A király udvarában a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Mátyás király születésének 575., valamint királlyá választásának 560. évfordulójára emlékezve reneszánsz művek keltik életre a régi korok hangulatát a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon. Az emlékév kapcsán a szervezők több koncertet, reneszánsz vásárt és gyermeknapot, gasztrosarkot, valamint illusztráció-kiállítást és hangszerbemutatót is ajánlanak.

 Szombaton 16 órától a Codex régizene-együttes és a Cygnini régizene- és táncegyüttes előadásában láthatjuk a Szegény deáklegény a budai várban című táncos mesekoncertet. Az előadás helyszíne a Mikó-vár udvara, kedvezőtlen időjárás esetén a Csíki Játékszín nagyterme.

A Codex régizene-együttes rendszeresen tart hangversenyeket gyermekeknek, így több olyan előadásuk született, amelyben a zenét és a táncokat egy történet vagy mese köré fűzik fel. A Mátyás király-emlékév kapcsán bemutatott mesekoncert a történet mellet francia, olasz, spanyol, német és magyar reneszánsz zenét és táncokat tartalmaz. A Cygnini táncegyüttessel közösen idén lépnek fel először. Ez idáig két mesejátékot állítottak össze, amelyet Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron mutattak be.

Ugyancsak szombaton, 20 órától veszi kezdetét a Musica Historica együttes A roskadozó gyümölcsfa – A Hunyadiak korának zenéje (1440–1490) című műsora, amely – amint arra a cím is utal – Hunyadi János kora, majd fia, Mátyás uralkodásának időszakából ad zenés panorámát. A koncert többféle réteget mutat be, a csehországi gótikus egyházi muzsikától a humanista ódákon át a Budán élt kora reneszánsz mesterek művéig, az egykori udvari táncokig, sőt diákdalokig. A korszak legfontosabb és legjellegzetesebb zenei irányzatának egyébként a reneszánsz polifóniát tekinthetjük, ám ugyanez a történelmi kor egyben a késő gótikus zene utolsó virágkora volt. A műsor ezt a kettősséget szeretné érzékeltetni, egy harmadik műveltségi réteget, a humanizmust is megidézve.

A Mátyás korabeli hangulatot idézi a szombati, 11 órától kezdődő és egész napon át tartó reneszánsz vásár és gyermeknap is, ahol játszóház, ügyességi játékok, harcászati bemutató, reneszánsz játékok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A reneszánsz játékok – tojásütés, diótörés, szerencsekerék, gólyalábazás stb. – során nyert korabeli játékpénz (dukát) fényképre vagy finomságokra váltható be. 

A Pörgettyű Népi Játszóház Egyesület vezetésével a gyermekek korabeli ékszereket, játékokat készíthetnek, természetes anyagokat – gyöngy, réz, agyag, bőr – felhasználva, és különböző technikákat – nemezelés, szövés, fonás, sodrás, sirítés – sajátítva el. A Talentum Alapítvánnyal hangszerkészítést, valamint reneszánsz fejdíszek, fajátékok, karkötők, játékok készítését próbálhatják ki a gyerekek. Az Arany Griff Rend tagjaival a kisebbek reneszánsz édességeket készíthetnek, míg a nagyobbak harcművészeti bemutatón vehetnek részt. Mindemellett lesz még hangszerbemutató, bábkészítés, drámajátékok, íjászat és lovagi torna is.

A régizene szerelmeseinek az este is tartogat programot Szabó Anikó vezetésével: 21 órától reneszánsz és barokk táncokat felsorakoztató táncházba kapcsolódhatnak be az érdeklődők.

Szintén szombaton, a gyermeknap részeként szervezik meg először a gasztrosarkot, ahol 10 és 19 óra között a rendezvényre látogatók valódi ínyencségeket, több mint negyven féle kézműves-sört, biokávét, kézműves-fagylaltokat kóstolhatnak meg, de lesz hagyományos csülök és kürtőskalács is.

A fesztivál zárónapján, július 15-én, vasárnap 15 órától Illusztratúra – Pennaforgatók Mátyás király mesebirodalmában címmel nyílik illusztráció-kiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ Átjáró Galériájában és udvarán. A Mátyás-tematika utolsó mozzanataként 16 órától Mátyás korabeli hangszerek bemutatójára kerül sor a Musica Historica együttessel.

Kapcsolódók

Kimaradt?