Hogyan festették át utólag az 1848-as balázsfalvi gyűlést ábrázoló képen piros-sárga-kékre a lobogót? Miért háromszínű a legtöbb nemzeti zászló? Hogyan készült a forradalomra Petőfi Sándor? Kedden, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának 1848-as magyar forradalomról és szabadságharcról szóló kolozsvári minikonferenciáján többek között erről volt szó. 

A kolozsvári Akadémiai Klubban Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja az 1848-as erdélyi rendszerváltásról beszélt: arról, hogy az 1848. május 29-ére Kolozsvárra összehívott utolsó erdélyi rendi gyűlés miben járult hozzá a polgári társadalom kialakulásához. Pál Judit társadalomtörténész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára az 1848-as nemzeti szimbólumok erdélyi elterjedéséről, T. Szabó Levente irodalomtörténész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese pedig a magyar forradalmárok által átvett kulturális mintákról beszélt.

Tanult forradalom: „Valamennyien franciák voltunk!”

A forradalmi viselkedés mintája elsősorban az 1789-es francia forradalom volt, az értelmiség tudatosan készült a szerepre, már jóval 1848 előtt. T. Szabó Levente ezt a folyamatot illusztrálta.

Az irodalomtörténész egy forradalom előtti időket leíró Jókai Mór idézettel indított: „Valamennyien franciák voltunk! Nem olvastunk mást, mint Lamartine-t, Michelet-t, Louis Blanc-ot, Sue-t, Victor Hugót, Béranger-t, s ha egy angol vagy német költő kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, maguk is nemzeteik kitagadottjai… Petőfinél valódi kultusszá fejlődött a franciaimádat. Szobája tele volt aggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, miket Párizsból hozatott, s azok a 89-i forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre, Saint-Just, Marat s egy nő, Madame Roland.”A forradalmár-viselkedés mintája nem csak az értelmiség, hanem a szélesebb tömegek számára is elérhető volt Magyarországon a 19. század első felében, az 1840-es években elterjedt napilapok, hetilapok, divatlapok gyakran tematizálták az 1789-es nagy francia forradalmat vagy az időben közelebbi forradalmi mozgalmakat leírások, szépirodalmi alkotások formájában, mutatott rá az irodalomtörténész.

T. Szabó Levente több példát is hozott olyan 1847-es szövegekre, amelyek igazolják, hogy a forradalom jóval 1848 előtt a levegőben volt. Pauler Tivadar az Akadémiai Értesítőben az 1846-os német állambölcseleti irodalomról szóló áttekintésében az uralkodó elmozdításának jogi és filozófiai apparátusát ismertette.

1847 első felében a Hartleben és Altenberger Történeti Könyvtár sorozata a francia és az angol forradalmat ismertetve két lehetséges modellt, egy véres és egy békés úton célt érő példát vázolt. Vasvári Pál arról a párizsi élményéről számolt be, hogy hogyan énekelt nemzeti dalokat több mint 800 diák Jule Michelet történész előadására várakozva.

Jókai lapjában, az Életképekben szereplő szöveg a forradalom előtt hónapokkal azt a kérdést járta körül, hogy mi lehet a szellemi foglalkozásúak viszonya a forradalomhoz. Ennek folytatása volt az a meg nem valósult terv, hogy a forradalom kitörése után megbíznak egy történészi-írói csapatot azzal a feladattal, hogy valós időben örökítse meg az eseményeket és értelmezze az utókor számára.

A tudatos forradalmi készülődésből a nőket sem hagyták ki, számukra a zászlót varrogató honleány szerepét írták elő. T. Szabó Levente egy Petőfi-recenziót idézett ezzel kapcsolatban (amit a kritikai kiadás nem ismeri el Petőfi-szövegként): a szöveg 1848. februárjában íródott Lamartine girondistákról szóló (mérsékelt, jakobinusokkal szemben állást foglalók) munkájáról, amit a szerző külön ajánl a nőknek is.

Véres vs. békés forradalom

A magyar forradalmárok eltérő kulturális mintákat követtek, és ez konfliktusokhoz is vezetett, 1848. március végén például az írók egy része szóvá tette, hogy a Nemzeti Színház nem elég forradalmi, nem tartja a lépést az eseményekkel, magyarázta T. Szabó Levente.

Jókai Mór a Nyílt szavak honunk fiatalságához című kiáltványában – amelyben egyébként a nem magyar nyelvű ifjúság elfogadására és a zsidók emancipációjára is felszólított, emelte ki az irodalomtörténész – aggodalommal tekintett azokra, akik az erőszakot megoldásnak látták, többször visszatért arra, hogy a forradalom nem mond ellent a polgári, munkás hétköznapok világának. „Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el”, „ellenségeink tehát, akik a véres lázadásra izgatnak” - írta.

Petőfi életművében is jelen van a békés, illetve a véres forradalom dilemmája: a költő 1848 végére eljutott a radikális republikanizmusig, az Akasszátok föl a királyokat című versig.

A dilemma a forradalom után is folytatódott: Lord Macaulay angol forradalomról szóló történeti esszéje illetve az általa képviselt Whig-típusú liberalizmus nagy népszerűségre tett szert az 1850-es évek elején-közepén Magyarországon: a helyzet megrázkódtatások nélküli lezárásának példája lett az angol forradalom.

De mik legyenek a nemzeti színek?

Az erdélyi magyarok készen kapták a forradalmi szimbólumokat, az erdélyi románok és szászok körében viszont eleinte káosz uralkodott a nemzeti színeket illetően, tudtuk meg Pál Judit előadásából.

Az 1848-as forradalommal felbomlott a rendi társadalom Erdélyben, így új szimbólumrendszerre is szükség volt. Az inspirációs forrás a francia zászló volt, amely az identitás egy megfogható jelét, egy közösségi kultusz létrejöttét adta a tömegeknek. Ennek mintájára terjedt el a háromszínű zászló, hangzott el az előadásban. 1848 nyarán azonban fel sem merült egy egységes erdélyi zászló használata, mutatott rá Pál Judit.A kokárda és a piros-fehér-zöld színek Erdélyben a pesti forradalom hírével együtt terjedtek el. Érdekesség, hogy a székelyek akkor átvették a magyar nemzeti színeket és nem használtak külön zászlót.

Az erdélyi románoknak nehezebb dolga volt, a kokárdákat és zászlókat átvették, de a színekkel ki akarták fejezni, hogy ők Erdély negyedik nemzete. A havasalföldi forradalmak alatt használt piros-sárga-kék zászlóról nem tudtak.A balázsfalvi gyűlés történelemkönyvekből ismert képén szereplő piros-sárga-kék lobogó utólagos átfestés, mondta el a történész. Eredetileg ugyanis piros-fehér-kék zászlót rendeltek, majd később, mikor felmerült, hogy a pánszláv eszmékhez csatlakoznak az orosz zászló színeinek használatával áttértek a sárga-kékre, majd jóval később, havasalföldi mintára a piros-sárga-kéket kezdték használni.Az erdélyi szászok körében is több színkombináció terjedt el 1848-ban: az osztrák fekete-sárga, a magyar trikolór, a szász kék-vörös, de a fekete-vörös-arany német színek is megjelentek. Később egyre inkább a fekete-sárga maradt, bár bizonyos körök a Habsburgokból való kiábrándultságukat és Németországhoz való közeledésüket fejezték ki.