1940 októberében interjút készít A Híd folyóirat a kor egyik nagy dívájával, Medgyaszay Vilmával. Az első fiatalságán és nagy sikerein túllévő művésznő többek között elmeséli, hogy Ady Endre verseket dedikált neki. Jaj, nemcsak azokat, amelyekről már az irodalomtörténet tud, hanem van neki egy olyan Ady-verse, amely addig soha sehol nem jelent meg nyomtatásban. Nem tudom, hogy mit érezhetett a riporter, amikor Medgyaszay Vilma kinyitotta régi súgókönyvét... A vers 1907 nyarán íródott, és egy leánygyermekről szólt... Diósi Ödönné Brüll Adél 1907 augusztusában szülte meg azt a halott kislányt, aki minden visszaemlékező egybehangzó véleménye szerint az Ady Endréé volt. De vajon ez a hat ujjal született leánygyermek lett volna Ady egyetlen utódja? Egyesek szerint nem. Ady-sorozatunk ötödik része.

Az első gyermek

1907. július elején Lédát táviratilag hívják haza, Nagyváradra, Párizsból. Édesanyja, az alig 54 évet betöltött Stern Cecília halálán van. A várandós asszony, akit alig néhány hét választ el a szülés időpontjától, és előző hónapjait terhességének Ady társaságában töltötte (ergo kiegyensúlyozottabb a szokásosnál), azonnal indul.  Nem riasztja férjét, Diósi Ödön csak szeptemberben jelenik meg Nagyváradon. Az igazi társra, Adyra, akivel négy éve van együtt, számíthat. Elméletileg. Mert mi történhetett amióta Ady hazajött Párizsból?

A költő 1907. júniusában érkezik vissza, Budapestre második s egyben leghosszabb — kerek egy esztendeig (1906. június 20. – 1907. június 21.) tartó — franciaországi időzése után. Élete megoszlik a Budapesti Napló redakciója, valamint főszerkesztője, Vészi József dunavarsányi nyaralója között, ahol rendszerint a hétvégeket  (számoljunk nagyvonalúan: csütörtöktől hétfő délutánig) tölti szerkesztőtársai s a Vészi család társaságában.

Dunavarsányba, a Vészi villába meghívót kapni nagy megtiszteltetés  - nyaranta ott gyűl össze a pesti szellemi élet színe-virága. Ne feledjük, ha Vészi József pártolt egy alkotót, annak azonnal megnőtt az ázsiója. Nem csoda, hogy a család lánygyerekei, akik ebben a milliőben nőnek fel, nemcsak bájosak, nemcsak sokat tudnak és kellemes társalgók, hanem megvan a knowhow-juk arra is, hogy hogyan kell egy író, költő bőre alá férkőzni.  Ady is rögtön rámozdul a nagyvilági dámaként viselkedő, franciául tökéletesen beszélő, művelt, csinos Margitra.
Vészi Margit, aki szép is, okos is, és a főszerkesztőnek a lánya is (nem mellékes, na!) épp otthon van, mert nemrégiben kötött házassága Molnár Ferenccel (igen, A Pál utcai fiúk, meg egyebek... ) nem működik valami jól. Azaz nem működik egyáltalán.  Nem most találkoznak először, a szikra sem az első közöttük. Kártyáznak, beszélgetnek, olvasmányokat javasolnak egymásnak, késő éjszakába nyúlón nézik a csillagokat. Igen. Minden körülmény adott ahhoz, hogy a kapcsolat szintet lépjen. Ekkor jön Lédától az értesítés, hogy nemsokára érkezik, mert édesanyja halálos ágyához hívja a család. A hírre Ady előreutazik Bécsbe, ott találkozik kedvesével, majd együtt mennek Nagyváradra. A szomorúság nagy. A három lány, Margit, Adél és Berta megrendülten kísérik ki a szeretett mamát a várad-velencei temetőbe. A család sírhelye – amint a társadalmi pozíció a nagyváradi elitben megköveteli – a fősétányhoz közel van. Fehér Dezsőné, a nagyváradi Szabadság napilap tulajdonosának, Ady egykori munkaadójának felesége, így emlékezett a velencei temetőbeli helyszínre:

Léda Nagyváradon marad a temetés után, Ady visszautazik Budapestre/ Dunavarsányra, hisz dolgozni is kell. Írni, írni, írni. Mindegyik szerkesztő vár tőle valamit: verset, tárcát, novellát. És Ady ír. Éjszakázva, borral, veronállal, amivel lehet, ír. Vészi Margit jegyzi fel naplójában, hogy rettenetesen nehezen alszik a költő, és időnként ordítva ébred álmából. Léda is ír, levélben tudatja közös barátaikkal, Bölöni Györggyel és feleségével, Itókával, édesanyja halálának hírét.

