még orgona sincs, a karácsony varázsa azonban, amelyet a kisfiú átérez, amikor beül az Ady-család férfi tagjainak fenntartott padba – a szószék bal oldalán a másodikba – olyan erősen beleivódik, hogy évtizedek múlva is pontosan fel tudja idézni azt a sáros karácsonyt, amikor új csizmácskában igyekszik a templomba, gyémánt havat várva az angyaloktól:

„Szeretném az Istent/Nagyosan dícsérni,/De én még kisfiú vagyok,/Csak most kezdek élni./Isten-dícséretre/Mégis csak kiállok,/De boldogak a pásztorok/S a három királyok./Én is mennék, mennék,/Énekelni mennék,/Nagyok között kis Jézusért/Minden szépet tennék./Uj csizmám a sárban/Százszor bepiszkolnám,/Csak az Urnak szerelmemet/Szépen igazolnám./(Így dúdolgattam én/Gyermek-hittel, bátran,/1883 Csúf karácsonyában.)”

Az érmindszenti szülőház, Székely Aladár felvétele

Temesvári karácsony, 1897

A gyermek korán elkerül a faluból, várja őt a nagykárolyi, majd a zilahi kollégium. Szorgalmasan készül arra a pályára, amelyet szülei álmodnak meg számára. Joghallgató lesz Debrecenben... Azonban az ő vágyai és a szülei tervei nem találkoznak. De még nem meri nekik bevallani. Akkor sem, amikor az első debreceni év végeztével úgy dönt, hogy levelező szakon folytatja tanulmányait, és elmegy írnoknak Temesvárra.

A királyi ítélőtáblánál szerez neki állást egy mindszenti ismerős. Amikor Bandi először látja meg a nagy, kaszárnyaszerű épületet, azonnal megsejti, hogy itt bizony nem aranyélet vár reá. Napjait a huzatos irodák útvesztőjében és a patkányszagú irattárban tölti, hibátlanul, gyorsan és gyöngybetűkkel másolja az ítéleteket és a végzéseket. Aztán a munkaidő végeztével irány az Arany Ökör. Vagy a Fehér Hajó. A Vadember. A Három Fekete Csikó. Szóval van kocsma bőven, csak pénze legyen az írnoknak.

Három és fél hónapot húz le ebben az iramban Temesváron, de karácsonyra annyira beteg lesz, hogy ágynak esik, és nem tud hazamenni, hiába várja „Ides” (az Édes szót ejtik így a Szilágyságban, és Ady sztárköltő korában is hű marad ehhez a kifejezéshez). Betegen, pénztelenül, fűtetlen szobában, lázasan tölti a szentestét. Akkor fogadja meg, hogy ha teheti, akkor karácsonyra mindig hazamegy Érmindszentre. A fogadalmat meg is próbálja betartani, és bárhol van a a Párizs–Budapest tengelyen, ha nem is tud hazamenni épp minden esztendőben, egy verssel, egy novellával megteremti lélekben azt a hangulatot, amely számára Érmindszentet és a karácsonyt jelenti.Ebben a szobában született Ady Endre, és ez maradt a szobája, amíg föl nem épült a kúria

Ady fogadkozásának Ides örül a legjobban. Már rég eltemette a fiát, amikor egy rádióinterjúban felemlegeti, hogy az ő Bandi fia bárhol is volt a nagyvilágban, mindig hazaigyekezett karácsonyra:

Ady kalapja. A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona„Ha Párizsban volt, vagy máshol bolyongott, akkor is karácsonyra pontosan betoppant a szülői házba. S ez olyan nagy öröm volt, amelyre még most is jól esik visszagondolni... Ilyenkor a cigányok az ablaka alá lopóztak, és szerenádot adtak. Egy alkalommal különösen megtetszett neki az egyszerű falusi banda játéka. Megkért, hogy régi kalapjai közül adjak oda egyet a prímásnak. Valahogy azonban a karácsonyra kapott, vadonatúj kalapja is közéjük keveredett. Nem vettem észre, hogy ezt adtam oda a prímásnak. Mikor elmentek, Bandikám ki akart menni a havas udvarra sétálni. Nincs a kalapja. Ides, mit csinált? Az új, 16 forintos kalapomat adta a cigánynak. A cseléd utánuk akart menni, hogy visszahozza. Hagyja csak fiam, amit egyszer odaajándékoztunk, az ott is marad. S nem engedte elmenni...!”

