A palimpszeszt az a pergamen, viasztábla vagy papirusztekercs, amelyről lekaparták az eredeti szöveget, hogy újabb írásfelületet nyerjenek, így a rétegesen képződő emlékezet metaforája. A VII. Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál meghívott alkotói a családi gyökerekkel rendelkező személyes emlékezet működését vizsgálják a hétfőn a kolozsvári Bánffy-palota pincéjében megnyílt Palimpszeszt című kiállításon.

A kiállítás olyan értelemben valóban fesztivál, hogy ünnep: most 24 kolozsvári alkotó számára lett egy hétre a közös gondolkodás és kreativitás origója a Bánffy-palota hűvös-dohos pincéje, amely régi, omladozó falaival, a sarkokban őrzött, feledésbe merül szobrokkal, labirintusszerű járataival olyan tér, amely újabb dimenzióval egészíti ki az ide helyezett installációkat.

Iakob Attila történész, a Kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa kilátásba helyezte, hogy a pincét, amely néhány éve már „szimbiózisban él” a kolozsvári kortárs alkotókkal, a közeljövőben felújítják, hogy még alkalmasabb legyen hasonló események befogadására.A generációról generációra öröklődő történetek és családi minták palimpszeszt-szerűségét Márkos Tünde, a kiállítást szervező Origo Kulturális Egyesület elnöke vetette fel. „Mindannyiunk életében van egy (vagy több) pont, amikor azt mondjuk: én nem leszek olyan, mint anyám, apám, nagyszüleim vagy bárki a felmenőim közül. Én majd mindent másként csinálok. Ennek ellenére, ha elkezdjük vizsgálni bizonyos helyzetekre adott válaszreakcióinkat, kiderül: ugyanúgy, vagy nagyon hasonló módon viselkedünk, mint elődeink” – fogalmaztak a szervezők a kiállítást beharangozó leírásban.

„Ha megkapargatjuk a felszínt, akkor ugyanúgy előjönnek a régi történetek, mint a palimpszeszt, vagyis az egymásra írt szövegek esetében” – mondta a megnyitón Szántai János író.

Zakariás Ágota művészettörténész bevezetőjében a családi ebédek alkalmával rituálészerűen felidézett történeteket és a néha kínosan felbukkanó, korábban szőnyeg alá sepert problémákat említette a palimpszeszt-szerűen rétegződő családi emlékezet megnyilvánulásának példájaként. Hangsúlyozta azonban, hogy a kiállítás csak látszólag foglalkozik kizárólag a családi történetekkel, ezek mögött ugyanis lépten-nyomon felsejlik a történelem.„Az idei kiállítás kulcsszava a történetmesélés, hiszen vannak konkrét családi történeteket feldolgozó munkák, de olyan lírai megközelítések is, amikor csak egy kép vagy egy hangulat erejéig idéződik meg a felmenő” – fogalmazott a művészettörténész, aki szerint a leggyakoribb dramaturgiai alaphelyzet a konyhaasztal, amely körül a legfontosabb beszélgetések zajlanak. Visszatérő motívum a paraván, ami a megmutatni való dolgok díszes háttere, illetve eltakarja az, amit el szeretnénk rejteni.„Fontosak ezek az újramesélt történetek, régi bútordarabokon és fényképeken tovább élő narratívák, hiszen ezáltal érthetjük meg a magunkban hordozott, tovább örökített mintázatokat. Ugyanakkor arra is emlékeztetnek bennünket, hogy identitásunk képlékeny, szüntelenül változó, és nem más, mint egy folyamatosan újraszerkesztett élettörténet” – összegzett Zakariás Ágota.A Bánffy-palota udvarán összegyűlt árnyékban lazuló érdeklődők Kali Ágnes, Ovio Olaru, Selyem Zsuzsa és Florentin Popa szövegeivel és a kolozsvári BHF Trio zenés intermezzóival készülhetett fel arra, hogy szó szerint alámerüljön a kiállításba. Ezt egyébként a Kolozsvári Magyar Napok végéig, augusztus 25-ig megtehetik.