Valamikor ebben a nyári periódusban, Léda terhességének utolsó heteiben készül az az egyetlen műtermi közös fotó Adyval Budapesten, amelyet Székely Aladár kattint el. A visszaemlékező fényképész szerint 1907 nyarán látogatja meg őt Ady és Léda, és miután elkészül a fénykép az a kérésük, hogy a negatívat semmisítse meg,törje össze szemük láttára, hogy csak egyetlen példánya maradjon meg annak a fotónak. Így lesz. A fényképet Léda őrzi; utolsó, gödöllői otthonából kerül át a hagyatékát gondozó Révész Bélához, majd az akkori irodalmi múzeum leltárába. Így néznek tehát egymásra 1907-ben, gyerekük megszületése előtt. (És nem, nem volt ultrahangos vizsgálat, nem tudták, hogy fiú lesz-e vagy lány, Léda csak azt érezte, hogy kis élet van a szíve alatt. De hogy volt-e Székely Aladárnak szépségfilteres applikációja, na, azt nem tudnám megmondani.)

A szülés előtti utolsó napok azonban felőrlik energia- és szeretet-tartalékukat. Vészi Margit naplója örökíti meg ezt a periódust:

Fekete hajjal, hat ujjal születik a kislány, miközben Diósi Ödön vörösesszőke, Léda haja pedig bronzszínű. Csodálkoznak is néhányan a környezetből, de a tragédia miatt nem feszegetik  ezt a kényes kérdést. És még csak nem is a hajszín a legfeltűnőbb.

Hat ujja nincs és nem is volt senkinek a hivatalos családban.  A halva született csecsemő rejtélye sokáig foglalkoztatja a tudós társadalmat, még Czeizel Endre genetikus professzor is részt vesz a vitában sok évtizeddel az eset után. Meglátása szerint valóban Ady Endre kislánya lehetett, viszont nem Adynak a vérbaja volt az, ami ilyen tragikus kimentelt adott a történetnek, ugyanis ezekben az években a költő már nem volt fertőző beteg, sőt Léda – ha esetleg őmaga is elkapta a betegséget – már jóval túllehetett a fertőző szakaszán a kórnak. Sokkal inkább a nagymértékű dohányzás (ki tudta annak idején, hogy mi mindent okozhat a "hamvadó cigarettavég"), az állandósult stressz befolyásolta negatívan Léda terhességét. Adél maga – meséli egy szemtanú – sírt, zokogott, kétségbeesett, amikor meggyőződött arról, hogy gyermeke nem él: – Átok van rajtam! – kiáltotta, mert szenvedélyesen vágyott az anyaságra. A gyermek egy állandó kapocs lett volna közte és Ady között, hiszen már a szerelem hullámvasútjának minden stációját megjárták. A magasságokat azonban egyre inkább mélységes depressziók váltották fel. A gyerek egy biztos pont lett volna ahhoz az élhető kapcsolathoz, amire mindketten vágytak. De hogy nem adta meg nekik Isten vágyuk beteljesedését, az asszony valósággal összeomlott. A halott gyermekről már csak egyetlen szava volt: – Anyuka lábához! Azaz édesanyja sírjába szerette volna elhelyezni halott gyermeke kis koporsóját. Erről azonban megoszlanak a vélemények, hogy Ady és Léda kislánya valóban ott van-e elhantolva  Brüll Sámuelné Stern Cecília lábainál. Brüll Berta, Adél húga szerint nem:

