John Paget angol származású aranyosgyéresi gazdálkodó és író 1848-’49-es szabadságharcot tárgyaló emlékiratát tárta fel egy bukaresti levéltárban T. Szabó Levente kolozsvári irodalomtörténész. A korabeli beszámoló segíthet szembenézni azokkal a kényes kérdésekkel, amelyek máig ott húzódnak a fel-fellángló erdélyi etnikai konfliktusok mögött.

T. Szabó Levente, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának dékánhelyettese az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc évfordulója kapcsán rendezett csütörtöki tudományos kiskonferencia keretében ismertette friss kutatási eredményeit az Akadémiai Klubban.

John Paget (1808-1902) az európai történelem érdekes színfoltja: eredetileg orvosnak tanult Skóciában, de miután Olaszországban megismerkedett Wesselényi Polixénával, bejárta Magyarországot és Erdélyt, élményeit útleírásban rögzítve (naplójegyzeteinek részletei Rakovszky Zsuzsa fordításában a Kriterion Kiadónál jelentek meg magyarul). Később Aranyosgyéresen vásárolt birtokot és alakított ki mintagazdaságot, ekkor már Wesselényi Polixéna férje volt. John Paget nemzetőrként részt vett az 1848-’49-es szabadságharcban, emiatt az 1850-es évek elején Angliába költözött, de viszonylag hamar engedélyt kapott a visszatérésre, később Kolozsváron halt meg, a Házsongárdban nyugszik feleségével együtt.

A rejtélyes módon a Román Tudományos Akadémia bukaresti kézirattárába került emlékirat létezését korábban is sejtették a kutatók, bár tévesen azt gondolták, hogy John Paget eddig is ismert 1848-’49-es naplójegyzeteinek (ezeket a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban őrzik) többi részéről van szó. Amire azonban T. Szabó Levente módszeres kutatómunkával rábukkant, az az 1848 januárja és 1849 augusztusa közötti eseményekről beszámoló különálló emlékirat, amelyet szerzője a forradalom után Angliában töltött évek alatt írhatott a korábbi naplójegyzetek, így többek között az OSZK-ban őrzött szöveg alapján, és a jelek szerint kiadásra szánt. Hogy miért nem jelent végül meg, azt egyelőre csak találgatni lehet, talán azért, mert családjával viszonylag gyorsan visszatért Erdélybe és további terveiben nem segítette volna a „forradalmi” szöveg megjelenése.

A szabadságharc Bem bizalmasának szemszögéből

A kéziratból kiderül, hogy John Paget Bem tábornok bizalmasa volt, küldöncként, hírvívőként katonai és politikai szereplőkkel került kapcsolatba, így testközelből figyelhette meg az események irányítóit. Ezek közül T. Szabó Levente Csány László erdélyi kormánybiztost emelte ki előadásában, mert Paget róla szóló beszámolója a ’48-’49-es évek békés vs. véres forradalom dilemmájára világít rá. Paget szerint ugyanis Csány László „egyike a könnyen akasztóknak”, aki a helyi etnikai konfliktusokra való tekintet nélkül mindig az erőszakos megoldást választja. Kormánybiztossága alatt ítélte halálra a kolozsvári bíróság – Bem korábbi amnesztiaígérete ellenére – Stephan Ludwig Roth szász lelkészt, akit azóta is a „sovén” magyarok áldozataként, mártírként emleget a román közbeszéd. Paget arról is beszámol, hogy az ítéletek a bíróság tagjainak is dilemmát okoztak, egyikükkel beszélgetett is arról, hogy hol a hasonló véres megtorlások határa.

A magyar nemzetőrnek állt angol utazó beszámolója tehát testközelből számol be a szabadságharc legvitatottabb mozzanatairól, a legitim erőszak és a kegyetlenkedés közötti képlékeny határról, amelyek máig megosztják a különböző nemzetiségű történészeket, mutatott rá T. Szabó Levente.Az irodalomtörténész elárulta, hogy az emlékirat szerzője nemcsak Bem Józseffel, hanem Petőfi Sándorral, Kossuth Lajossal is találkozott, sőt új információkkal szolgál olyan szereplőkről is, mint a kolozsvári főispánként és a kolozsvári színház intendánsaként ismert Esterházy Kálmán, aki Pagettel még ifjú nemzetőrként, súlyos harci sérülése után találkozott. Az emlékirat mindemellett képet ad a korabeli mindennapokról is: 1848-’49-ben például a kolerajárvány a szabadságharcnál erősebben tizedelte a kolozsvári lakosságot, Paget feljegyzései szerint volt olyan időszak, amikor napi 19-20-an is meghaltak a betegségben.

Az előkerült Paget-kézirat töredékes, a 13. fejezettel kezdődik, több mint száz oldal hiányzik az elejéről, egyelőre nem tudni, hogy elveszett, vagy esetleg meg sem íródott. A feldolgozott kéziratot T. Szabó Levente angol eredetiben és magyar fordításban tervezi közreadni.