Hozta az első szerelem emlékét. Kincs Gyula barátságát. Életre szóló kapcsolatokat diáktársaival. A nótázást. A bort is itt kedvelte meg. S a nőket. Mi kell még? Ady-sorozatunk negyedik része.

Zilah, 1912. május 28.

 A megfontolt, kálvinista professzorok városa lázban ég, mert másnap és harmadnap nagy ünnepséggel egybekötött találkozót szervez a skólában az Országos Református Tanáregylet. A rendkívüli alkalomra az alma maternek sok híres véndiákját is meghívták, többek között itt lesz Ady Endre is, akit annak idején diáktársai csak Adybandinak szólítottak ( se nem Adynak, se nem Bandinak, hanem így egyben, Adybandinak).  Este már szól a cigánymuzsika Pallay Béla közjegyzőnél. Ott van Zilahy Gyula  debreceni színigazgató és Borbély Lili, a primadonna is, akik szintén fel fognak lépni az ünnepélyen, valamint Papp Viktor, a költő egykori iskolatársa és barátja. Fogy a sör, bor, pezsgő, átforrósodik a hangulat. Vacsora után a művésznő feláll, és elszavalja Ady Szívek messze egymástól c. versét. „Valahol egy bús sóhaj szállt el/ S most lelkemen pihen,/ Valahol kacagás csendült most/ S mosolyog a szivem./Valahol szép lehet az élet,/Mert lány után futok/S valahol nagy lehet az átok,/Mert sírni sem tudok.”

A levegő megfagy, senki nem tudja, hogyan fog reagálni Ady. A hatás valóban nem marad el, a költő szólásra emelkedik pohárral a kezében. A legenda szerint ezt mondta Zilahy Gyulához fordulva: – Zilahy apám, ezennel ünnepélyesen megkérem tőled a Lilike kezét, mert ilyen bájos és kedves nőt még nem láttam s bizonyisten halálosan beleszerettem. Mondjuk, erre a reakcióra senki nem számított... Mi több, Ady máris indulni akar a paphoz. Csak nehezen tudják rábeszélni, hogy aludjék egyet a dologra.  De sikerül. Másnap semmire nem emlékszik. A bor meg a veronál sikeresen törli a memóriakártyáról az információkat. A barátok felszusszannak. Ők tudják, hogy a költő, aki egyenesen Budapestről érkezett, alig néhány nappal azelőtt hagyta el három és fél hónapos kezelés után a szanatóriumot.

Intermezzo. A Városmajor szanatórium.

Dr. Kozmutza Béla főorvos úgy értékelte, hogy páciense megerősödött, és elhagyhatja az intézetet, ahova a költő, menedéket keresve, még február közepén bejelentkezett. Hogy mire kellett a búvóhely? Itt gyűjtött erőt arra, hogy szakítson Lédával, aki márciusban érkezett meg Párizsból, és a nagy jelenet, amely nem volt se szép, se megható, se könnyes, éppen a Városmajor szanatórium falai között játszódott le. Bár maga a szakítás március 13-án következett be, Adynak még két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy megírja az Elbocsátó szép üzenetet, amely a Nyugat május 16-i számában jelent meg. „Általam vagy, mert meg én láttalak /S régen nem vagy, mert már régen nem látlak. ”