Ides végül Temesvárra utazik, és hazahozza Bandit, aki hosszú heteken keresztül gyógyul Érmindszenten. Élvezi a téli falu nyújtotta örömöket: a havas tájat, a disznóöléseket, a csilingelő szánnak a hangját. Édesanyja szeretetét, gondoskodását, finom főztjét. „Áldott kezeddel simogatsz meg,/Anyám,/Intő szavad még mintha hallanám,/Míg rám borulsz/S áldott kezeddel simogatsz meg./Már hallom a harangszó hangját,/Anyám./De jó is itt, e csendes kis tanyán -/Leroskadni.../Már hallom a harangszó hangját...”

Ady, az olcsó borkimérések és füstös kocsmák törzsvendége lecsendesül. Ünnepelni szeretne. Elhisszük neki, hogy valóban itt akar lenni, a falujában, ahonnan aztán, ha letelnek a wellnesses hetek, jól esik kimozdulnia. Az érmindszenti téli napokon Bandi a szomszédban, a plébános úrral kártyázik nagyokat, vagy befogat a szánba és édesapjával átrándul a postahivatalig, hogy fölvegye vagy föladja leveleit, beszerezze a hírlapokat. Ez minden szórakozása, és évek múlva sem változik semmi. Érmindszent egy darab állandóság az életében, amire szüksége van, amiből erőt merít egy-egy újabb nekifutás előtt. Meg is írja  később Falun című tárcájában:

„Este korán lefekszem. Kilenc-tíz órakor. Nem vagyok soha álmos. Nyitott szemmel nézem a sötétséget, gondolatban messze járok. Mennyi szépet és lehetetlent gondolok addig, míg kályhámban az utolsó parázs is kialszik!… Egyszerre felriadok, fázni kezdek. Betakarom magam jól, behunyom szemeimet. A kályhámban hallom a kialvó tűz rendes, percenő neszét; az utcáról léptek hangzanak be. Bizonyára egy fonóból hazatérő legény, ki míg a kedveséről ábrándozik, majd elbukik a fagyos göröngyökön. Aztán semmi nesz, s magam is nemsokára részese vagyok az édes, öntudatlan nyugalomnak….”

A föl-földobott kő

Áthidalhatatlan azonban a szakadék Ady vágyai és a Mindszent nyújtotta lehetőségek között. Amikor behunyt szemmel hallgatja a szú percegését vagy a parázs pattogását a szülői ház kis szobájában, akkor újra meg újra ugyanazt éli át. Elhivatottságának az érzését. A messzeség csábítását. A hírnév dicsőségét, amelyről tudja, hogy el kell jönnie. Azonban még kerek egy év telik el, és egy újabb karácsony is ahhoz, hogy legalább édesanyjának meg merje vallani: most már végleg felhagy jogi tanulmányaival. Természetesen levélben teszi, és nem mer hazamenni karácsonyra, inkább Debrecenből postázza a levelét, ahol 1898. december 19-én kezdi el hivatásos újságírói tevékenységét a Debreczeni Hírlapnál. A fiatal zsurnaliszta, aki hébe-hóba verset is ír édesanyjának próbálja meg elmagyarázni, hogy milyen vágyak fűtik:

 „Sohase elégített ki az a remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró vagy főszolgabíró békés, nyugodt életet éljek, óh, nekem izgalom, hír, dicsőség kellett, amiket nálam most nem pótol semmi. Szerettem, szeretem most is édesanyámat, szeretem nagyon, és ezért a szere- tetért léptem felsőbb, határozott pályára. [...] Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet [...], én akartam, hogy így legyen [...] Édesanyám is - tudom - bele fog törődni. Talán egy pár év, és büszke lesz a fiára [...], én meg azért megőrzőm édesanyám iránt örökre gyermeki szeretetemet.”

Mivel nem tud hazamenni, ahogy egy évvel korábban azt megfogadta, vers segítségével próbál magának karácsonyt varázsolni. Ez az első karácsonyi verse egy hosszú-hosszú sorból. 1898-ban írja, Debrecenben, ahonnan az érmindszenti templomba igyekvők közé vágyik, hogy részese lehessen a csodának.

