Baróti diákokat díjaztak a Mátyás király kamerája videópályázaton

Helytörténeti összeállításukért értek el dobogós helyezést a baróti Sekete Fereg csapat tagjai a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány középiskolásoknak szóló „Mátyás király kamerája” című videópályázatán, közölték a szervezők.

A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákjai szülőföldjük Mátyás királyhoz fűződő gyökereinek a felkutatásával tűntek ki a döntőbe jutott tíz csapat közül, és nyertek második helyezést. Az első helyezett a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Alföldi jobbágyok csapata lett egyedi animációs munkájukkal, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Justiceteam csapatának akciófilmje pedig a harmadik díjat vitte el.

 

 

Az első helyezettként kikerülő Ítélet című pályázatot egyöntetűen kiemelkedő alkotásnak ítélte a zsűri. Ez volt az egyedüli animációs forma. A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai 349 rajzból 5 nap alatt, 150 órán át dolgozva, 4 tollhegyet elkoptatva, 3 szinkronhanggal, 2 programmal és 1 filmszerkesztővel valósították meg munkájukat. A szarkasztikus elemekben bővelkedő, Mátyás halálával induló kisfilm a sztereotípiákat szerette volna lerombolni.A második díjat a baróti Sekete Fereg nevű csapat kapta helytörténeti összeállításukért, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákjai felkutatták szülőföldjük Mátyás királyhoz fűződő gyökereit. A harmadik helyezett jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Justiceteam nevű csapata lett, pályamunkájukat a zsűri igazi akciófilmnek tartotta.A videópályázatra magyarországi és határon túli diákok egyaránt jelentkeztek. A verseny kitűzött célja volt közelebb hozni a tizenéveseket Mátyás királyhoz és a reneszánsz korhoz, illetve, hogy a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat. A döntőbe jutott 10 csapat rövid prezentációval mutathatta be témaválasztásuk okait és filmkészítési technikájukat. A végső rangsor így a videókra és a prezentációkra adott pontszámok alapján alakult ki.

A döntőben részt vevő diákok értékes nyereményekkel tértek haza. Minden döntőbe jutott diák egy-egy Honfoglalóval gazdagodott. Az első helyezést elért csapat tagjai egy-egy lebegési funkcióval rendelkező drónt kaptak ajándékba, míg a második díjban részesülő diákok egy-egy fülhallgatót vihettek haza. Mindemellett a három legjobb csapat tagjai kísérőtanáraikkal együtt egy teljes hétvégét tölthetnek majd el a négycsillagos, sümegi Hotel Kapitány Wellnessben, ahol történelmi játékok és főúri lakoma is vár rájuk.

A zsűri tagja volt Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, a verseny védnöke, E. Kovács Péter történész (MTA BTK TTI), Horváth Richárd történész (MTA BTK TTI), Pálosfalvi Tamás történész (MTA BTK TTI), Szaszkó Elek, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, történész, Borsody István filmrendező, szerkesztő (RTL Klub), Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztály munkatársa és Haga Ferenc, az OTP Fáy András Alapítvány képviselője.

Kapcsolódók

Kimaradt?