A főorvos megértően viselkedik betegével ezek alatt a hónapok alatt. Tudja, hogy milyen lelkiállapotban van, ezért nem ragaszkodik szigorúan a házirendhez, sőt éppen maga mutat be Adynak egy elragadó fiatal hölgyet, aki szintén az ő páciense. Azt reméli, hogy Bisztriczky Józsefné, mert férjes asszonyról beszélünk ebben az esetben is, jó hatással lehet rá. Ady, aki akkoriban éppen a Lédával való kilátástalan kapcsolatának lezárásához keres erőt magában, csinos betegtársához azonnal közeledni kezd. Rögtön nevet is talál neki: Ada. (Ha valaki nem értené a név eredetét, ragozom: Ady-Ada.  De van egy  vers is, rá lehet keresni, abban is elmagyarázza Ady, hogy miért e név. Engem csak az lep meg, hogy ez az asszony, akiről olyan keveset tudunk, az Ady énje női másának a nevét kapta. Mit tudott Ada, amit a többi nő nem?) A szanatóriumban együtt töltött hetek és az azon kívüli időben váltott levelek arról tanúskodnak, hogy Ady valóban mély kapcsolatot épített ki Adával. Feleségül akarja venni. ( Őt is. Hiába na, ez a volt a mániája: bor–nő–szerelem–versek–házasság... ígérete.) Ada Aradon él, a kezelés után természetesen haza megy, Ady pedig indul Zilahra, egykori iskolástársaival és tanáraival találkozni. Léda a múltté. A nő, aki már csak Adél, állítólag, a bécsi vonatállomás peronján olvassa a frissen vásárolt Nyugatban a verset. „Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor...” A legenda szerint a Czigány Dezső által 1907-ben festett Ady portrét a költő Lédának ajándékozta, azaz megjelent vele Diósyék otthonában, és fölakasztotta a nappali falára. Ahányszor összevesztek, levette a festményt, és elviharzott vele. Amikor kibékültek, a portré visszakerült a nappaliba. Az Elbocsátó szép üzenet megírásakor a festmény éppen Lédánál van, és ott is marad, mert Ady nem kéri vissza, ugyanis soha többet nem találkoznak. Léda élete végéig őrzi, halála után gödöllői otthonában találják meg.

Ada is kap ajándékot az elváláskor. 1912. május 3-án Adyt fölveszik a Martinovics szabadkőműves páholyba. Márciusban jelentkezett, a páholy tagjai áprilisban golyóztak, azaz szavaztak a felvételről, és a Jászi Oszkár, Rónai Zoltán valamint Fried Ödön által írt támogató sorok, illetve Ady közismert nézetei alapján egyhangúlag megszavazzák felvételét, amelyre 1912. május 3-án kerül sor a Podmaniczky utca 45. szám alatti Nagypáholyház egyik termében. A felavatás során a hagyományhoz híven az újonnan megválasztott tagok egy kötényt, és két pár kesztyűt kapnak: az egyik pár a sajátjuk, a másik pedig a feleséget, barátnőt, menyasszonyt illeti meg. Ezt a pár női kesztyűt ajándékozza Ady Adának, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire komoly szándékai vannak a jövőre nézve. Aztán elutazik Zilahra

Zilahon a visszahozott zászlóval

 Mert Kincs Gyula, egykori tanárja, hívja. És akkor menni kell. Kincs Gyula, a latin-ógörög szakos tanár, akinek igazgatósága alatt felépítik a kollégium új épületét Lechner Ödön tervei alapján, aki annak idején Adybandi első versét publikálja a Szilágyságban, akinek édesanyja, „Kincs néni” nemcsak a saját kosztos diákjait eteti, hanem mindenkit, akit hazahoz a fia. Amikor Ady  megismeri Zilahon Kincs Gyulát, a tanár még a fiatal professzorok közé tartozik, szívesen időzik diákjai társaságában. A barátság, mely kialakul közöttük, soha nem szűnik meg. Erről a különleges viszonyról Kincs Elemér, a professzor úr fia is írt:

Hát akkor hogyne menne Zilahra Ady. Egyébként is sokszor és szívesen tért vissza ide, sok iskolatársával állandó kapcsolatban van, és más kedves tanárai is ott vannak a városban (Petri Mór, Both István). Eldönti, hogy ez alkalommal kivágja a rezet, és elkápráztatja a közönséget a friss, ott helyben írott verseivel. Az elképzelés jó, ám a vershez kell az ihlet. Az ihlethez nő vagy bor. Vagy mindkettő.  Egyikből sincs hiány. Borbély Lili művésznő már Debrecenben csatlakozik hozzá a vonaton, majd amikor megérkeznek Zilahra, egyből kikocsiznak a Meszesre,  onnan pedig egyenesen becsöppennek a közjegyző által adott vacsorára. Itt aztán egy kis nótázás lesz, még egy kis bor, leánykérés!... (aztán blackout... áramszünet). És vers sehol. Vagy mégis? Papp Viktor, a tehetséges zenész, Adybandi  „házi cigánya”, aki szintén részt vett az ünnepségen meséli el, hogy milyenre sikerült az est.

