Kun Árpád György szobrásznak tanult, a megélhetéshez szükséges pénzt azonban a maga által tervezett, saját kezével kovácsolt, edzett, csiszolt, faragott késekkel teremti elő.

Évek óta résztvevője a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett vásárnak, de lehet vele találkozni Feketetón is. Remekbe szabott, műgonddal készített késeit olyan embernek is élvezet elnézegetni, kézbe venni, aki, mint jómagam, nem érez különösebb vonzalmat semmiféle gyilokszer iránt. Kun Árpád Györgyöt részben a szükség vitte rá, hogy képzőművész létére szúró-vágó szerszámok készítésével, árusításával keresse meg a kenyerét, mivel, elmondása szerint, „a szobrászatból nem lehet megélni”.Tősgyökeres kolozsvári, akit a Ceaușescu-rendszerben nem vettek fel az egyetemre, ezért aztán bútorgyári munkásként dolgozott, s mellette amatőrként szobrászkodott, meséli a Donát úti tömbházsor mögött megbúvó szerény polgári házban levő műhelyében. 30 éves elmúlt már, amikor a rendszerváltást követően bejutott a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre, ahol szobrászat szakon végzett. Az egyetemi évek alatt, s utána is egy ideig a maga által készített kisplasztikákból és kerámiamunkákból élt, melyeket képzőművészeti galériákban adott el. „Aztán jött a kínai áru, és elsöpört mindent. A megélhetésem addigi módja egyik évről a másikra bedöglött” – idézi fel a 2000-es évek elején történteket.

Rugóacél és agancs

A késkészítés úgy került képbe, hogy egyik kollégája már az egyetem idején ebből élt, másrészt volt hagyománya a családban az efféle munkának, az egyik nagyapja ugyanis kovács volt, szerszámok is maradtak utána. A kovácsműhelyt a családi házban rendezte be, s kb. 15 évvel ezelőtt nekilátott a késkészítésnek. A munka a tervezéssel kezdődik, a kivitelezés pedig a pengével. Ezt maga kovácsolja, egy ideje a fiával osztozik a munkán. Általában rugóacélból dolgoznak, mert azt könnyű kovácsolni, edzeni, csiszolni, de egyes darabokhoz rétegelt acélt használnak. A penge edzett kell legyen, a háta ugyanakkor lágy, hogy ne törjön. Az edzési folyamat bonyolult, olajban vagy vízben történik.A munka legkreatívabb része a markolat elkészítése. Az alapanyag változatos, lehet fa, agancs, textolit, bivaly- vagy tehénszarv. Néha farag is a markolatba, például farkasfejet.

Az összeállítás után jön a tok elkészítése, melyhez leggyakrabban bőrt használ, néha fát. Minden műveletet kézileg végeznek, a csiszolást is. „Egy egyszerű késsel egy nap alatt megvagyok, egy komplexen azonban általában három napig dolgozom, egy faragott nyelűn még többet” – mondja Kun Árpád György.A sorozatgyártást nem kedveli, egyedi darabokat csinál. Vadászkések, konyhakések, faragókések és etno jellegű darabok, mint például finn puukko, viking-, indián- vagy azték kések egyaránt kerülnek ki a keze alól. Készít különlegességeket is, a szamuráj tőr kicsinyített mását és a gurkák híres harci kését, a kukrit. Tipikusan erdélyi kést nem ismer. Bár egyesek a bugylibicskát annak tartják, az valójában nem hazai specifikum, Európa nagy részén általánosan elterjedt.

Középosztálybeliek és gyűjtők

A kések zömét januárban és februárban tervezi meg és gyártja le, mely időszak az eladások szempontjából holtszezonnak számít. A Kolozsvári Magyar Napokra minimum 30 késsel megy ki. Részt vesz még évi 2-3 helyi vásáron, s az őszi feketetóin.Hívják másfelé is, de következetesen visszautasítja a meghívásokat, mondván, nem kifizetődő távoli vásárokra elutazni. „Jellemzően a középréteg vásárol, valamint a külföldiek, főleg magyarok. Magyarországon a késkészítésnek sokkal nagyobb a kultúrája, mint nálunk, van két szakfolyóirat, késműves vásárokat is rendeznek. Vannak visszatérő vásárlóim is, ők gyűjtők” – magyarázza a kolozsvári késkészítő mester.  

Ha megélni nem is tud belőle, azért a szobrászkodással sem hagyott fel, legutóbb 2016-ban volt kiállítása a Korunk Galériában.