Még egyszer Kolozsvár – amikor párbajra hívták ki Ady Endrét
A New Yorkban foglalnak szobát. Ady fáradt és beteg. Ideges. Halálra izgatja magát a bevonulás lehetősége miatt. Csinszka vállalja, hogy kijárja férje felmentését a kolozsvári hadkiegészítőnél. 1916. január 17-31.
Zajlik az első világháború, mindenkinek be kell vonulnia, a férfiak sorra kapják a behívót. Ady, a szent lázadások, vágyak és ifjú hitek költője ekkor már nagyon betegen, összeroppanva, fiatal feleségének erejéből, szeretetéből, barátai, olvasói, értői támogatásából él. Kolozsvár rossz emlék, 1909-ben járt itt, semmi nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. A Lechner-féle félresikerült kezelés története él benne, sőt, mi több, egy éppen zajló affér helyszíne lesz a város. Mert ahol Ady megjelenik, a kedélyek felkorbácsolódnak. Szinte párbaj is lesz. Vagy mégsem?
De vegyük sorra. A New York legelegánsabb szobáját kapják meg, első emelet, erkély, Jókai utcára néző apartman. A fiatal művészek, újságírók ellepik a szálloda kávézóját, órákat töltenek ott, hogy hátha megpillantják Ady Bandit, amint kisétál vagy leül valamelyik kávéházi asztalhoz. Bandi nem nagyon jár ki. A bevonulás lehetősége szinte lebénítja. Ha ő nem érték nemzetének, ha veszni hagyják, ha kiküldik a frontra, akkor magukra vessenek. Iszik, mértéktelenül cigarettázik, és ennyi. Ír. Időnként.
A történtekről Csinszka nagyváradi ismerősöknek, Bandi ottani, újságírói korszakából megmaradt, ragaszkodó barátoknak számol be:
Ennek örömére, hogy mégiscsak megmenekül a háborútól, legalábbis olyan szinten, hogy nem kell a fronton szembesülnie a borzalmakkal, Bandi fölenged, elkezd mulatni, Csinszka szerint tíz napig reggel ötkor fekszenek le. (Ezt csinálja utánuk valaki☺.) És a „kolozsvári értelmiséggel” is összetűzésbe kerül. A Rákosi Jenő-féle affér Kolozsvárra is begyűrűzik, és Gyalui Farkas, a város egyetemi könyvtárának az igazgatója az, aki a Kolozsvári Hírlapban véleményt mond az esetről.
A történet pikantériája, hogy Rákosi Jenő – akinek bár 12 kötetben adták ki gyűjteményes munkáit, mégiscsak az Adyval való nézeteltérése miatt maradt meg a kollektív emlékezetben – igazából egy Babits versen akadt ki, amelyben a költő azt ecsetelte, hogy ő inkább a szeretett nőért ontaná vérét, mint bármilyen háborúban, és ebből, aztán igazi kultúrharc kerekedett. Ady és a teljes Nyugat szerkesztőgárdája felsorakozott, és Ady lett végül az a személy, aki a történetben Rákosi ellenfeleként maradt meg. Ady és Rákosi között volt némi korkülönbség, és a „tisztes kort megért” akadémikust nem fenyegette például a besorozás veszélye, úgyhogy emberileg érthető, hogy miért kerültek különböző táborokba.
Gyalui Farkas, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója Rákosi mellett tette le a voksát, és szinte párbaj lett belőle. Ady 1916. január 20-án nyilatkozott a kolozsvári Újságnak, és a mondandójában többek között plágiummal (☺) vádolta meg Gyalui Farkast, akinek valóban volt egy ilyen ügye, egy színdarab kapcsán évekkel azelőtt. A reakció a párbajra való kihívás volt.
Gyaluinak két évvel előtte, 1914-ben lett öngyilkos a felesége.
— Meguntam az életet, a legelső háromemeletes ház harmadik emeletéről leugrom.
Úgy is tett. (...) Gyalui Farkast a színházban értesítették a szörnyű csapásról s a férj kétségbeesve sietett feleségéhez, de már késő volt, Gyaluiné félóra múlva meghalt. Az öngyilkosság híre csakhamar elterjedt az egész városban s Gyalui Farkas iránt a legnagyobb részvét nyilvánult meg. Gyaluiéknak egy tanárjelölt leányuk és egy nyolcadik gimnazista fiuk van.
Szóval Gyalui Farkassal folyik a harc a kolozsvári újságok hasábjain, aztán az ügy Ady segédjeinek kimagyarázkodásával lezárul. Nem lesz párbaj, mindketten elállnak tőle. Csinszka a feszültségeket egy kis shoppingolással vezeti le (☺). A sztorit Ferenczy Zsizsitől, Szentimrei Jenő feleségétől tudjuk meg.