Végül sikerül a barátoknak, és nem utolsó sorban Kincs Gyula professzornak meggyőzni őt, hogy menjen el. Amikor kiáll a színpadra, nem fogadja taps, a terem azonban elcsendesedik, és várakozón figyelik a költőt, akinek a fogadkozása –  hogy az ott és akkor megírt versét fogja elmondani – körbejárta már a várost (pedig nem volt fb), mindenki kíváncsian várja, milyen lesz a nevezetes költemény. Sokan feljegyezték, hogy Adynak a sok cigarettázás miatt mindig fátyolos, rekedtes vot a hangja. Tényleg csendnek kellett lennie ahhoz, hogy mindenki hallhassa amit mond.  A visszahozott zászló – hangzik el a cím. „De innen hoztam, amit hoztam,/Amit akartam és eléltem/S a zászlót, ami le-fölvillant/Mindig: csatában, tűzben, vérben,/.../ Innen vittem és visszaértem,/Gazdag volt, furcsa és buja,/De itt van, elhoztam fehéren.” Taps, könnyek, Kincs Gyula forró kézszorítása, díszvacsora és a nagy költőnek kijáró ünneplés. S amikor már mindenki kidől, ő még akkor is ott ül Kincs Gyulával, legkedvesebb tanárával, és a diákkori emlékeket, csínyeket, szerelmeket, régi barátokat emlegetik fel. Például Rózsikát, Kincs néni szolgálóját, akinél szebb fruska alig volt a városban, és sorra kísérgették a diákok, hogy segítsenek neki hazavinni a piacról a portékát. Adybandi is ott volt közöttük.

Vissza az időben: Zilah, 1892-1896

Ötödikes gimnazistaként érkezik a Meszes-alji városba. Szilágysági gyereket alig visznek abban az időben más középiskolába, mint a zilahi Wesselényi-kollégiumba. Hogy Ady Endre először a nagykárolyi piarista atyáknál kezd, annak az az oka, hogy „Ides“, nem akarja olyan messzire adni magától gyermekét, hiszen Nagykárolyban úgyszólván hetenként megnézheti, mit csinál a szeme fénye. De végül elkövetkezik ez a pillanat is. Ez az erősen református szellemiségű város, az erdélyi Debrecen, ahol nemcsak a kollégium tanárai és a diákok reformátusok, hanem  iparos polgárság java része is, Adyban mély nyomot hagy.

A diákság több csoportba oszlik a kollégium falain belül meg kívül is, erről Szunyoghy Farkas, az egykori iskolatárs tudósít:

Mire úr lesz Adybandiból (itt azért el kell mondanom, hogy ugyanabban az időben még volt egy Ady Endre a kollégiumban, aki két évvel a mi Adynk fölött járt. És persze, rokonok voltak. Mi több, az oskolában a másik Ady is írogatott verseket. De aztán szolgabíró lett belőle.), tökéletesen megtanul élni a kiváltságaival, amelyek közé nemcsak a sétapálcával való járás és a dohányzás tartozik, hanem a borozás is. A rossz nyelvek ugyanis azt mondják, hogy a Meszes dombjain megtermő szőlőből olyan savanyú bor készül, hogy eladni nem lehet, így hát a város lakói kénytelenek meginni mindent, amit termelnek. Adybandi becsületesen hozzájárul ahhoz, hogy semmi ne maradjon a kocsmárosok nyakán. És sok van belőlük:  az Alszegen van a Korona, a Tuhutum utcában a Kapus, aztán a Pántofli,  a Kraszna utcában  Délczegné kocsmája, a Polgári-téren pedig a Vartyák-féle kocsma. Ady Lajos, a família kisebbik fia, aki szintén a kollégium diákja, így emlékszik vissza bátyjának ezekre a virtuskodó, duhajkodó éveire:

Ady szoros viszonyban marad a hangokkal egész életében. Legjobban a cigányzenélést szereti. A zilahi négy esztendő alatt nemcsak diák urak lesznek a barátai. Gyuri prímással is csakhamar barátságot köt, Lingó, a kisbőgős, imádja Ady urat, úgy tud velük bánni. Nem pénzzel, hiszen zilahi diáknak pénze soha sincs, hanem úgy, másként, cimborasággal. Budapesti életében is meglesznek kedvelt cigánybandái:  Banda Marci egyszerű, nemes játékát szereti; elgyönyörködik Kóczé Antal (szilágysági, tasnádi cigány) magyar virtuózkodásában ; Rácz Laci szertelensége mulattatja; a Vörös -testvérek, az Orfeum kávéházban mindig készen állnak  Ady úr váltakozó hangulatának szolgálatára. Milyen nótákat énekel? Népdalokat, aztán Bihari és Lavotta hangszeres szerzeményeit, Egressy Béni Petőfi-dalait. A legszebb magyar nóta szerinte a „Cserebogár” és a „Befútta az utat a hó”.