„Harang csendül,/Ének zendül,/Messze zsong a hálaének/Az én kedves kis falumban / Karácsonykor/Magába száll minden lélek./Minden ember/Szeretettel/Borul földre imádkozni,/Az én kedves kis falumban/A Messiás/Boldogságot szokott hozni./A templomba/Hosszú sorba'/Indulnak el ifjak, vének,/Az én kedves kis falumban/Hálát adnak/A magasság Istenének./.../Bántja lelkem a nagy város/Durva zaja,/De jó volna ünnepelni/Odahaza./De jó volna tiszta szívből/– Úgy mint régen –/Fohászkodni,/De jó volna megnyugodni.”

Ady a Debreczeni Reggeli Ujság szerkesztőségében

Anya és fiú egymást féltő szeretete túléli a debreceni akadémiával való szakítás okozta vihart  Ides szeretete önmagában is elegendőnek bizonyul, hogy Ady - minden tagadás, idegenkedés, hátat fordítás, minden ráolvasott mucsaiság, minden elvágyódás és szoborra vágyakozás ellenére - élete végéig „rabja maradjon” Mindszentnek.

Apját azonban nem olyan könnyű kibékíteni. Ady pályája felfelé ível — egy ország csodálja már a nagy költőt — a mindszenti kúrián az elégedetlen apa még mindig arról beszél, hogy ma bent volt Károlyban, ahol az új főszolgabírónak banketteztek. — Az a haszontalan fickó meg cigánymódra szaladgál a világba — mint valami skribler ... Az asszony meginti az elégedetlenkedőt : — Ugyan, ugyan Lőrinc, ne légy már olyan értetlen: milyen szép sikerei vannak már Bandikának ... — Mit siker! Ha láttad vóna, hogy ezt az új főbírót hogy ünnepelték, hogy megsüvegelték! A fia már "a kultúra A ligájában játszik", és Ady Lőrinc is szívesen olvasgatja az Ady Endre zsenijéről szóló méltatásokat, de magában, titokban azt számolgatja, hogy — talán már vicispán lenne azóta a Bandi: Szilágy megye vicispánja...

Egyelőre azonban kispénzű és nagy álmú újságíró (skribler! – ahogy az apja nevezi), aki Debrecenből is kiábrándul. Elég egy év a maradandóság városában ahhoz, hogy rájöjjön, nem itt lesz belőle országosan híres költő, annak ellenére, hogy itt adják ki első verseskötetét. Ady már novemberben arról dönt, hogy otthagyja a cívisvárost, és új helyen próbál szerencsét. Ez az új hely Nagyvárad lesz.

Előtte azonban hazamegy karácsonyra Érmindszentre. És ez a szokása – hogy nagy döntések előtt, életbevágóan fontos történéseket átgondolni mindig hazamegy – megmarad élete végéig. Most a Nagyváradra költözéshez gyűjti az erőt, de hazajön első párizsi útja előtt is, amikor még nem biztos Léda szerelmében, hazajön a Lédával való szakítás után, hazajön, amikor Csinszkáért harcol, és leendő apósa nem egyezik bele a házasságba, és utolsó karácsonyán, 1918-ban is, bár ereje nincs hozzá, haza szeretne jönni édesanyjához. De ne vágjunk a dolgok elébe. 1899 decembere van, mindössze egy rövid év választja el Adyt a XX. századtól.

A költő szülőháza restaurálva

A közelgő karácsony megejti a lelkét, és december 21-22-én „kinyílik” az igazi Ady, ilyen levelet ír barátnőjének, Illinek, Debrecenbe:

Csodálatos, az elmúlt tündérvilágba visszavarázsoló karácsonyi hangulat ejtette meg a lelkem, bűvölte el egész valómat. Mikor levelem olvassa, lenn szárnyalnak már az angyalkák, a kis fenyőágak fel vannak gyertyázva, ünnepelni készül a világ...”

