Amatőr kerékpárversenyt és kapcsolódó fesztivált szerveznek
Május 29–31. között rendezik meg Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában a Sic Cycling Cup elnevezésű amatőr kerékpárversenyt. A szervezők bejelentése szerint a versenyt egy sport-, szórakoztató- és helyi gasztronómiára épülő fesztivál is kíséri majd.
A második kiadásához érkezett eseményt hétfőn mutatta be Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján Sógor Enikő alpolgármester és a verseny főigazgatója, Lukács László.

„Idén kizárólag az amatőr versenyzőkre összpontosítunk, így az ország minden részéből, sőt külföldről érkező résztvevők is három napon át tehetik próbára képességeiket” – közölték a szervezők. Mint elhangzott: a versenyen körülbelül 20 kilométeres „light”, illetve 40–45 kilométeres „hard” útvonalak lesznek, a résztvevők pedig korosztályok szerint versenyeznek a Román Kerékpáros Szövetség szabályai alapján.
A verseny főigazgatója, Lukács László elmondta, hogy eddig több mint 100 versenyző jelentkezett, de várakozásaik szerint a résztvevők száma eléri majd a 150-et. A tavalyi első kiadáson 70 kerékpáros vett részt.
A futamok mellett megszervezik a Székelykör Fesztivált is, amelynek keretében egészséges életmódról szóló előadások lesznek, szakemberek tanácsadó standjai várják az érdeklődőket, gyermekprogramokat szerveznek, valamint lehetőség nyílik ingyenes egészségügyi állapotfelmérésre is professzionális eszközökkel. A szervezők különleges trikókat is készítettek a különböző összetett versenyek éllovasainak. „Mindent megteszünk azért, hogy ez a három nap a sportról és a tömegsport népszerűsítéséről szóljon” – mondta Lukács László.
Fontos az amatőr sport támogatása
Sógor Enikő alpolgármester közölte, hogy a csíkszeredai önkormányzat 50 ezer lejjel támogatja az eseményt, és hangsúlyozta a tömegsport népszerűsítésének fontosságát a gyermekek körében, különösen annak fényében, hogy egy nemrég készült, több mint 4 ezer diák bevonásával végzett iskolai felmérés „katasztrofális” eredményeket mutatott.
„A város stratégiájának része az amatőr sport támogatása, és azt mondhatom, hogy ez most még fontosabbá vált, miután a hétvégén bemutattuk egy iskolai kutatás eredményeit. Több mint 4 ezer gyermek vett részt a felmérésben, és az eredmények katasztrofálisak. Minden ötödik gyermek elhízott, a gyerekek 67 százaléka iskola után nem sportol, 37 százalékuk egyáltalán nem mozog, a lányok szinte minden felmérési próbán 20 százalékkal gyengébben teljesítettek, és én őszintén szólva meg vagyok döbbenve” – mondta Sógor Enikő.
Hozzátette, hogy a kutatásban részt vevő gyermekek 71 százaléka hátfájásra panaszkodott, amit az ülő életmóddal és a képernyők előtt töltött idővel hoznak összefüggésbe.
Az amatőr kerékpárversenyre május 25-ig lehet jelentkezni online, a verseny hivatalos platformján, de a szervezők szerint lehetőség szerint helyszíni nevezéseket is elfogadnak majd.
CSAK SAJÁT