Néhány nap múlva ellenben Léda anyósa elmondja menyének, hogy a gyermeket nem Brüll Cecília sírjába temették, hanem valahol a fal mentén fekszik, ami Lédából sírógörcsöt vált ki. Ady  is ott van, együtt érez Lédával (de ez nem az a korszak, amikor pszichoterápiáznak az emberek ilyen dolgok miatt. Ez az élet rendje, minden megy tovább... azaz nem megy, megbicsaklik). Léda elmerül a gyászban, Ady nem teheti, mert hivatalosan neki semmi gyászolnivalója nincs. És a szerkesztők sürgetik a munkával... Sanzont kell írni Medgyaszay Vilmának. Ráskai József az, aki nagyon várja a beígért opuszt, és Ady egy augusztus 30-án keltezett (alig négy nappal a lánya halála után) levelében szabadkozik a késlekedés miatt, és ígéri, hogy most már nemsokára...

És Ady Endre – az ünnepelt költő – egy kabaré-sanzon szövegébe írja bele a nagyon fájt. Valahogy így: „Én nem mertem, /Én sose mertem, /S a csók várni nem szokott, /Gyere, mert temet már a lányom/ S csókolni nem fogok. /Jöhetsz, siess, /Leáldozóra botlott/ A híres nyári nap — /Holnap, ha akarod, szeretlek/ Büszkén egy lány miatt.” A vers alig 1940-ben kerül elő Medgyaszaytól, és a rövid interjúban a megrökönyödött riporter arról faggatja a dívát, hogy eddig miért nem jelezte, hogy nála egy Ady-vers lappang, amire Medgyaszay bájosan válaszol: nem tudta, hogy ez a vers csak nála található meg. Persze, azonnal felmerül a csalás lehetősége, hogy valóban Ady írta-e a verset. Aztán a már idézett levél, valamint Vészi Margit naplóbejegyzése, minden kétséget eloszlatnak. Egyébként ezek az egyetlen sorok, amelyek jelzik Ady lelkiállapotát  a lánya halála utáni napokból. Vészi Margit naplója:

Vészi Margit teljesen együtt érez a költővel. Nem csoda, hisz barátságuk – ez a majdnem szerelembe hajló, szoros szimbiózis – régóta tart. 1904 óta. Csakhogy az apa addig óvta Margitot Adytól, amíg az férjhez ment Molnár Ferenchez. (Szóval bonyolult élet volt a ​századforduló Budapestjének szerkesztőségei táján.) Adyt a kor szokásrendszere, a saját életmódja, Léda nagyon nehéz természete messzire űzi a szenvedő asszonytól, halott gyermeke édesanyjától.. Szívesebben osztja meg érzéseit Margittal. A férj pedig, aki eddig meg sem jelent a történetben, valóban nincs jelen. Felesége  nem is hívja, nem is keresi a társaságát. Adyt akarja. Hisz ő az apa. Diósi, mármint a férj csak az események lezajlása után, szeptemberben látogatja meg feleségét. És „igazi együttérzésről” tesz tanúbizonyságot. Felajánlja a válást. A gyereket egyébként az ő nevére anyakönyvezik . Bár beszélni nem lehet róla, és egymás között sem tudják "feldolgozni" a veszteséget, azt, hogy Adynak mély, múlhatatlan fájdalmat okoznak a történtek, verseiből tudjuk meg: "Bús szerelmünkből nem fakad /Szomorú lényünknek a mása, /Másokra száll a gyermekünk, /Ki lesz a vígak Messiása, / Ki majd miértünk is örül."

A második

Jóval Ady halála után, 1927-ben, a csucsai  vár új tulajdonosa, Octavian Goga felröppent egy hírt, amely szerint Adynak 1917-ben született egy fia a falubeli bejárónőjüktől. Ez természetesen valóságos forradalmat idéz elő az irodalmi közvéleményben, azonnal levelek íródnak Csinszkához, aki immár a határ másik oldalán Márffy Ödönnéként éli az életét. Mi ez? Lehetséges-e? Ha igen, akkor miért titkolták el? Hogy lehet Ady fiát az ismeretlenségben hagyni? És persze, mindenki látni akarja a gyermeket. Csinszka hárít, és visszautasítja a lehetőséget:

