A 100 Tagú Cigányzenekar koncertjével zárultak a Kolozsvári Magyar Napok

Vasárnap este Kolozsvár Főterén ünnepélyes zárógálával, valamint a világhírű, Magyar Örökség és Hungarikum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar koncertjével zárult a 9. Kolozsvári Magyar Napok. Erdély legnagyobb kulturális fesztiváljának záróeseményén jelen volt és felszólalt Kásler Miklós, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának minisztere, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, a 9. Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke.

Kásler Miklós beszédében hosszasan idézte a magyar királyok és a magyar kultúra erdélyi kötődéseit, majd megállapította, a világháborúkat követő diktatúrák megtörték a szerves fejlődést, és ezt mindegyik együtt élő nemzet megsínylette.

Úgy vélte: mindenkinek el kell számolnia azzal, hogy hogyan sáfárkodott az utóbbi évszázadban rábízott javakkal. "Megvalósította-e, betartotta-e az aláírt szerződéseket, betartotta-e a törvényeket, azon munkálkodott-e, hogy (...) az emberek és nemzetek szabadsága, önrendelkezése, anyagi és szellemi jóléte, vallásszabadsága, ősi kultúrája fejlődjenek, egyáltalán megmaradjanak a jövő számára" - fogalmazott.

A miniszter kijelentette, hogy a sok oktalan és eredménytelen viszály és veszteség után Közép-Európa most nyertes lehet, ha visszaállítja értékeit, identitását, úgy ahogy ez már létezett. Úgy vélte, "a viszonyokat és adottságokat bizonyította a történelem, ezeket nem lehet erőszakkal megváltoztatni, a gondolatokat fegyelmezni, embereket és népeket átalakítani". Lehet viszont köztük harmóniát teremteni - nyomatékosította a Kolozsvár főterén mondott beszédében Kásler Miklós miniszter.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a felszólalása rövidségével váltotta ki a közönség tetszését. Az itthon, az együtt, és az Európai Unió fogalmak összefogó erejét hangsúlyozta, és kijelentette: "ezek az elvek alapján mi leszünk a legerősebbek". A polgármester magyarul kezdte és végezte felszólalását.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta: Erdély a magyarságnak is az otthona. "Nem elvettünk, hanem hozzátettünk Romániához, nem rombolni, hanem építeni szeretnénk, fontos hogy a centenárium évében ezt a románok is megértsék" - fogalmazott az alpolgármester. Oláh Emese azt is megjegyezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok alatt "a közösséget teremtő érték és értéket teremtő közösség" mutatkozott meg.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője egy Mátyás királyról szóló meséből idézte a falu bölcsét, aki azt mondta, hogy ott van a világ közepe, ahol a király van és mi is vagyunk. Úgy vélte: a Mátyás szoborcsoport és a Kolozsvár főterét megtöltő tömeg most is a világ közepét jelöli.

Ezt követően csepegő esőben kezdődött el a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje. A Kolozsvári Magyar Napok keretében nyolc nap alatt 630 rendezvényt tartottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?