A nagyváradi esztendők is hamar eltelnek. Beleveti magát a hírlapírásba, a váradi éjszakákba, a futó kalandokba. Aztán 1903 nyarán minden megváltozik. Szerelmes lesz. Ady Lajos szeptemberben találkozik bátyjával Váradon, és Bandi elmeséli neki, hogy halálosan komolyra fordult a dolog Lédával.

 „Bandi éppen akkor érkezett vissza Pestről: a Párizsba visszautazó Léda asszonyt odáig felkísérte. Valósággal kicseréltnek találtam. Ő pedig nyilván szükségét érezte annak, hogy valaki előtt nyilatkozzék élete e nevezetes eseményéről és fordulójáról, s áradozva kezdett beszélni Léda asszonyról. Egyidejűleg tájékoztatott arról, hogy új életet kezd, s Váradot odahagyja, s mielőtt Pestre telepedne le, pár évre kimegy Párizsba.”

Érmindszenten készülődik párizsi utazására, azonban a szülői ház most nem adja meg neki a várva várt nyugalmat. Panaszos, türelmetlenséget árasztó levelek sokasága jelzi, hogy Ady menni akar. Minél hamarabb. Brüll Bertának, Léda húgának számol be lelkiállapotáról és Mindszentről: „itt mindig ólmos az ég - írta -, didereg az ember... Őrjítő a lelkem mostani állapota... Szörnyű idegesen érkeztem haza. Szegény anyám megható nyugtalansággal és szeretettel igyekszik felvidámítani.” Ebben az évben nem születik vers az ünnep meghittségéről. Karácsony után, 1904 januárjában ül fel a vonatra. A párizsi Gare de l’Est-en Lédáék várják.

Párizsi karácsony

A következő években Ady Lőrincné hiába bontja fel reménykedve Bandi leveleit. Nem jön haza a fia, Párizsban karácsonyozik, Lédával, Diósi Ödönnel, és a francia fővárosban szerzett új barátaival, Bölöni Györggyel és annak feleségével, Itókával (Marchis Ottília). A Hotel de l’Europe-ban lakik, a Rue de Constantinople 15. szám alatt. Dodóval (így nevezték barátai Diósi Ödönt) találnak rá erre a garni szállóra, amely elég közel van a Diósiék lakásához, és Bandi édesanyjának is azonnal megírja, hogy „új lakásom egy kényelmes szállodában van, nagyon szép szoba”.

Ides gondol egy nagyot, a legnagyobb cserépfazakát veszi elő, és megrakja igazi szilágysági töltött káposztával. Olyannal, hogy még a párizsi dámák is megnyalják majd utána mind a tíz körmöcskéjüket. A küldemény be is fut Diósiék lakására, a Rue de Levis 92 szám alá, és a háziak rendkívüli karácsonyi vacsorát rendeznek. Léda azonnal levelet ír Bölöniéknek, és meghívja őket a kóstolóra:

Te majom Itóka és még nagyobb majom Gyurka, nem tennétek félre ma estére a haragotokat, holnap ha akarjátok lehet folytatni, de igazán kár lenne erre a mesés töltött káposztára is haragudni, s nekünk se esne jól, hogy azt nélkületek fogyasszuk el. Jöjjetek el hát ma estére, két csacsi gyerek. Sokszor csókol, Léda.

Ady is firkant két sort a levél aljára: „Ha jösztök: lesztek. Ha marad: esztek. Nesztek. Ady Mefisztó.” Ady aláírásából lehet arra következtetni, hogy valószínű ő az, aki híres szúrka-piszkájával magukra haragíthatta Bölöni Gyurkát és Itókát, viszont az Ides töltött káposztájának ők sem tudnak ellenállni, hisz mindketten partiumiak, és kívánják a hazai ízeket.

„Ady Lőrincné tél beálltával útnak indított Párizsba csodálatos kuriózumként egy nagy cserépfazék szilágysági töltött káposztát, milyet errefelé még a madár se lát. Így aztán jött Ady és Léda tréfás meghívója hamarosan, hogy részt vegyünk a ritka lakomán. Siettünk is fel Lédáékhoz, és jó kedvben folyt le a töltött káposztás vacsora is, mint annyi más napunk, esténk, éjszakánk, ha együtt beszélgettünk és vitáztunk.” (Bölöni György)

Ady levélben köszöni meg édesanyjának a kulináris meglepetést, és bár ő nem nagy étkű ember, ebből a mesés káposztából még rendel egy adagot. Valószínű azért, mert tudja, hogy Idesnek ennél nagyobb örömöt nem szerezhet.