Adybandinak Papp Viktor, az iskolatárs a másik „házi cigánya”. Tizenöt éves, amikor először hegedüli el Adynak a Tell Vilmos nyitányát. Aztán évtizedeken át tartó muzsikálás következik. A birtokában lévő összes kottát eljátsza neki. Ady gyakran Beethoven-szonátákat, Wieniawski- mazurkákat, Paganinit és Schubertet vagy éppen Mendelssohnt akar hallani, s többször előadatja Viktorral saját szerzeményeit is. Viktornak az egyik valcerére verset is ír.

Friedmann Tibor, aki ott van ezeken a lumpolásokon több szempontból érdekes. Egyrészt mert családja a módosabb zilahi polgárok közé tartozik, és Adybandi már ekkor – lehet öntudatlanul – keresi ezeknek a haladó szellemű, tehetős réteghez tartozó embereknek a barátságát. Tibit azért szereti, mert jól öltözött. Adynak ez a tulajdonsága egyébként 35 évesen is megmarad: irigy azokra, akik jobb szabású ruhákban járnak, mint ő. Mi több, Tibinek a húga:  Zsóka. Igen, az a Zsóka. Az első szerelem. Már nem él Ady, amikor Zsóka elkezd mesélni 1-2 újságírónak arról, hogy milyen is volt az a félszeg diák, aki neki igazából sohasem udvarolt.

A tanárok egyébként jó szemmel nézik a diák urak udvarlásait. Mi több, még tánciskolába is elküldik őket (Adybandi nem szeret táncolni, még Zsóka kedvéért sem. Az egyik bálon, ahol a második keringőre beiratja magát a Zsóka táncrendjébe, egy hatodikos gimnazistát küld maga helyett Zsókához, aki fülig vörösödve hebegi, hogy „Adybandi küldött, hogy táncoljam el helyette a második keringőt.” Ennyi.) Szóval, a kollégiumi tanárok meg vannak győződve, hogy a fiatal úrilányok társasága finomító hatású a falvakból felkerült vadóc, félszeg diákokra. Nincs abban semmi rossz, ha a diákok polgári családoknál leánykákkal találkoznak. Sőt: csiszolódik a modoruk, önállóbbak lesznek. Pesze szigorúan szülők jelenlétében. Nos, Ady és barátai Friedmann Sámuel házába járnak finomodni. A tekintélyes férfiúnak birtoka, malma, szeszgyára van Zilahon, meg nyolc gyereke, köztük a világszép lány, a madonnaarcú Zsóka. Friedmann-né, a helyi nőegylet elnöke zsúrokat szervez, s néha egész éjjel veri a zongorát, csakhogy a diákok jól érezzék magukat, s ne menjenek italozni a kocsmába. Papp Viktor így emlékszik a házra, a családra:

Adybandi soha nem vall neki szerelmet. Mindig félszegen a kezébe csúsztat egy-egy verset, és megy is tovább. Beszélgetni se beszélget Zsókával. A lány nem is nagyon kedveli. Vannak olyan nyolcadikosok, akik jóképűbbek, még a verseik is mintha szebbek volnának, és tudnak udvarolni is.

Aztán eljön az utolsó június. „... s ujjongtunk, nincs tovább,/ Most gyertek szabad mellü örömök/ S pusztuljatok bilincses iskolák.” Adyt várja Debrecen, a jogakadémia. Itt jelenik meg első kötete, a Versek. Két év múlva épp eldönti, hogy abbahagyja jogi tanulmányait, és felcsap újságírónak, amikor hírt kap arról, hogy „férjhezmegy megy a Zsóka”.

Epilógus

Mi lett a történet szereplőinek a további sorsa?

