Milyen hangszereken játszottak Mátyás király esküvőjén?

A vasárnap véget ért csíkszeredai Régizene Fesztivál egyik utolsó eseménye a Mátyás király-emlékévhez kapcsolódó, a korabeli hangszereket bemutató előadás volt. A Musica Historica zenekar tagjai által ismertetett és megszólaltatott hangszerek iránt a gyermekek is nagy érdeklődést mutattak, talán azért, mert az előadás után kézbe is vehették a ritka zeneszerszámokat.

A reneszánsz és barokk hangszerekről Csörsz Rumen István és Széplaki Zoltán beszélt részletesebben, főként fúvósokkal, vonósokkal és pengetősökkel ismerkedhettünk meg. Az első dal, amelyet meghallgattunk az Amoroso címet viselte, és egy olasz reneszánsz táncdal volt, amely akár Mátyás király és Beatrix királyné esküvőjén is elhangozhatott – mondta Csörsz Rumen István.

Az első hangszer, amelyet részletesen bemutattak a duda, vagyis a kupakos nádas hangszer volt, amelyet már a középkorban is használtak, és amelyből minden népcsoport kialakította a maga változatát. A dudán található a bolhalyuk, amelyen az ördög bújt be a hangszerbe, ugyanis a közhiedelem szerint csak az ördög segítségével lehet megszólaltatni a hangszert.

Széplaki Zoltán a többi fúvós hangszerről beszélt. Először egy fanfárt vett kézbe, és szólaltatott meg. Mint megtudtuk, a nádas-tölcséres hangszer iszlám közvetítéssel került Európába a középkorban, és a magyar tárogatónak is ez az őse. A görbekürt közvetve a reneszánsz bútorgyártás fejlődésének is köszönhetően alakult ki, hiszen akkor kezdtek először fahajlítással foglalkozni. A hangszer a barokk korra szinte teljesen eltűnt a köztudatból.

Az ajaksípos hangszerek, vagyis furulyafélék ismertetőjét is Széplaki Zoltán tartotta. Az elsőként bemutatott különböző méretű furulyák érdekessége az, hogy a reneszánsz korban eleinte egyetlen darab fából készítették őket. A legnagyobb ismert reneszánsz furulya 2,12 méter hosszú volt, de készítettek kifejezetten aprókat is, amelyeken akár egy kézzel is lehetett játszani. A hangszer fejlődésében nagy szerepet játszott a hírhedt VIII. Henrik angol király is, neki ugyanis ez volt a kedvenc hangszere. Érdekesség, hogy a furulyák idővel eltűntek a köztudatból, és csak a 20-ik század elején fedezték fel újra őket, és lettek népszerűek világszerte.

A húros hangszerek közül elsőként a hárfát és a fidulát mutatták be a zenészek. Utóbbin vonóval játszottak. A viola da gambáról pedig elmondták, hogy alakját ma már csak a nagybőgő őrzi, amelynek nem ívelt a teteje.

A pengetős hangszerek között a lantfélék voltak a legelterjedtebbek, azok közül a legrégebbi példány éppen Mátyás király korából maradt fenn. Csörsz Rumen István megjegyezte, hogy a lant a reneszánsz időben ugyanolyan népszerű hangszer volt, mint manapság a gitár. Sőt, már ebben a korban megjelent a Lantos családnév is Magyarországon. A lant mellett azonban a koboz is népszerű pengetős hangszer volt, amely bizonyos magyarlakta területeken hosszabb ideig is használatban maradt.

Végezetül kiemelték az ütős hangszerek jelentőségét is, hiszen a dobok nélkül a reneszánsz zene ritmikája sem érvényesült volna.

Kapcsolódók

Kimaradt?