„Édes, jó Anyám, itt Párisban alig volt tél. Kétszer esett kevés hó, s mindjárt elolvadt. Diósyék nagyon hálásak a küldeményért. És pompás is volt a töltött káposzta. Majdnem betegre ettem magam. Diósyék akarnak édesanyámnak egy szép réz edénykészletet küldeni viszonzásul és az elküldött edények fejében. Én meg szépen kérem édesanyámat, tessék még egy fazék káposztát küldeni a szalonnával. (...)Édes jó szüleimet ezerszer csókolja hű fiuk, Endre”

Léda, Székely Aladár felvételeA töltött káposzta azonban nemcsak a hazai ízeket eleveníti föl benne, hanem édesanyjának alakját is, a vágyat az érmindszenti csendes karácsony után. És megszületik az egyik legszomorúbb karácsonyi verse: A karácsony férfi-ünnep.

Párizsnak a fényei, a szerelmes Léda közelsége nem elég ahhoz, hogy Bandi megnyugvást találjon. Folyamatos keresésben lévő költői énje, ekkor kerül közel Istenhez. Kicsordulnak belőle gyermekkori emlékei, régi sejtések, álomvíziók, erőt vesz rajta halálfélelme is. A pezsgőmámorok és veronál-bódultságok közben hallja a közelben megcsendülő Richelieu-kápolnának a harangját, és mintha nagykárolyi piarista diákévek tömjénes emléke a zilahi kálvinizmus zengő zsoltáraival eggyé válna. „Megtelik Isten-szerelemmel.”

„Bethlehem, a te hajnalod/Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,/Hogy fia fogant Máriának./Mienk az arany, mirrha, tömjén/S a nagy, fájó gondolatok./Mienk az élet s kötelez:/Kisded-sírás velünk veszekszik,/A nagy Titok fejünkre fekszik./Óh, testvérek, mienk az élet,/Bennünket biztat és sebez./Óh élni bús és élni szép:/Áldott az, aki befogadja./Ma, akinek van édesanyja,/testvérem, borulj elébe/S csókold meg sírva a kezét.” A Budapesti Napló azonnal hozza a verset, és elkezdődik a szerkesztők versengése Ady karácsonyi gondolataiért.

 

Párizs után ismét Érmindszent

1907 karácsonyát sem tölti otthon, mert Léda Pesten bérel magának lakást. Másrészt ekkor jelenik meg Vér és arany című kötete, amelyet ő is, és főként olvasói már nagyon várnak. Ebből is hagyomány lesz: minden évben karácsonyra próbálja kihozni a kiadó az új Ady-kötetet. A Vér és arany-nyal tehát foglalkozni kell, ráadásul odahaza még nem épült fel a kúria; az apró, paticsfalú, két szobás fehér házikót pedig meg se meri mutatni Lédának.

De a rá következő évben már a szülői ház melegében örül a szentestének, az új házban, ahol külön szobája van. Édesanyja odaadó gonddal, és körültekintéssel rendezi be a sarokszobát az ő Bandijának, a bútordarabokra, használati tárgyakra pedig élete végéig vigyáz, hogy hiánytalanul és hajszálpontosan a helyén maradjon minden, éppen úgy, ahogy Bandi életében volt. Ady unokahúga, Ady Mariska (Ady Lőrinc Hadadon élő Sándor testvérének a lánya), aki maga is írogat verseket, novellákat, Ady halála után néhány évvel látogatja meg Mária nénjét, és úgy tűnik neki, mintha Bandi bátyja csak sétálni lépett volna ki a kertbe:

Az 1908-ban befejezett Ady-kúria

„Amint belépek, az ágya ötlik szemembe. Régimódiasan magasra vetett ágy, ripsztakaróval letakarva... Az ágy mellett kis asztal, az asztalkán lámpa, az a lámpa, mely a költő álomtalan éjszakáin is bevilágított. S itt van a kétliteres borosüveg is, melyet minden este megtöltöttek, s mely reggelre mindig kiürült... A szoba jobb sarkában zöld plüss-garnitúra, középen ovál-alakú asztal, cifra, kacskaringós lábakkal. Minden régimódi. Az asztalon tíz kötet könyv. A kezembe veszem a legfelsőt és meghatottan olvasom a legszebb dedikációt, amit valaha könyvbe írtak: „Édes anyámnak, az egyetlen asszonynak, az egyetlen embernek, aki értem a legtöbbet szenvedett, s aki bennem mindig megbízott, aki engem mindig szeretett, aki nekem mindig megbocsátott.”