Az 1912-es zilahi találkozó után Ady és Kincs Gyula kapcsolata ugyanolyan bensőséges marad, mint azelőtt. Házassági szándékát is megbeszéli vele. Együtt mennek Kincs Gyula sógorához, Visky Józsefhez, aki rokona Csinszkának. 1915. december 31-én Kincs Gyula, alig 65 évesen, visszaadja lelkét teremtőjének. Az új évben  Csúcsán éri Adyt szeretett tanárának váratlan halálhíre. Háború van, betegen, zord időben, Csinszkával együtt mennek át a Meszesen a temetésre Visky Józseffel. S az összetört, beteg költő, a hajdani tanítvány a temetésen térdre rogyva zokogja: „Elvesztettem az apámat! Ő volt az én apám!” Hazamenet megfogalmazza a Pesti Naplóban később megjelent verset: „Fájt, hogy az arcod/ Nagyon sima volt a ravatalon: /Hogy törölhette/ Arcodról le a drága indulatokat /A halál, ez a durva Hatalom?”

1943-ban hozzák az újságok Borbély Lili, az egykori debreceni primadonna halálhírét. A szalagcím: Görgényszentimre közelében, szívszélhűdésben hirtelen elhunyt Ady Endre egykori menyasszonya. Bár hangosfilmben is játszott, és nem volt tehetség híján, Borbély Lili életének legnagyobb eseménye a zilahi éjszaka volt. Szívesen elmesélte bárkinek, akit érdekelt, hogy hogyan kérte meg a kezét Ady Endre mindössze egy napi együttlét után. Amint az újságok írják, „a primadonna szegényen, egyszerűen halt meg.”

Bisztriczky Józsefnét, Adát, Ady Endre meglátogatja Aradon még 1912 nyarán. A látogatás kínos feltűnést kelt a városban. Felröppen a híre annak,  hogy a költő egy nőért jött le, azt is tudni véli az újságíró, hogy kiről van szó,  de nem írja le a nevet. Ezt követően Adynak kell cáfolatot megjelentetnie, hogy megvédje Ada  jó hírét. Amit meg is tesz. Soha többé nem találkoznak. Ada menye, Bisztriczky Tiborné évtizedekkel később meséli el, hogy anyósa őrzött egy pár fehér kesztyűt, amit Adytól kapott. De senki nem tudja, hova lett.

Léda félreáll. Egyetlenegyszer ír Adynak, egy évvel a szakításuk után, hogy átutazóban van, találkozzanak Bécsben, a pályaudvaron. Egy órára. Ady akkor épp Mariagrünben pihen. Mylittával, Nyanyucival, Kicsivel. Nem megy. Léda, az utolsó próbálkozás után arisztokratikus méltósággal visszavonul a világ elől. Soha, még kivételesen sem fogad újságírót, interjút nem ad, Adyról nem nyilatkozik, nem átkozza, nem dicséri, és nem menti fel: nem kommentálja azt, ami történt. Schöpflin Aladárnak minden szava érvényes:

Ady  – Zsóka kérésére –  már befutott költőként beajánlja Friedmann Tibort, ifjúkori szerelmének bátyját a  Munkásbiztosító  Pénztárhoz,  Sarkadi  Ignác  igazgatónak. Fel is veszik. A diáktárs az első világháborúban  katonai szolgálatot teljesít,  s mint  az  Országos Társadalombiztosítási Intézet  aligazgatója  megy nyugdíjba.  1953.  május  1-én  halt  meg.

Zsókával Kolozsváron találkozik Ady, amikor kezelésre jön  1909-ben a Lechner klinikára. Zsóka ugyanis itt él, férje vasúti mérnök, Dózsa Miksa. Sétálnak a promenádon, megbeszélik ifjúkori érzéseiket, Ady fényképpel búcsúzik tőle, amelyen egykori, Zsóka lányságát, a hozzá fűződő érzelmeket búcsúztató  zsenge versének két sora áll. „Bevégzett regény és be nem végzett álom,/ Zsóka volt az én első ideálom”.  A nő élete végéig őrzi a fotográfiát, és annak ellenére, hogy irtózik a nyilvánosságtól, idős korában elmeséli zilahi emlékeit Adyról. 1954-ben hunyja le szemét, hamvai a kolozsvári Házsongárd temető lutheránus parcellájában nyugszanak.

1954-ben hal meg Budapesten a hűséges barát is, akinek hegedűjátékára, barátságára, pénztárcájára mindig számíthatott Ady, akivel szintén Zilahon köttetett a barátság : Papp Viktor.

S a költő? A költő él.