A levelet egy erdélyi újságíró, Cseresnyés Sándor idézi évekkel később a Brassói Lapokban, egy olyan írásban, amelyben egy Diósi-leszármazottal, aki állítólag Csucsán is járt, meghányják–vetik a lehetőségét a feltételezett apaságnak. (Hiába, annak idején nem voltak DNS-tesztek, ismerősről ismerősre kellett járni, amíg valami bizonyos kiderült az ügyben.) Csinszka reakciója természetes, hisz ő huszonnégy évesen maradt özvegyen és gyermektelenül: hogy jön bárki is ahhoz, hogy azt állítsa, igenis neki sikerült, ami a fiatal feleségnek nem. Szóval készen áll az ítélet: ez nem igaz, hírlapi kacsa, fake news...

De amint történni szokott az ilyen sztorik esetében, ezt nem lehet csak úgy letudni. Ráadásul, Goga "nagy barátsággal és nyíltsággal" fogadja csucsai kastélyában az odalátogató  magyar újságírókat, akik közül a témát felkapó és éveken keresztül követő Benamy Sándor a legkitartóbb. Ő megismeri az édesanyját is a gyereknek, a falu legszebb román asszonyát, Ana Brudașcă-t: „Gyönyörű teremtés volt, csupa női titok, hamisság!”  A fiúnak Goga, a maga nagylelkűségében a Ciucean Petru nevet adja, de a magyar újságok végig Csúcsai Péterként beszélnek róla. Octavian Goga nevelt fiaként nő fel a gyerek, és csak a legkitartóbb kérésekre engedi meg Goga Benamynak, hogy talákozzon vele. Benamy írja róla:

„Tökéletes Ady-fej, haj, szem, bőr, testtartás. A gyermeket Goga találta, még pedig egy fán, amint éppen gyümölcsöt szedett. Goga akkor vette át Bonczáéktól a kastélyt, körülbelül 1920-ban. A gyerek hároméves lehetett. Hogy felvillant-e akkor Goga fejében, hogy ez az Ady gyereke, vagy csak később tapogatott erre rá, — e pillanatban nem tudjuk. Tény az, hogy a gyerek sorsa új gazdájával megpecsételtetett. Goga taníttatni kezdte és új nevet is adott neki: Csúcsai Péternek nevezte el, — Petre Ciuceanunak, — mert hiszen a gyermek nemzetisége, törvénytelen lévén, az anyja, után igazodik és így — román. Román elemit végzett és most román gimnáziumba jár. Jelenleg a segesvári liceumba jár, de járatta már Goga Nagyszentmiklóson, Nagykárolyban és Enyeden is. A vérségi család „gondolja“, hogy valami célja van a miniszter úrnak ezzel a folytonos városváltozással, de hogy micsoda, ezt nem tudja. Az azonban bizonyos, hogy Goga valamit „akar“ belőle csinálni és egyetemre küldi. Most már nemsokára eljön ennek az ideje is, talán éppen jövőre, — ha a fiú meg nem bukik. Mert, igaz, kétszer már bukott.”

A fiatalember története lassan elhalványodik. Goga halála után már valószínűleg nem jut pénz az iskolázására. Veturia Goga, az özvegy korántsem ilyen „befektetésekre” akarja fecsérelni férje vagyonát. Az időnként visszajáró Benamy Sándor megtudja, hogy a fiatalember a második világháború előtt a dési útépítőknél van alkalmazásban, egyfajta felügyelőként, aztán besorozzák, és a katonai szolgálata után traktorosként dolgozik a környéken. A legendát soha senkinek nem sikerül bizonyítania.

Mi lett a történet szereplőnek további sorsa?

Medgyaszay Vilma, aki annak idején Fedák Sári párjaként indította karrierjét a színpadon, túlélt mindent és mindenkit. Alakításai, dalestjei nagy sikernek örvendenek, korszaktól függetlenül. A színházba igyekvők sokszor csak annyit kérdeznek: „Játszik ma Medgyaszay?” Ha igen, akkor nem is számít, hogy mi van műsoron. 1955-ben, hetven évesen vonul vissza a pályáról, 1972-ben hunyt el Budapesten. Egyébként Aradon született.