Bandinak nagyon tetszik a „kúria”. Karácsony múltával örömében Bölöni Gyurkát is meghívja, aki a szomszédban, a szilágysomlyói apai házban tartózkodik éppen.                               

„ Egy szép téli napon, december 29-én utaztam át a vicinálissal Adyhoz. Hó volt és hideg. Szigorú, metsző kék ég, messziről fahangon kongtak a falusi harangok, fehérszőrű nagy komondorok barátkoztak velem... A szakácsi állomásról szán futott velem Mindszent felé... A falu, olyan, mint sok más emberlakta hely a Szilágyság sík földjén. Egyszerű házak, szétszórt utcák... A faluban van szövetkezeti bolt, ahol lehet kapni hölgycigarettát, s fel lehet hajtani egy pohár szilvóriumot.”

A következő években bővül a család. Ady Lajos megnősül, és ezután az ünnepi asztalt öten ülik körül, ott van közöttük „öcsémné” is, ahogy Bandi kópésan szúrkálódva nevezi Kaizler Annát, az érszentkirályi fiatalasszonyt. Ady Lajosné írja le, hogy milyen is volt az élet az Ady-portán, ha mindkét fiú otthon volt, és együtt ünnepelt a család:

A teljes család az érmindszenti kúria előtt. Ady Endre mellett édesanyja, majd Ady Lőrinc, Kaizler Anna és férje, Ady Lajos

„Reggelire az egész család kávézott, csak ritkán teázott, és szalonnát, például, sohasem ettek. Annál inkább friss kalácsot, pirított-kenyeret vajjal, a kenyérsütő reggeleken lángost. Télen, tíz óra tájban, kolbászt és tepertőt hoztak be. Az ebéd és vacsora akkor volt igazán ünnepi, ha a fiúk hazajöttek. Akkor semmi sem volt elég jó és elég gazdag, ami az asztalra került. Kacsa, liba, pulyka, gyöngy, levesbe főtt tyúk és idei csirke, tavasszal zsenge bárány, télen disznótor... megadták anyám asztalának dús voltát. Ha pedig a fiúk otthon voltak: soha másnapra ételt el nem tett. Holott mindig maradt, mert alapjában valamennyien kisétkűek voltak, főként a fiúk. Olyannyira, hogy még a nagy tálakat sem szerették. Ha nagy tál került az asztalra: Endre is, Lajos is már a látásával jóllakott s alig vett belőle.”

Ilyenkor ismét előkerül Ady Lőrincnének a süteményes füzete. Minden napra süt valamit. Leggyakrabban a nomposzulot. (Ne keressen rá senki a google-lal, mert ilyen szó nem létezik.) Ez Bandi fia kedvenc házi süteménye odahaza.

1/2 kg vajbol ugyan anyi lisztböl 3 tojás sárgájából 3 evőkanál cukorbol készült tömeget jól összegyurunk és kisujjnyira kinyujtjuk aztán kiszaggatjuk aztán a következő jegeccel bevonjuk: 3 tojás feherje 9 kanal porcukor vanilia jol elkavarjuk s egyenként bevonjuk vele a tésztát és szép sárgára megsütjük ha kihűlt valmijen ízzel összerakjuk”. Fölépítésében a nomposzult hasonlít a francia macaronhoz: két duci korong között némi töltelék.(Nagyon finom lehet, elvégre az Ady-kúrián meghonosodott neve a latin non plus ultra kifejezésből származhat. Ha kedvük támad megsütni, Ady Endre emlékére tegyék azt.)

