„Nem a konfettizés a lényeg” - Kolozsvárt, Erdélyt ünnepli a 10. KMN

A Kolozsvári Magyar Napok tízedik, ünnepi kiadásán továbbra is a várost és a kulturális értékeket helyezik előtérbe a szervezők, bár azért némi jóleső nosztalgiázásra is számítani lehet. Az augusztusi fesztivál felvezetőjeként szolgál az idén szerényebb Várkert Fesztivál, amelyet Gyaluról behoznak a városba.

Szabó Lilla programigazgató, Gergely Balázs főszervező és Sánta Levente produkciós igazgató csütörtök délelőtt jelentették be a májusi Várkert Fesztivál és az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok újdonságait, nem sokkal azután, hogy ők is értesültek róla: a kolozsvári önkormányzat idén nagyobb összeggel támogatja a Kincses Kolozsvár Egyesület terveit.

Hétszeresére nőtt költségvetés 2009-hez képest

A magyarországi állami intézmények, a kolozsvári önkormányzat, és a helyi vállalkozói réteg által támogatott fesztivál költségvetése most hétszerese annak, amiből az első évben, 2009-ben gazdálkodtak, mondta el Gergely Balázs. Emellett sokan partnerszervezet saját forrásból bonyolítja le az eseményeit.  

„A legszebb álmainkon túlnőtt a rendezvény, nem hittük, hogy ilyen lesz, ekkora lesz” – fogalmazott Gergely Balázs visszatekintve a Kolozsvári Magyar Napok tíz évére. A főszervező szerint ez a rendezvény volt az, amely a magyarlakta erdélyi nagyvárosokban „magyar napok mozgalmat” indított el. Ennek ellenére nem az ünnepi külsőségek lényegesek, hangsúlyozta. „Nem a konfettizésre, tűzijátékra, önünneplésre kell a nagy hangsúlyt fektetni, hanem, hogy az ünneplőket, a kolozsváriakat a lehető legjobban kiszolgáljuk”, ennek pedig a legjobban bevált módja az értékes, színes programsorozat, mondta.

Best of

Tíz év után egyre nehezebb új zenei fellépőket hozni, vallotta be Sánta Levente koncertekért felelős produkciós igazgató. Mint mondta, egyfajta best of válogatásra lehet számítani azokból a fellépőkből, akiket eddig a leginkább szeretett a közönség a szervezők megítélése szerint. Így jön Zorán, a Neoton Família Sztárjai projekt, a Quimby és itt lesz Ákos is.

Először lép fel a nagyszínpadon az alternatív rockot játszó Honeybeast, a Bojtorján, és a Ladánybene 27, és külön tribute zenekar „szekció” lesz idén, élén a Tom Waits-t idéző Braindogs-zal, amely már csak azért is figyelemre méltó, mert játszik benne a Quimby együttes fele.

Szempont az is, hogy erdélyi előadókat hívjanak el, mondta Sánta Levente, ezért a Bánffy-palota udvarában erdélyi színészzenekarok „párbaját” szervezik meg, a Farkas utcai színpadon pedig ott lesz az X-Faktor győztese, a kolozsvári USNK, a székelyudvarhelyi gyökerekkel rendelkező Monyó Project, a vásárhelyi Koszika & The Hotshots, de a sepsiszentgyörgyi Mozsikácska is.

A nyitógálát hangsúlyosabbra tervezik, a Magyar Állami Népi Együttes külön erre az alkalomra készülő előadását ezért vasárnapra, augusztus 18-ra hozták előre. A főtéri színpad korábban nyílik egy nappal, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hétfői koncertjével. Aznap megünneplik Kolozsvár városi rangra emelésének évfordulóját is, 20-án nem marad el a Szent István-napi Néptánctalálkozó gálája sem. Többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Budapesti Mesemúzeum közreműködésével szerveznek programokat a három 2019-es emlékév (Ady Endre, Benedek Elek, II. Rákóczi Ferenc) tiszteletére, ismertette a terveket Gergely Balázs.

Marad a tavalyi mintegy 65 kültéri és beltéri helyszín, ehhez csatlakozik egy újabb főtéri udvar, amit Magyarország Főkonzulátusával közösen nyitnak meg. Marad a jól bevált Borutca a Fogoly utcában, a Bánffy-palota és a Romkert is, sorolta Szabó Lilla. A programigazgató jelezte, hogy május 10-ig várják a partnerszervezetek programjavaslatait, és remélik, hogy a tavalyi 165 partnerszervezet most is csatlakozik. Ami biztos, az az, hogy lesz színházi miniévad, irodalmi programok, filmnapok, kiállítások, beszélgetések, városnéző séták, sportprogramok, és megszervezik a Donathon futóversenyt is.

Interaktív nosztalgiajáték

Aki a Kolozsvári Magyar Napok első évtizedéről fotókat, filmeket, történeteket osztana meg, év végén egy online platformon láthatja viszont ezeket, jelentette be a főszervező. Emellett gyerekeknek rajz- és szövegpályázatot hirdetnek, amelynek célja szintén az élmények begyűjtése. Bakikat is gyűjtenek, bár ebből már nekik is van saját gyűjteményük, tette hozzá Gergely Balázs.

 

Behozzák a városba a Várkert Fesztivált

A május 21-én Zsombori Erzsébet-Zsimbi és lánya, Mayer Hella festménykiállításával nyíló, majd 24-én, pénteken teljes sebességgel beinduló negyedik Várkert Fesztivál legnagyobb újdonsága, hogy emblematikus helyszíne, a gyalui várkastély helyett Kolozsvár belvárosában, a Bánffy-palota udvarán szervezik meg.Mivel a várkastély felújítása hamarosan elkezdődik, a szervezők már ősszel úgy döntöttek, hogy inkább behozzák Kolozsvárra a rendezvényt, a Bánffy-palota udvarára, amely a Kolozsvári Magyar Napok alatt bevált. Cserében ingyenes lesz a rendezvény.

A programkínálat a kisgyerekes családoktól az esti lazulásra vágyó felnőtteken át az idősebb generációt egyaránt megcélozza. Gyermekkoncertet tart a Mozsikácska és a Karaván, Edina Quartettre, KFT-re, Little G Weevil-re bulizhatnak a felnőttek, vasárnap délután pedig a ’40-es-’50-es évek zenéit hozza el a Vintage Dolls, Szilágyi Enikő erdélyi származású, Párizsban élő sanzonénekesnő és a Seress Rezső emlékét idéző magyarországi együttes, Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar.

A kézműves sörök mellett könyvet is lehet majd fogyasztani (akinek a kolozsvári könyvhéten nem sikerül mindent beszerezni): 13 erdélyi és magyarországi kiadó vesz majd részt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?