Lédának nem lesz gyereke, és nem is marad terhes többé. Bár az Adyval való szakítás után sosem találkoznak, folyamatosan követi a költő pályáját. Ady halálakor, a temetés előtt Csinszka egy kis megsárgult fényképet nyújt át Nagy Andornak, hogy tegyék a költő mellé a sírba. A kép egy gyereket ábrázol. Az irodalomtörténészek sokáig azt hiszik, hogy az Ady gyerekkori képmása. Így is leltározzák a láthatóan kislányruhába öltöztetett, babát szorongató gyermek portréját. Nem. Ez nem Ady.  A fotón Léda van megörökítve. De erre csak évtizedek múlva derül fény. Csinszka soha senkinek nem magyarázza meg gesztusát, hogy miért akarta a fényképet Ady mellé tenni.

Vészi Margit 1906. május 19-én kötött házasságot Molnár Ferenccel Budapesten. A  házasság csakhamar megromlott. Molnár nem egy alkalommal tettleg bántalmazta feleségét. A nő alakja Margittaként jelenik meg Ady írásaiban. A szinte szerelemből szoros, mély baráti kapcsolat lett. Margitta 1910-ben vált el Molnár Ferenctől.  A válás után Rómában, és az USA-ban, Hollywoodban is dolgozott. Hetvenhat éves korában a spanyolországi Alicante városában, egy hotelszobában, önkezével vetett véget életének.

Benamy Sándor egyike volt a legtermékenyebb erdélyi újságíróknak a két világháború között, ezt követően Magyarországon folytatta pályafutását. Ő fordította magyarra a Solohovnak A csendes Don című regényét, de Dosztojevszkijnek a Bűn és bűnhődését is; meg Maupassantot, Flaubertet, Upton Sinclairt fordított. Szóval legalább négy-öt nyelven tudta szépirodalmi szinten kifejezni magát. 1989-ben hunyt el Budapesten.

Octavian Goga, a "magyarabarát" költő Petőfit fordított, és Madáchnak Az ember tragédiáját is átültette román nyelvre. Nem kell csodálkozni, Budapesten végezte tanulmányait.  Politikai pályájának fulmináns felfutása – már 1919-től ott van a miniszterek között – adja Csinszkának az ötletet, hogy fölajánlja neki a csúcsai kastélyt eladás céljából, amit a politikus-költő el is fogad. Az már más kérdés, hogy mire a kért összeg Csinszkához kerül, addigra már csak egy bundát tud vásárolni belőle az özvegy. A szélsőjobbos, fasiszta kormányt is támogató politikus 1938-ban hal meg hirtelen. Először Bukarestben temetik, koporsóján horogkereszttel, majd a kommunista rezsim alatt kerül sor csúcsai újratemetésére, ahova felesége mauzóleumot emeltet számára, és a román-magyar  kommunista irodalomtörténet fölépíti az Ady-Goga barátságáról szóló, megalapozatlan legendát.

Csinszka élni akar. Ady halála után is. Lehetőleg múzsaként. Megkörnyékezi Babits Mihályt, de valószínű, hogy nem jön be annyira a költőnek, hogy az feleségül vegye. Aztán kis idő múlva megismerkedik Márffy Ödön festőművésszel, és egy nyugodt  házastársi kapcsolatot élvezhet. Látszólag, mert Csinszkát „élete utolsó két vagy három esztendejében egész lényét beborító szenvedély, vagy inkább romantikus szerelem tartotta fogva. Olyannyira uralkodott rajta, hogy hovatovább csak ez érdekelte, erről beszélt, csalódásait, a pillanatnyi elkedvetlenedéseket mindenkinek vele kellett szenvednie, még a férjnek is” – írja a hivatásos múzsaként működő asszonyról Passuth László. Csinszka 1934-ben bekövetkezett, pár nappal később a halálát okozó agyvérzése napján is ez az új szerelem  zaklatja föl. A feltételezések szerint sógora, a családos Márffy Károly iránt érzett reménytelen szerelme okozza tragikus összeomlását. Egy kellemes vacsora közben a feje az asztalra csuklik. Vége. Soha nem akart gyereket.

S a költő? A költő él.