Az utolsó karácsonyok

Közben Adyból valóban sztárköltő lesz. Nincs karácsony, hogy ne érkezzen felkérés a Budapesti Naplótól, a Nyugattól, hogy „öregem, írjál már nekünk valamit karácsonyra”. És Ady ír. Minden évben: Egy régi szán-út, A Jézuska tiszteletére, A nagyranőtt Krisztusok, Egy megíratlan naplóból... sorjáznak az évek és a versek. A szerkesztők, ahogy megkapják a kéziratot, azonnal közlik: nincs karácsony Ady nélkül! Aztán mikor milyenre sikeredik a vers: van érmindszenti békét árasztó, van a világgal perelő, van gyermekesen egyszerű és szívbemarkoló. De van. Erre egyébként Bandi is mániákusan vigyáz, mert az az érzése, hogy ha ilyen fontos lapszámokból kimarad, akkor elfelejtik az olvasói. A celebségért meg kell dolgozni, és ő meg is tesz mindent, hogy a figyelem középpontjában maradjon. A rajongói mindent tudnak róla: hogy éppen ki az aktuális szerelme, hogy milyen vendéglőkben van törzsasztala, hogy miféle cigánymuzsikát kedvel, és azt is, hogy milyen Érmindszent, a falu, ahonnan „jött, és ahova megtér” minden karácsonyban.

1913-ban már egyenesen olyan felkérés érkezik, amely becsületére válna akármelyik mai magazinnak: mutassa be Ady Endre az érmindszenti otthonát. Képes melléklettel közlik Ady írását:

„Érmindszent nekem legeslegelőször is az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netalán alszom és álmodom, és az édesapámat, aki pontosan hajnali öt órakor káromkodja el magát az alsó udvarban, holott ma már nem is engedjük gazdálkodni, kicsi földjét bérbe adattuk... Gyakran vagyok Érmindszenten, ... nagyon szeretem és féltem azt a két öreg embert, akik az anyám és az apám... én hamarosan le fogok csendesedni, élni és írni megszünök, s hazamegyek a mi kis „kúriánk”-ra. Az apám egyébként a ház mögött szép helyet szemelt ki, ahol az Érmindszentre származott diósadi Adyak fognak szerényen és csöndesen temetkezni.”

Amikor ezt írja, akkor még fogalma sincs, hogy már soha többé nem fog Érmindsznten karácsonyozni. Csinszkával való kapcsolata Ady utazóbőröndjeegyre szorosabbá válik, és 1914-től kezdődően minden karácsonyt, kivéve a legeslegutolsót, Csucsán tölt. Csinszka szűkszavúan írja le ezeket a karácsonyokat, a tőmondatokból mindössze annyit lehet kihámozni (belemagyarázni?), hogy valószínű nem jelentettek maradandó élményt, mert akkor – Csinszkát ismerve – megtöltött volna három oldalt is a naplójában.

Végül is érthető, hogy nincs meg a karácsonyi hangulatuk. Még nincsenek összeházasodva, amikor kitör a világháború. 1915 karácsonya előtt a bánffyhunyadi katonai sorozóbizottság előtt kell megjelennie Adynak, és nem kap felmentést. A Pesti Napló emiatt nem verset hoz Adytól december 25-én, hanem egy kiábrándult és odamondó cikket. „Hát hogyan képzelték a rossz hitű fantaszták, hogy én ennek a háborúnak komoly Petőfije legyek?” Aztán sikerül elintézni a felmentést, de marad a menekülés az italba és a veronálba a háború rémségei elől.

1916 karácsonyáról Csinszka mindössze egy sort ír: „Karácsonyt elég csöndesen és jól töltjük, Bandi is nyugodtabb.” Az 1917-es beszámoló sem bőbeszédűbb. A házastársak közötti kapcsolat egyre feszültebb, a veszekedések egyre gyakoribbak, gyötrelmes, megalázó, lélekőrlő jelenetek játszódnak le Ady körül, amelyek kétségtelenül siettetik az amúgy is nagybeteg ember összeomlását. Az egymásba kapaszkodás azonban életmentő is lehet, ezt mindketten tudják. Csinszka kitart, annak ellenére, hogy időnként fogcsikorgató összecsapások, gyűlöletes közelharcok tombolnak kettejük között.