Mindeközben a fiatal értelmiség sorba áll, hogy bekerüljön Ady látószögébe. Napokkal előtte le van foglalva minden kávéházi asztal. Ott ülnek és várnak. Hátha lejön Ady. Elég volna, ha látnák, és esetleg dedikáltatnák a köteteket. Válthatnának két szót. A szerencsésebbeknek van olyan ismerősük, aki bejáratos a költőhöz. Azok fölmennek, és bekopognak. Egyike ezeknek a „szerencséseknek” Gredinár Aurél, aki negyven évvel később az Utunk hasábjain osztja meg emlékeit.
— A fenét! — mondta a múlt évben elhunyt Isac Emil, amikor meglátott az utcán. — Ha így halad, egy év múlva tábornok lesz. De nem erről van szó. Jöjjön velem. Elviszem valahová, aminek örülni fog. S csak a régi New-York szálloda halljában mondta meg, hogy a Kolozsváron tartózkodó Ady Endréhez megyünk, akivel ő még Párizsban barátkozott össze. Ady akkor a szálloda Puskin utcára néző elsőemeleti erkélyes szobájában lakott, s mint utóbb megtudtam, katonai ügye elintézése végett jött feleségével, Csinszkával Kolozsvárra. Isac Emil, aki jól látta fiatalos elfogódottságomat, még jobban zavarba hozott azzal, hogy maga előtt engedett be az ajtón. A pillanatot könnyű elképzelni. Több mint öt éve olvastam, szerettem és szavaltam a gimnáziumi önképzőkörben a verseit és most egyszerre — szemtől szemben vele! Mi tagadás, a varázs alól az első percekben bizony nem tudtam szabadulni.
— Szervusz, Bandi — mondta Isac és mosolyogva rám mutatott — vendéget hoztam. Ezt a fiatal vitézt, hogy személyesen is megismerje a legnagyobb élő magyar költőt.
Ady se szó, se beszéd, egyszerűen megölelt, majd visszafeküdt ágyába.
— Mégsem fogadhatlak így benneteket, öltözetlenül — mondta, s máris cigarettával kínált. Csukottnyakú, fekete ing volt rajta, s amikor beléptünk, az ablaknál állt s a hóesést nézte. Nyilván csak pár perce léphetett ki ágyából, hogy mozogjon egy kicsit. Nekem az ágya szélére kellett ülnöm.
— Nem láttátok — kérdezte — nem jön négy szuronyos katona hordággyal utánam?
— Még csak az kellene! — nevetett Isac. Nem vagy le katonaszökevény!
A felmentés örömét a sok napig tartó bulival, intenzív tássági élettel, vacsorameghívásokkal ünneplik meg. Ady Bandiékat a Szentimrei család is vendégül látja egy estére. És, bár nagyon ritkán történik meg, Ady felolvas a verseiből. Ferenczy Zsizsi szerint ezt is:
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
1916. február elsejére érkeznek haza Csucsára. Agyonnyúzva. Csinszka napokig föl sem kel az ágyból. Ady sem. Még hátra van szűk három éve. Végignézi a román betörést 1916-ban, szinte beleőrül, látja a menekülőket a csucsai magaslatról. És tudja. Erdély elveszett.
Végül ő sem ússza meg a háborút.
A szereplők
Rákosi Jenő, létkérdésnek tartja a trianoni határok megváltoztatását, ezért dolgozik 87 éves korában bekövetkező haláláig. És bár Ady már nem tud hozzászólni, ebben egyet értenének, Erdély nélkül egyikük sem tudja elképzelni az akkori Magyarországot.
Gyalui Farkas, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója, nyugdíjba vonulása után intenzív irodalmi életet él. Guy de Maupassant első magyar fordítói közé tartozik. 1952-ben éri a halál, Kolozsváron. Emlékiratai fontos kortörténeti dokumentumnak számítanak.
Gredinár Aurélt elviszik a frontra. Túléli, kolozsvári újságíróként, színpadi szerzőként él 1967-ig.
Ferenczy Zsizsinek – Szentimrei Jenő feléségének – barátnőjéről, Boncza Bertáról magnóra adott vallomását Óvári Attila teszi közzé a hatvanas években. A tehetséges előadóművésznő (aki elsősorban gyönyörű hangjával varázsolta el közönségét) 1969-ben huny el.
Csinszka 1920 októberében házasságot köt Márffy Ödön festőművésszel. 1934-ben agyvérzés okozza halálát. 1916-os Adyval való kolozsvári tartózkodásuk alatt jelenik meg a Nyugat folyóiratban magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse. Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet…
S a költő? A költő él.