1918 karácsonyára Adyt már Budapesten éri, ahova a háború csúfos vége és az ő leromlott egészségi állapota miatt költöznek fel. Már végleg ágyban fekvő beteg ekkor, tüdőgyulladása miatt állandóan magas láza van, semmi sem érdekli már, minden harcát megharcolta. Néha ernyedten turkál a paplanán felhalmozott napilapok között, de most már csak a címeket olvassa el legfeljebb. Legtöbbször a falnak fordul és néma letargiába merül. Csinszkát nem akarja látni, akarnok Lajos öccsére is haragszik. Többször megtörténik, hogy barátai – Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, Franyó Zoltán– meglátogatják, és ébredésére várva ott beszélgetnek közvetlen közelében, de ő – bár fölébred időközben – egyetlen rezdüléssel se vesz tudomást rólunk. Teljesen apatikus — már szinte nem is él.

Ady Endre édesanyjával és Csinszkával

December végén, az állandósuló spanyol-láz rövid szüneteiben, rá akarja venni Steinfeld Nándort, hűséges titkárát, hogy Garami Ernőtől, az akkori kereskedelmi minisztertől kérjen egy külön vasúti kocsit és szöktesse le Ideshez. De a titkár látja, hogy ez reménytelen kísérlet volna, mert Adyban már alig van annyi erő, hogy egy-két rövid órára kikeljen az ágyból.

Pedig ő úgy érzi, hogy csak Érmindszentre kellene elérnie, és minden megváltozhatna...

Epilógus

Ady Lőrinc csak fia halála után, amikor a szülői ház falán emléktáblát avatnak fel, ismeri be, hogy mégiscsak híresebb emberré vált költőként a fia, mintha vicispán lett volna belőle, ahogy ő mindig is szerette volna. Lenci bácsi – mert így emlegetik mindvégig a környéken az öregurat – elsőként követi fiát. 1929. április 21-én, 78 éves korában hunyja le örökre a szemét. És ő lesz az egyetlen az Ady-famíliából, aki az érmindszenti temetőben nyugszik. Meg elsőszülött gyermeke, a hat hónapos Ady Ilonka.

Ady Lőrinc és Pásztor Mária aranylakodalmas képe 1924-ből

Ady Lőrincné Pásztor Máriának hosszú életet ad a fennvaló, és minden éppen úgy történik, ahogy Bandi megjósolja, amikor utoljára látják egymást 1918 augusztusában, Csucsán. Ady zokogva búcsúzik Idestől, mert érzi, hogy ez az utolsó együttlétük. Az édesanya 1930-ban, fia új síremlékének felavatásakor eleveníti fel a találkozót: „Bandi azt mondta akkor: – Ides, maga hosszú életű lesz, maga sok mindent meg fog érni, amit én már nem fogok meglátni. De jól van ez így. 

Ides nemcsak fiának, Bandinak a sírjára vihet virágot. 1934-ben Léda is távozik az élők sorából. Fehér Dezsőnétől tudjuk, aki egyszer kikíséri Mari nénit fia sírjához, hogy Ides gyönyörű nagy csokor virágot, piros és fehér rózsákat visz magával, és a temetőben elfelezi. Egyik felét a Bandi sírjára teszi le, a másikat a Lédáéra.

18 évvel éli túl a fiát, és halála előtt egy évvel megszövegezi végrendeletét, amelyben az érmindszenti kúriát a zilahi Wesselényi Kollégiumra testálja. 1938. november 28-án a nagybeteg Lajos fia látogatására Budapestre érkezett nyolcvanéves öregasszony a Krisztina-körúton séta közben összeesik. „Elpihent a szív, amely 18 év óta vérzett jó fiának, Endrének korai halála miatt. A mindig könnyes, megtört fényű szemek örökre lecsukódtak" — mondja a gyászjelentés, amely hírül adja Ady Lőrincnének az elhunytát. Idest a fia, Bandi mellé temetik, a Kerepesi temetőbe. Halála országszerte nagy részvétet kelt, a gyászoló családnak táviratot küld a miniszterelnök és a közoktatásügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia, Szentgyörgyi Albert, a Nyugat és számtalan más szerkesztőség, a külföldi irodalmi nagyságok közül pedig Romain Roland és Thomas Mann is.

S a költő? A költő él.

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_2OFm8Z0e_webbanner_3_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?